Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Balázs Géza: "Titok a neved, Suha János...": magyarországi tetovált feliratok

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya De elkísérjen egész a síromba.

Ez tetovált feliratként a következő:

Mit bánom én, ha utcasarki kurva

Csak kisérjen el a síromig 1958

Különösen a regénycímek válnak könnyen tetoválásszöveggé. A címek között elsősorban a bölcsességet tükröző mondatcímek térnek rá először erre az útra:

Eppur si muove! 1936

Nem élhetek muzsikaszó nélkül 1933

Légy jó mindhalálig 1928

Szabadság, szerelem 1952 és 1955

Operák és operettek közismert sorai szintén a folklorizálódás útjára lépnek. Először szólássá vált Mascagni Parasztbecsületének egy sora: Borban az igazság, később megjelent a tetoválások között is (1936). Lehár Ferenc és Haraszti Zsolt után a Vágyom egy nő után került rá többféle alakváltozatban is a bőrre.

A tömegkultúra világa át- meg átszövi a folklór jellegű tetoválások világát. Könnyűzenei mottók:

Mások vittek rossz utakra engem (Szenes Iván)

Nehéz a boldogságtól búcsút venni (Apostol egy.)

El ne hidd, hogy megváltozunk vezényszóra (Illés egy.)

Kisebb motívumokkal is bőven találkozunk a feliratok között, amelyek a tömegkultúra világából szálltak „alá”. így jelenik meg Winnetou neve, vagy a nótaszöveg: Nótáskedvü édesapám. Könyv- és filmcímek a hatvanas-hetvenes évekből: Száguldás a semmibe, Szelíd motorosok, Pillangó. Mindez hűen jelzi, hogy a tetoválás mélyen benne gyökerezik a hétköznapi, mindennapi kultúrában.

Tallózásunknak végére értünk. Nem érintettem minden tematikus csoportot, de annyit talán sikerült bebizonyítani, hogy teljesen egyéni, autentikus tetoválás szinte nem létezik. A formulaszerűség, a kulturális rétegek közötti cserefolyamatok a tetováltak kívülről irányítottságáról árulkodnak: ez egyrészről fontos, hiszen a csoporthoz való tartozást erősítik; másrészről azonban meglehetősen káros, hiszen az egyéniségnek szinte alig engednek valami teret — mégha a tetováló azt is hiszi, hogy valami nagyon eredetit alkotott.

S hiába beszélnek egyesek a folklór haláláról, folklórra minden korszakban és társadalomban szüksége lesz az embernek. S noha századunk egyik kétségtelenül legnagyobb életérzése a „Minden Egész eltörött”, az én, az egyéniség mégis keresi azt a valamit, a „szeretném magam megmutatni” érzését, amivel a közösséghez, a társadalomhoz tartozik.

Ilyen eszköz a tetoválás is. Értékelhetjük így, értékelhetjük úgy — társadalmi jelenség és szükséglet.

Szemelvények a tanulmányban részletesen nem elemzett egyéb tetovált feliratokból

A feliratokat ábécérendben találjuk. Az első szám a felirat sorszáma (pl. 19.), utána következik az adatközlés. A tetovált feliratok helyesírásán javítottam a könnyebb érthetőség kedvéért. A feliratokban a vesszőket és egyéb írásjeleket kitettem (ezek a bőrön csak a legritkább esetben vannak meg), hogy a sok szövegtagolási bizonytalanságnak elejét vegyem, s egyáltalán jobban olvashatóvá tegyem a szöveget. A jobb oldali oszlopban első helyen áll a tetovált születési éve (pl. 1959). Utána a tetoválás helyének a betűjele, rövidítése olvasható. A nők tetoválásaira külön N betű figyelmeztet.

48