Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Bodrogi Tibor: A tetoválás etnológiája: a személyi művészet és műfajai

megfelelően öltözködni, 3. a fogakat bevagdosni (pl. hegyessé formálni), 4. bőrt megmetszeni.

Az utóbbi eljárás van leginkább kitéve a divat változásainak, így ennek módjáról és mintázatáról azonnal látni a generációs különbségeket. A tetoválást vizsgáló Bohannan 1950 körüli terepmunkája idején a következő stílusokat lehetett megkülönböztetni: 1. ishondu — lapos fénylő hegek a karon és a háton. (A kutató csak öregeken és a régi divathoz visszatérő fiatalokon látott ilyet), 2. abadzsi — kúpalakú hegek, amelyeket rövid vágással, a bőr felemelésével készítenek, majd a sebbe faszénport, indigót dörzsölnek. A szem környékét díszítik 3—6 ilyen kúp alakú heggel, 3. újabban a kusa (szög) tetoválás a divatos, ezzel az eszközzel lapos hegeket metszenek, 4. mkali — mély hegek, amelyeket borotvával vágnak, majd faszénporral feketítenek. Gyakran a szög-hegeket vágják be így még egyszer.

A különböző eljárások keverednek, egy arcon pl. láthatunk abadzsit és szögtetoválást vagy szögtetoválást és mkalit.

A teljes tetoválás évtizedeket is igénybe vehet. 13—14 éves korban kezdik meg, és 40 —50 éves korukban fejezik be.

Az arcot és a testet egyaránt díszítik. A férfi és a női motívumok között nincsen eltérés. A geometrikus jelek mellett gyakori a fecske, egy gyíkféle, a skorpió, egy halféle, olykor a kaméleon képe. A nők egyik kedvelt díszítőmotívuma egy ndiamak (halféle) nevezett minta. Ez a mellek közül indul ki és a köldökig tart. A jelnek szexuális értelmet tulajdonítanak.

A mintákat specialisták készítik az éppen divatban levő eljárás szerint, legújabban az abadzsi és a mbali technikával. A megrendelő közli a kivánt motívum nevét, amelyet a mester azután saját, a helyiek által azonosítható stílusának megfelelően készít el. (Bohannan 1956.)

A hegtetoválás még előfordul Afrikában, bár egyre csökkenő mértékben. Mindenekelőtt a kúltúra lassú átalakulása szünteti meg az ilyen és más szokásokat, de szerepet játszottak korábban a gyarmati hatóságok és a misszionáriusok tilalmazásai is. A mai kormányzatok többfelé ellenzik, mert primitív csökevényt látnak benne, amelyet az idegenek előtt szégyellnek és mert nem veszik jónéven, hogy a törzsi jelek — szembeötlő módon — a különállást fejezik ki.

A modern Európa—Amerika

A XVI—XVIII. századi Európa előtt nem volt ismeretlen a tetoválás. A különféle út- és népleírások közlései és ábrázolásai mellett a szokásról közvetlen tájékoztatást a Szentföldről visszatért zarándokok tetoválásai nyújtottak. Az ott készített minták között profánok is voltak. 1612-ből tudjuk, hogy egy királyhű zarándok Jézus nevén és a kereszten kívül az angol korona mellett a Vivat Jacobus Rex szöveget is a karjára tetováltatta. Egy néhány évvel későbbi leírás szerint a zarándok a bal karját csuklójától keresztekkel tetováltatta tele, a jobb karján pedig „Krisztus a kereszten” ábrázolás volt látható. A technika részleteiről is tudomást szerezhettek Európában egy porosz nemes, von der Groben közléséből, aki 1675-ös zarándokúján tetováltatta magát Jeruzsálemben. Tőle tudjuk, hogy a mintát faszénporral behintett fapecsételővel nyomták a bőrre, amelyet előbb borral mostak meg. A benyomkodás botocskába erősített tűkkel történt, amelyet munka közben ecettel hígított puskaporba mártottak. A munka végeztével a mintákat a festőanyaggal újból bedörzsölték. A jeruzsálemi tetováltatás szokása a keresztények között (az európaiak mellett koptokat és örményeket említhetünk) napjainkig fennmaradt, sőt a múlt században magasrangú arisztokraták a tetováltatást útiemlékeik közé sorolták. (Köztük említhetjük az orosz Miklós nagyherceget, a walesi herceget, a későbbi VII. Edwardot és másokat.)

De a helyben végzett, profán tetoválást is ismerhették Európában. Legalábbis erre utal egy 1563-ból származó Ciceró kommentár, amely szerint „a fürdőmesterek és az őket utánzó, ostoba fiatalok önként tetoválják magukat (se compuntur), természetesen úgy vélik, hogy ezzel szebbé teszik magukat”.

Ezekben a századokban — elvétve — a nép körében is megtaláljuk a tetoválást. Szlavóni138