Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Egy történész életútja: Benda Kálmán válaszol Glatz Ferenc kérdéseire

megszakítás után — a 40-es, illetve 50-es évek megszakítására gondolok —folytatása annak a társadalomhoz fordulásnak, amelyikről a 30-as években már beszéltünk?

— Azt hiszem, hogy volt. Mindig is nagyon szerettem tanítani, szerettem foglalkozni olyanokkal, akik a történelem iránt érdeklődnek. Hosszú ideig erre csak a TIT keretében adódott lehetőségem, ez is persze csak 1958 után. Szívesen végeztem az ismeretterjesztő munkát, jártam vidékre, számos helyen tartottam előadást. A rádió az később jött, ezt is megszerettem. A rádióban fegyelmezettebben kell beszélni, az idő kötött, de ha röviden is, érdekes problémákat lehetett megtárgyalni; ezekkel az adásokkal kapcsolatban sok levelet kapok, s ezek azt mutatják, hogy sikerült érdeklődést kelteni. Másként szólva, sikerült a mikrofon előtt olyanokat megszólaltam — mert hiszen én általában csak kérdezek ezekben a beszélgetésekben —, akik sokoldalúan, érdekesen tudják a kérdéseket megvilágítani.

Itt említem meg, hogy az 1970-es években a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola meghívott három évre történeti előadások tartására. Ezt a munkát nagy örömmel és szívesen végeztem, bár a hetenkénti leutazás elég fáradságos volt. Húszéves megszakítás után ez volt az első alkalom, hogy taníthattam.

Mindig azt vallottam, hogy az a történész, aki csak önmaga vagy néhány szakember számára kutat és ír, nem teljesíti igazi feladatát. Arra van szükség, hogy népünk minél nagyobb részének adjunk történeti látást. A ma problémáit csak az tudja helyesen megítélni, aki tudja, hogy a múltból hogyan és honnan jutottunk el idáig, és a jövőt is csak az tudja helyesen tervezni, aki látja a fejlődés egész történeti vonalát. Ezért az volt a meggyőződésem, hogy szükséges a reális történeti műveltség és látás.

Ugyanakkor sok időt fordítottam levéltári kutatásokra. Azok a témák, amelyekbe részben már korábban is belevágtam, ekkor érlelődtek meg bennem, és ekkor hoztak kutatásaim eredményt. Utólag visszatekintve, számomra is érdekes, valahogy úgy hozta a véletlen, hogy a magyar történelemnek elsősorban három csomópontján folytattam kutatásokat. Az egyik a XVI—XVII. század, fordulója, a Bocskai-szabadságharc és annak következményei. A második a Rákóczi-szabadságharc, főként annak diplomáciai vonatkozásai, a harmadik pedig, az 1790-es években a magyar jakobinus mozgalom. Mindig vonzottak a forradalmi mozgalmak, érdekelt létrejöttük, lefolyásuk, a különböző társadalmi osztályok magatartása. A 60-as évektől kezdve, azután a politikai események kutatásától egyre erősebben a művelődéstörténet felé fordultam. Főleg a parasztság és az értelmiség XVIII. századi helyzetével, műveltségével foglalkoztam. A hatvanas, majd a hetvenes években megújuló magyar történetírás, amely ledobta az irányított, dogmatikus szemléletet, százával kínálta a korábban elmellőzött témákat, és ezekbe a munkálatokba öröm volt bekapcsolódni. Munkakedvet és lelkesedést adott, hogy az ember a valóságot írhatta meg a múltról, elmondhatta saját véleményét.

— Visszatértél a talán legszebb értelmiségi hivatáshoz, a tanári pályához. Ugyanakkor 1980-ban visszatértél a református egyházhoz is, hiszen ekkor lettél — ha jól tudom — a Ráday Gyűjtemény igazgatója, kiadványainak szerkesztője.

— 1980-ban a Dunamelléki Református Egyházkerület meghívott a Ráday Gyűjtemény igazgatójául. A gyűjtemény részei a könyvtár (benne a Ráday család szép és fontos műemléki könyvtára), a levéltár és az egyházi múzeum. Ez a tudományos gyűjtemény, ahogy a református műveltség egésze, szerves része múltunknak és jelenünknek, ezt ma már a hivatalos művelődéspolitika is vallja.

— 1962-ben Szocialista Kultúráért kitüntetés, 1968-tól a TIT Országos Történelmi Választmányának álelnöke, az 1960-as évektől egy sor történettudományi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, 1975-ben a Haza Szolgálatáért érdemérem ezüst fokozata, majd 1983- ban, a 70. születésnapra a Munka Érdemrend arany fokozata, 1984-ben címzetes egyetemi tanárság és 1983-ban Pach Zsigmond Pál igazgatónak, Molnár Erik utódjának felkérésére a Történettudományi Intézet osztályvezetője lettél.

13