Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Czére Béla: Kvartett: elbeszélés
öltözőjéből. Benyúl a retikülbe, nézi a kék papírszalaggal átkötött tubust. Anticol. Tehát Anticol. Persze csak kíváncsiságból érdeklődött az Anticol felől. Ha ráiszik valaki, felmegy a vérnyomása, aztán lezuhan, és ha nincs orvos a közelben vagy legalábbis koffein, akkor halál, a legrondább halál, fulladásos halál. Bőre megborzong a folyosón végiglebbenő könnyű széltől, mintha valaki végigsimítaná csuklóján az ereket, Balázs nagy kamaszszemei bámulnak rá, ejtse el ezeket a szemeket, mint megunt kavicsokat, most valahogy fontos lett Balázs alázatos szerelme, úgy, ahogy akkor éjszaka is, nem értette persze ez a nagy kamasz, hogy miért fúrja be magát az ölébe, sovány mellkasán miért keres menedéket, nem mondhatta el, hogy az öreg arca a motorházra zuhant, vastag szederjes orra fenyegetően villant a groteszk piruettben, amely lecsapta a kocsi mellé az aszfaltra, ráterítette a betonra. Ő már semmit sem tehetett akkor! Hiába vitte volna be a kórházba. Nem igaz, hogy elvérzett az országúton! Mindenképpen meghalt volna azzal a fejsérüléssel! Ő már semmit sem tehetett. Anticol. Bálint. Micsoda gyógyszer! Pusztuljon a férgese! Igen, ez van mögötte, pusztuljon a férgese. Pusztuljon, aki akaratgyönge. De vajon melyik alkoholista nem akaratgyönge? Balázs Mi az istenért mászkál itt a belvárosi utcákon nyolc óra óta, mikor már két napja kiköltözött a pilisi nyaralóba? Persze Júlia születésnapja, egy szép fürdőruhát akart neki venni, de ezt megvehette volna Szentendrén vagy Esztergomban is, nincs semmi dolga Pesten, mégis órák óta fulladozik itt, van egyáltalán ebben a városban levegő? Az eső elállt, de csuromvíz minden, a felhők leereszkedtek a városra, benyomták a szmogot az utcákba, ha ugyan lehet itt felhőkről beszélni, mert csak piszkosszürke légtömeget lát, amely alatt mintha egy hatalmas, koszos burában lépdelne. Az ereszekről még csurog a víz, némelyik alatt akár zuhanyozhatna is, tényleg, mi a francot keres itt, még jó, hogy nem megy be az iskolába, megnézni az ablakból az üres udvart, amely olyan nyáron, mint a leeresztett medence, a lányok, a halacskák kiúsztak belőle a Balatonhoz meg a Velencei tóhoz. Halacskák, aranyhalacskák ... újabban milyen nyálas szavakat használ. Talán még az is kiderül, hogy kár volt méltatlankodni, amikor Júlia megvette neki a tükörbársonyból készült bordó színű háziköntöst, már csak a cukorka hiányzik a zsebemből, amivel megkínálom majd a lányokat, mondta neki szemrehányó hangon, pedig 6 aztán nem veszi az ilyesfajta lapokat, hiába osztanának neki kártyát, ezek a negyedikes csajok is hiába szórakoztak azzal, hogy felhúzták a combjukon a szoknyát, amikor ő a padsorok között mászkált, mert mászkálni mászkál, sehol sem találja a helyét, a katedrán végképp nem, talán ha felszívódna végleg a világ közönyös anyagában, ostobaság, meghalni éppúgy nincs kedve, mint élni. Na most már tíz óra elmúlt, beslisszol ide az Aranypókba, odalopakodik a fürdőruhákhoz, a pontos méretet tudja, de mégiscsak furcsa, ahogy a színes bikinik között matat, nem vehet talán a feleségének ajándékot? — micsoda piros lepkebugyi, hogy került a fürdőruhák közé ez a bugyi? — simítja a bugyi pikáns hálóját, az elárusítólány felé röhög, szeremé valami gézzel betekerni a lány arcát, hogy csak a szája és az orrluka maradjon szabadon, de megvenné Júliának ezt a piros bugyit is, ha nem félne, hogy a pénztárnál kiröhögik, milyen jól állna a fekete hajához, kár, hogy fél éve levágatta fiúsra; fiúsra, morzsolgatja fogai között a szót, szeremé kiköpni, de nem tudja, gombóc lesz belőle, megakad a torkán, halkan nyitja az ajtót, az a kis ringyó Bea felsikolt Júlia alatt, a hosszú, szőke hajat simogató kecses ujjak megállnak a levegőben, aztán csak a kisujj mozdul diszkréten, de félreérthetetlenül, az oldalirányban mozgó ujj megismétli a neki szóló üzenetet, miközben látja is Júlia felé fordított könyörgő arcát, aztán a gyöngyházkörmű kisujj elbújik a tenyér vergődő kelyhében, mit tehet, kimegy, halkan becsukja maga mögött az ajtót. 44
