Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - V. rész
dolgaiban a legjáratosabb. Az esze megtartotta az olvasottakat. Szeretett ismereteiről beszélgetni. Eredendően dolgos embernek születhetett. Iskoláját, éppen szembaja miatt, nem fejezte be Aradon, de a vagyona után járó tekintetességre számot tartott. Az én időmben már nagyon takarékra fogott életet élt. A sokszobás kúriából csak egyet használt. Mindben szép bútor, szőnyeg. A dolgos ember vére mozgott benne. Nem tudott kaszálni, kapálni, de a nagybirtokon fölnőtt fák gallyait, nyesedékeit a nap bizonyos szakaszaiban ő baltázta. Rakta olyan rendbe, ahogy patikában sorakoznak a dobozok. Állandó napszámosuk volt Kotor Gábor újfalusi nincstelen, aki a nagyja munkát mindennap elvégezte, Lulu bácsi a finomításokat. A kezével, lábával látott. Az utcán úgy ment, mint a vakok. Ismerte a járda minden tégláját, óvatosan közlekedett, akár a húsvéti nyuszi, a fölázott mezőn. A földosztás kivette kezükből, ami nem is volt csak telekkönyvileg az övék. Tanár gyerekeikhez költöztek. Számos szép unokáik köreiben élték utolsó éveiket. A negyedik százholdas család dzsentri életformát űzött. A nagy ágbogú Juhászok egyik törzsökös hajtása volt István gazda is, de tésztafehérségű, lágyságú kezével földművelő szerszámhoz addig sem nyúlt, míg arrébb lökte. Pedig apai őse még munkálta a határt, ő már egy tanya kivételével bérbe adogatta minden földjét. A tanyán tartott egy zsellért, azt ő kormányozta volna, de mint mondogatták, inkább annak az eszére hagyatkozott. Gyerekeit főiskoláztatta. Egyikből jogvégzett alispáni titkár lett, a másikból jó nevű, csabai orvos. A nagylány, szép teremtés. De tán az ő révén billent meg a család alatt a talaj. Szerették volna jó partihoz juttatni. Egy időben örökké főispáni vendégek, alispáni slep- pek lakták a Juhász-kúriát. Ment a dínomdánom, ferblizés. Nagy pénzekre. Az öreg gazda vesztett. Lehet, hagyta is magát, hogy imponáljon. Az úri zsiványok pedig: urambátyám ide vagy oda, szépen megkopasztották Juhász gazdát. Lányát végül egy szegény sorsú tanítóhoz adta. Az nem a vagyont nézte. A fölszabadulás első beszolgáltatási rendeletének nem tudott eleget tenni. A vagyon, a család, úgy hullott szét, mint a több évig határban felejtett kúpszár. Ha hozzányúlnak, izzé-porrá esik. Száz hold alatt Az ötven—hatvan holdasok lehettek olyan tízcsaládnyian. Minden család akkora népességű, ha szétcsapják a vagyont, némelyikben tíz hold sem jut egy örökösre. Álltak is a lábukon, mint a vízig legyökerezett ősfák. A Domonkosok, a Nyergesek, a Baráthok stb. A tíz család létszáma kiadott volna egy hadi századot, voltak annyian. Dolgos, szorgalmas népek. Hitványa tán nem is akadt a rétegüknek. A pénztelenül eleresztgetett legénykeko- rúak, ahogy szokásban volt, olykor lopogattak otthonról némi elmulatozni való gabonafélét, de annak a horpadása a hombárokban nem vevődött észre. Szerették a földet. Tudtak vele bánni. Nem annyira munkálták, mint inkább művelték. Azokon nem látszott az ínaszakadtig való tipródás. Erejük, eszük benne volt minden mozdulatukban. Figyelmük kiterjedt az utolsó rozsdás szögre is, ami hozzájuk tartozott. A másét nem állították. Álmaikban lehet, hogy száz holdat kívántak maguknak, vagy ezret, de azért semmiféle képtelenséget, bírásuk fölötti lépéseket nem tettek. Ebből a rétegből kerültek ki az elöljárók: a törvénybíró, a községi bíró, az árvagyám, a templomgondnok. Fizetés nélküli hivatalukat tisztán viselték, mint az életüket. Az új idők új szelei látszatra nem tépázták meg őket. A háborús évek jártasságra tanította őket a beszolgáltatás teljesítésében. Pontosak voltak, akár a patikusok. Ahogy a természetük parancsolta. Az új világgal szemben kicsit megbicsaklott a hitük. Azelőtt ők éltették a KALÁSZ egyesületet, ők voltak a KÁLÓT oszlopai. Muzsikára, énekre készek. Az innenső világban, ha nem volt dolguk az utcán, nappal is zárták a kaput. A közösbe nagyobb ihintgetések nélkül beléptek, a rájuk osztott munkát, amiből kitellett a kereset, szokásuk szerint az utolsó kapavágásig böcsülettel elvégezték. Aztán papucs. 24
