Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Kovács Ákos: A (test)művészet örök, avagy: bevezetjük a tetoválást
motivációi is hasonlóak. Példaként hadd említsük meg egy francia tiszt, F. Fieschi esetét, akit az 1895. július 28. Lajos Fülöp elleni merénylet előtt hamis vád alapján letartóztattak, így a Becsületrendet már soha nem kaphatta volna meg. A börtönben aztán saját maga tetováltatta ezt az oly régen óhajtott keresztet a mellkasára. Száz év múlva a szegedi Csillag börtönben hasonló motivációt fogalmazott egy magyar elítélt, aki gyerekkorát javító intézetben töltötte és már akkor tetováltatta magát, mert „akartam valamit, amit nem lehet tőlem elvenni...” E szegedi példánál említjük meg, hogy Huszár György 1932-es felmérését tavaly módunkban volt összehasonlítani a mai állapotokkal. Nagyobb mintavétel mellett azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt ötvennégy év alatt ugyanabban a börtönben 12,5%-ról 77%-ra növekedett a tetovált elitéltek száma. Természetesen nem tudhatjuk, hogy több mint fél évszázad alatt a szegedi börtön belső élete, szervezeti felépítése, az elítéltek összetétele stb. milyen módon változott meg, de úgy gondoljuk, hogy a tetováltak számának ily mértékű növekedése egyedül a helyi viszonyok változásával aligha magyarázható. Elismerve azt, hogy a szegedi Csillag börtönben tapasztaltak valóban rendkívül élesen exponálnak egy kérdést, melynek megoldása elsősorban a kriminológusokra vár, utalnunk kell arra az összefüggésre is, melyet az egyes börtöntípusok, börtönfokozatok és a tetovált elitéltek száma között véltünk felfedezni. Felméréseink során úgy vettük észre, hogy minél szigorúbb egy börtön, minél több évet töltenek ott az elítéltek, annál inkább nő a tetováltak száma is. Négy, a szegedi Csillagnál enyhébb börtönfokozatú büntetésvégrehajtási intézetben szüntelenül csökkenő (66,7, 63,7, 61,4 és 46% -os) tendenciával találkoztunk, de az öt különböző börtönben megvizsgált, összesen 1331 elítélt közül, így is meglepően nagy, 66% volt a tetováltak aránya. Mindezek ellenére nehéz és kockázatos dolog csupán a bőrük állapotáról, tetoválásaikról megítélni a börtönbüntetésüket töltő embereket. Nehéz és kockázatos, mert ezek az ideográfikus jelek, melyek szinte mindig egy adott kényszerű helyzet következményei, nem utalnak semmilyen valóságos, vagy lappangó bűnözésre és semmiképpen sem a „bűnözési hajlam karakterisztikus jegyei”, mint ahogy ezt Lombroso vélte. Motívum- és szövegösz- szehasonlításunk is bizonyítja, hogy az NY. csoport tetoválásai nem rétegspecifikusak, ezekből nem tudunk arra következtetni, hogy viselőjük bűnöző vagy bűnöző hajlamú-e. Ha ez így van, tehát a tetoválás nem predesztinál senkit a bűnözésre, és közöttük nincs semmiféle szükségszerű kapcsolat, hogy lehet az, hogy mégis éppen közöttük található a legtöbb tetovált testű ember? Az e kérdésre adandó válaszok sorában mindenekelőtt ismét utalni szeretnénk az elítéltek frusztrált helyzetére. Arra, hogy hosszú évekig saját testükön kívül szinte semmi mással nem rendelkezvén, figyelmük, érdeklődésük szükségszerűen erre terelődik. Ez az érdeklődés pedig, mint láttuk, a börtönben eltöltött idővel egyenes arányban nő. A külvilágtól való elzártság és a tetoválás között meglévő összefüggésre, s ez nemcsak az elítéltekre, hanem a katonákra és más speciálisan elkülönült, zárt körülmények között dolgozó populációra is vonatkozik, már Freud is felhívta a figyelmet. Mindezt megerősítették azok az elítéltek is, akik elmondták, hogy szabadulásuk után, szinte az aktív vagy passzív pedesztra hajlammal együtt, azonnal megszűnik a tetoválási láz is, sőt, mint dr. Boér Ildikó példái is bizonyítják, igyekeznek tetoválásaiktól megszabadulni, és a kinti életbe beilleszkedni. A visszaesők, hosszabb-rövidebb ideig tartó kinntartózkodásuk alatt szintén abbahagyják a tetoválást, és csak új büntetésük letöltésének megkezdésekor folytatják ott, ahol szabadulásukkor abbahagyták. E magas tetoválási arány azonban kétségtelenül összefüggésben van e populáció műveltségi szintjével, mentális helyzetével, és a vitathatalanul meglévő infan- tilizmusával is, ami többek között a mese- és reklámfigurák kiválasztásában is megnyilvánul. Számos más körülmény magyarázhatja még az Ny. csoport magas tetoválási arányát, melyekkel most részben terjedelmi okok, részben az illetékesség hiánya miatt nem kívánunk foglalkozni. Annál is inkább, mert a korábban feltett kérdések közül (hányán, kik, mit és miért tetoválják a testüket) kettőre nem is válaszoltunk. 17
