Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Kovács Ákos: A (test)művészet örök, avagy: bevezetjük a tetoválást
tetovált. Ezt a feltevést látszik igazolni az a jugoszláviai adat is, mely szerint 444 katona közül 45 fő (10,1%) volt tetovált, és ezek közül 64% a katonai szolgálat ideje alatt tetováltatta magát. Igazán értékelhető, megbízható adatot természetesen csak akkor kaphatnánk, ha ugyanazokat a katonákat bevonuláskor és leszereléskor is megnézhetnénk. Második felmérésünket a komlói Kossuth és István bányában végeztük. E munka során ismerkedtünk meg Á. M. bányásszal, aki érdekes adatokat mondott el saját tetoválásával kapcsolatban. 1961-ben, mikor elsőéves vájártanulóként először szállt le a bányába, ő és tizenkilenc társa, idősebb szaktársai biztatására, amolyan beavatási rítusként, karjukra tetoválták a bányászjelvényt, ama nevezetes köszöntést és az 1961-es évszámot. E szokásban, mely régi bányászhagyományként sok nemzedék óta ismert, a csoporthoz, a közösséghez való tartozás, illetve a mágikus, bajelhárító hiedelmek motivációit egyaránt felismerhetjük. Á. M. úgy emlékezett, hogy a hatvanas évek végétől a vájáriskolákban hivatalosan is betiltották a tetoválást. Nyilván ez is oka lehetett annak, hogy felmérésünkkor ezer bányász közül harmincnégyen találtunk a szakmára, a foglalkozásra utaló tetoválásmotívumot. Neveket, évszámokat, egyéb ábrákat még kilencvennégy bányász vagy bányában dolgozó munkás viselt; tehát a felmértek 13,2 százalékán volt valamilyen tetoválás. Harmadik mintavételünk során egy orvosi rendelőben megfordult férfiak 6,8 százaléka, Boér Ildikó néhány évvel korábbi felmérése szerint pedig 1045 különböző középfokú iskolába járó fiatal közül 122 volt tetovált. Lehetőségünk volt felkeresni több száz börtönbüntetését töltő elítéltet is. Mielőtt azonban erre kitérnénk, szólnunk kell a tetoválás és a bűnözés, illetve általában a deviancia többek által feltételezett összefüggéséről, meghatározottságáról. Cesare Lombroso a híres kriminálantropológus a múlt század végétől több munkájában is kifejtette azt a nézetét, mely szerint a tetoválás a bűnözési hajlam egyik karakterisztikus jele és általában a „legalsó társadalmi osztályok”: a parasztok, munkások, katonák között fordul elő. Sokkal gyakoribb a visszaeső bűnözőknél, mint a „kezdőknél”, a gyilkosoknál, mint a tolvajoknál. Lombroso hipotézisének aztán részben saját adatai, részben más kutatók eredményei is ellentmondtak. A tetoválás szokása valamennyi társadalmi réteget érinti s ez nem lehet a bűnöző egyén jellemző jegye — a mai kriminalisták nagy részének ez a véleménye. Mindazonáltal Lombroso tetoválással kapcsolatos elképzelései a mai napig tovább élnek. Nemcsak az ún. közvélemény tartja azt szinte a társadalmi deviancia biztos megnyilvánulási formájának, viselőjét pedig legalábbis „kétes egzisztenciának”, hanem olyan szakmai véleménnyel is találkoztunk, mely igen mély összefüggést vél felfedezni például a tetovációk és az elítéltek által elkövetett bűncselekmények között, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy az agressziót kifejező tetovációk mindig kapcsolatba hozhatók azokkal a bűncselekményekkel, melyeket viselőjük elkövetett. Úgy gondoltuk, hogy ezeket a kérdéseket végképp tisztázhatnánk, ha először egy olyan szöveg- és ábrakatalógust állítanánk össze, mely valamilyen módon áttekintést nyújtana a hazai tetoválásmotívumok, illetve feliratok fajtáiról. Amennyiben pedig e motívumok, illetve feliratok némelyikéről kiderülne, hogy rétegspecifikusak, tehát az elítélteken vagy a nyilvántartási kartonokon feltűnő gyakorisággal ismétlődnek újra meg újra, úgy valóban megalapozottnak tekinthetnénk az előbbi feltételezéseket. Az aprólékos munkával összeállított ábrakatológusunkon kétszázötven rajzot találhat meg az érdeklődő olvasó, melyet több tízezer kartonról, illetve tetovált testű férfiről és nőről gyűjtöttünk össze. Természetesen közölhettünk volna ötször ennyi anyagot is, hiszen tapasztalatunk szerint az emberi testen a legképtelenebb (illetve, hogy Kunt Ernő címében is szellemes dolgozatára utaljunk, nagyon is KÉPES) élő személyeket, élettelen tárgyakat, állatokat és növényeket, elvont fogalmakat és konkrét eseményeket; életünk, történelmünk legfurcsább, legfantasztikusabb rekvizitumait láthatjuk viszont. A katalógus összeállításánál azonban valahol kényszerű határt kellett húznunk, s így most csak azokat a rajzokat mutatjuk be, melyek a legismertebbek, legnépszerűbbek. Érdekes következtetéseket vonhatunk le, ha két különböző populáció; a nyilvántartot14
