Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Cséfalvay Zoltán - Perger Éva - Pomázi István: Rudabánya 1985

a beépítési forma, hogy a későbbi betelepülők is ezt a mintát követték. A bánya természetesen nemcsak lakásokat, hanem a Telekes-patak összeszűkölő völgyében mészárszéket, kocsmát, üzemigazgatósági épületeket is építtetett, s ezzel egyben a mai faluközpont alapjait is megvetette. Az ötvenes években épített ormótlan „Vasérc Étteremtől” és a „Csille Divatháztól” eltekintve a falu központjának mai arculata még mindig a századforduló hangulatát idézi.

Az első világháború után erős visszaesés következett be Rudabánya bányászatában. Az Osztrák-Magyar Monarchia a belső területi munkamegosztásra alapozott Borsodi Bányatársulatot — hosszas vajúdás után — 1928-ban Rimamurány Salgótarjáni Vasmű R. T. vette áí. A rudabányai vasércbányászat a szervezeti keretek megváltozása ellenére is csak nehezen állt talpra, s csupán a második világháborús hadikonjuktúra idején növekedett ismét jelentős ütemben a bánya termelése és létszáma. így a két világháború közötti időszakban bányásztelep nem épült. A település arculatát ekkor főleg a Rózsavölgyben, a mai Bartók utcában, és a Szuhogy felé vezető Kossuth utcában épült családi házak alakították. A Rózsavölgyben és a Bartók utcában a bánya elit szakmunkásrétege építkezett, a Kossuth utcában az Ófaluból kiköltözött paraszti rétegek.

A felszabadulás után — a nehézipart preferáló gazdaságfejlesztés idején — ismét felértékelődött a rudabányai vasércbányászat, és vele együtt a település szerepe. A falu funkcionális-morfológiai szerkezetének átalakításában ekkor újra a bányásztelepek építése vette át a fő szerepet: 1949—51 között a bányász kislakásépítési akció keretében 33 kertes, szoba-konyhás ház készült a Rákóczi, a Dobó és a Zöldfa utcában; 1953-ban — a dúsítóművel kapcsolatos beruházás keretében — befejezték négy 16 lakásos tömb, az úgynevezett „Hatvannégy” építését; és 1958-ban az Árpád úton húztak fel nyolc kétszintes lakótömböt. Amíg a korábban épített bányásztelepeket főként a szakképzett munkaerő megkötésére építették, addig az ötvenes években épült bányásztelepeken az extenzív fejlesztéshez szükséges, az ország szinte minden területéről érkező, jórészt szakképzetlen munkaerő számára biztosítottak lakáslehetőséget.

Ezekkel a főbb fejlődési szakaszokkal a hatvanas évekre kialakult a falu mai funkcionális- morfológiai szerkezetének alapja. A hatvanas évek elején még épült néhány bányászlakás a Zöldfa utcában. Ettől kezdve csupán a Ófalu északi peremén (Kun és Jókai utca) emelt kétszintes kockaházak, valamint az Ady utcában nyugat-európai mintára épített családi házak alakították a faluképet.

Rudabánya mai arculatához vezető fontosabb fázisok nemcsak a beépítés idejét és jellegét tekintve, de térben is jól elkülönülnek egymástól: meghatározott időszakban csak a település meghatározott részein folyt építkezés. így a beépítési fázisok térbeli elkülönültsége alapján területileg is jól elhatárolt, viszonylag homogén települési „rétegek”, funkcionális-morfológiai egységek képződtek.

Ezek a települési „rétegek” az épületek építési ideje, jelenlegi funkciója és mai állaga szerint sajátos rangsort alkotnak Rudabányán. Kedvező helyzetű településrésszé váltak a tradicionálisan is preferált utcák, a Rózsavölgy és a Bartók utca, valamint az utóbbi másfél évtizedben történt építkezések óta az Ady utca. Ezzel szemben rendkívül kedvezőtlen helyzetű településrészek is keletkeztek, ilyen mindenekelőtt az Ófalu és az első világháború előtt épült bányásztelep. (Hasonló a rangsor a lakások árát tekintve is: az élen a Rózsavölgy áll 5500 Ft/m2-es lakásárakkal, míg a sort a régi építésű bányásztelepek 2400 Ft/m2 és az Ófalu 2200 Ft/m2 zárják.)

A települési „rétegek” erős térbeli tagoltsága falusi települések esetében viszonylag ritka jelenség. Rudabányán a bánya játszotta a döntő szerepet abban, hogy a funkcionális- morfológiai szerkezetnek ilyen nagymértékű tagoltsága alakult ki. A bánya, amely felfelé ívelő fejlődési szakaszaiban új településrészeket hozott létre, a hatvanas évek közepétől viszont magára hagyta azokat.

Rudabányán a nagyüzemi bányászat már kezdettől fogva betelepített munkaerőre épült, és csak kisebb mértékben helyi munkaerőre. A bánya ezért sohasem volt képes igazán magához integrálni az Ófalut, amely egészen az utóbbi évekig megőrizte különállását.

72