Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Bodrogi Tibor: A tetoválás etnológiája: a személyi művészet és műfajai
Bodrogi Tibor A tetoválás etnológiája* A személyi művészet és műfajai ж. -A. tetoválás egyik sokfelé elterjedt ága a művészet azon területének, amelyet személyi művészetnek, közelebbről testművészetnek nevezünk. Bár megnyilvánulásait a szaktudomány eléggé behatóan számon tartotta és dokumentálta, az egyetemes művészettörténet a maga magasabb értékelési szintjéről, mindig — és általában joggal — periférikus jelenségnek tartotta. Figyelmünket mégis megérdemli, mert esztétikai értékeket hordozhat, továbbmenően pedig „jel”-funkciójában szociológiai és vallási motivációknak érzékelhető kifejeződése. A személyi művészet indítékai nem teljesen tisztázottak. Valószínűleg azoknak van igazuk, akik — Darwinhoz is igazodva — elsőrendűen biológiai eredetűnek tartják, és végső gyökereit a szexuális vonzóerő növelésének vágyában vélik fölfedezni — a férfi és a nő azon törekvésében, hogy magára irányítsa a másik nembeliek érdeklődését. A mód és eljárások koronként és társadalmanként változtak ugyan, a jelenségek mögött a lényeg mégis a paleolitikus társadalmaktól kezdve egészen napjainkig tudattalanul azonos maradt. A személyi művészet társadalmi irányultsága kettős. Mint a magas művészetben is, az egyéni és a közösségi ízlés elválaszthatatlanul összefonódik. Az utóbbi néhány évtized művészetetnológiai kutatásai kétséget kizáróan igazolták, hogy a törzsi vagy a népművészet egyáltalán nem olyan uniformizált, mint ahogyan azt korábban vélték. Kétségtelen, hogy e kategóriákon belül nagyobb a közösségi ízlés kényszerítő ereje, mint napjaink individuális művészetében, de az érintettek — és velük együtt a művészetetnológusok is — a látszólag azonos stílusú alkotások tömegében jól szét tudják választani a megkülönböztetően egyéni változatokat. Ami a plasztikai alakításra, a kétdimenziós képzőművészeti munkákra, a díszítőművészet különféle ágaira érvényes, fokozottabban kifejezésre jut a személyi művészetben. A közösségi ízlés határain ugyan az egyénnek itt sem szabad túllépnie, mégis a személyes innovációnak, általában az individualitásnak a szerepe erőteljesebben érvényesül. Ennek a talán leginkább önkifejező művészetnek a megnyilvánulási módjait a tudomány, amelynek itt két fő ágát, a divattörténetet és az etnológiát-etnográfiát, vagy ha úgy tetszik, kulturális és szociális antropológiát említhetjük, formai szempontok szerint, két nagy részre osztja: 1. a mozgatható (változtatható) és 2. a nem mozgatható (meg nem változtatható) személyi díszítésekre. Az elsőként említett kategóriába tartozik a ruházat és díszei, a testen hordott és a ruhán viselt ékszerek, az arc- és testfestés, a hajviselet, a test- és arcszőrzet meghagyása, megnövesz- tése vagy eltávolítása, a fogak lakkozása és (vagy ékszerekkel díszítése stb. A második kategóriába soroljuk azokat az eljárásokat, amelyek a testen állandó módosulásokat idéznek elő, és változtatásukra gyakorlatilag nincsen lehetőség. Összefoglalóan ezeket testtorzításnak nevezzük. Ide soroljuk a koponyatorzítást, az ajkak, orr, fül átfúrását és kitágítását, egyes fogak kiütését, kihegyezését, a lábfej elnyomorítását, valamint a testen * Tanulmánya közreadásával a közelmúltban váratlanul elhunyt, európai hírű etnológusra emlékezünk (K. Á.) 110
