Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Temesi Ferenc: Por: regényrészlet
Szóval? Szóval, ha keresztbe fut előttünk egy chat noir, tehetetlenek vagyunk úgyszólván. Visszafordulni már késő. Ilyenkor gyorsan keresünk magunkon vagy a velünk együtt jövőn egy gombot. . . Katlan fekete blúzához nyúlok. Képzeljetek el egy búzaszőke hajat a feszülő, fekete blúzhoz meg a sötétszürke aljboz! Megvan? Akkor rácsap a kezetekre. Hijj!... Szóval keresünk magunkon egy gombot, folytatom, és megtekerjük. Ez a kéményseprők láttán használatos, szerencsét hozó babona, semlegesíti a fekete macskát. Mínusz egy meg plusz egy egyenlő, nulla! A kezem már megint a kedvesem blúzán, Katlan elkapja a kezem, a másik kezével megszorítja a csuklóm, és azt mondja: Lazítsd ki!... Úgy. (A szemembe néz: hány vázlattal próbálkozott meg ez előtt az élet, Istenem!) Na jól van. Most szépen bevallód Katikának, hány szeretőd van! Mennyi lenne? Hát egy! Nem érdemes ~-ni, minden kiderül! És minden ujjamat egymás után; körbetekeri, kilazítja, azután megrántja. Egy!... Kettő! Van, hogy egy ujjamon több perc is ropog: Katlan számol. Tizennégy!, fejezi be a balkezem kisujjánál. Még van merszed ~ -ni, te disznó?! Reszket a szájaszéle: színésznői eszköztár, a sarokban balra. Bizonyisten, a kosárlabdától ilyen, mondom. „Csupa boldogság vár, ezután rád és rám, a mesék meseszép kocsiján!”, apám énekli ezt a harmincas évek közepéről való filmdalt a szomszéd szobában, persze hamisan. Katlannal egymásra meredünk. Mielőtt kipukkadna belőlünk a nevetés, bekattintom a magnót. „ ... Counting the cars/ On the New Jersey Turnpike.! They’ve all cornel To look for America,/ -All come to look for America./ All come to look for America.” Az orgona gyereksípra, furulyára emlékeztető, kacskaringós szólama a befejezést keresi, a dobozgitár húrján megcsúszó ujjbegy; és nincs meg a befejezés, olyan ez, mint egy körhinta, nincs vége, csak egyre halkul, mint a gyerekkor szédülete; halkul egyre. Már nem nevetünk. Már nem. Tekerd vissza, mondja Katlan. Tagadó István 1946. július 22-én egy határozott arcélű, kerek pápaszemet viselő, a homlokán kétoldalt az okosok kopaszodását szelíden tűrő, harmincas éveinek közepe felé járó férfi vette át kinevezését a porlódi egyetem jog- és államtudományi karán. Egy hónapja sincs, hogy a politika e fiatal professzora — református létére — ugyanezt a katedrát nem fogadta el a debreceni egyetemtől, és egy hét van csak hátra, ama újabb párizsi béketárgyalásig, amelyen egyedül a magyar békedelegáció, vagyis a legjobban érintett fél nem vehetett részt a magyar békeszerződés vitájában, a Luxemburg-palota a magyarok számára baljós csengésű, Clemenceau-ról elnevezett termében. (Az új csupán az volt a dologban, hogy nem internálták a magyar békedelegátusokat a győztes hatalmak — akik jóformán csak a trianoni határok érintetlenül hagyásában tudtak egyetérteni —, miként tették volna a versailles-i Trianon-kastélyban megkonstruált békeszerződés magyar békeküldötteivel.) A világ úgy vélte, nem bünhődte meg még e nép eléggé a múltat. Akkor vélte ezt úgy, amikor a magyarok meg voltak győződve róla, hogy — az egy Jugoszlávia kivételével — a közép- és kelet-európai kis népeknek nincs okuk többet a szemükre vetni, mint őnekik a szomszédaikkal szemben. Ezt a kifosztott és lerombolt országot, amely 1 000 000 (egymillió) emberét, nemzeti vagyonának meg a felét veszítette el, 300 000 000 (háromszázmillió) dollár háborús jóvátétel megfizetésére kötelezték. Igaz, nagylelkű engedményként csak 8 (nyolc) év alatt. Ebben az országban lett a politika professzora ~, aki szinte hazajött Porlódra. Miután atyját a porlódi Egyetemi Könyvtár igazgatójává nevezték ki, a gimnázium utolsó négy osztályát a piaristáknál ( -> kegyesrendi) végezte. A serdülő ~ már eljárogatott Sík Sándor irodalmi szemináriumaira, s amikor a Ferenc József Tudomány Egyetem jogi karának hallgatója lett, olyan barátai születtek (a barátság újjászületésünk egy másik emberben, s 20
