Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - KRITIKAI KÖRKÉP - Tüskés Tibor: Egy példamutató falurajz: Zalabai Zsigmond: Hazahív a harangszó: [könyvismertetés]
Az első két kisregény érdekesen, sokszínűén tükrözi Karinthy változó szemléletét, az útkeresésnek fontos állomásai. A Szárd kalauz azonban — talán azért is, mert az író túlságosan „olvasmányos, izgalmas” betetőzést akart — leegyszerűsítés, visszalépés. Reuter Lajos Egy példamutató falurajz Zalabai Zsigmond: Hazahív a harangszó Zalabai Zsigmond korábbi, Mindenekről számot adok című, szülőfaluja, Ipolypásztó történetét elbeszélő könyvéről szóló kritikánkat itt, a Forrásban 1985-ben azzal fejeztük be: „A könyv 1918-cal ér véget. Utolsó lapjain arról a közösségről, arról a népről beszél az író, amelyre várt már egy újabb, másságánál fogva minden korábbitól különböző sorsfordulat: a kisebbségi lét. Kívánjuk a könyv írójának, hogy a történelmi sorsforduló utáni időt is legyen ereje, ideje és lehetősége elmondani, Ipolypásztó mai életét megírni. Talán a módszer változik, talán egy másik műfajban ... A történész Zalabai kitűnőre vizsgázott. Várjuk a szociográfus Zalabai Zsigmond jelentkezését.” — Kívánságunk félig teljesült. Zalabai továbbírta szülőfaluja életét 1918- tól 1945-ig, de nem jutott el a máig. Változtatott a módszeren is, bár ez a módszer nem a szociog- ráfusé, hanem az etnográfusé . . . Oka lehet ennek, hogy az általa átélt világ, az 1945 utáni élet ábrázolását és a szociográfiai megközelítést egy harmadik kötetre tartogatja, és vállalkozását trilógiává akarja fejleszteni. Továbbra is várjuk tehát a folytatást, és örülünk annak, ami a tervezett trilógiából megvalósult: a falutörténet után a példamutató falurajznak, a népélet etnográfiai pontosságú bemutatásának. A könyv úgy indul, mintha a történelmet, a falutörténetet írná tovább: az első fejezetben értesülünk az első világháború befejezéséről, a magyar proletárforradalom helyi eseményeiről, a trianoni békediktátum és az államfordulat következményeiről. De a 40. lapon másfelé kanyarodik az író: személyes élményekről, mivel akkor még nem élt, nem beszélhet; a köztörténet tágabb ölelésű bemutatásáról Közép-Európa e „huzatos táján” minden bizonnyal más ok miatt tekint el; marad tehát a falurajz, a falukép, a néprajzi adatközlés. Persze amit így kapunk, az sem kevés. Zalabai most is mintát ad minden újabb keletű falumonográfiára, a hagyományos paraszti élet néprajzi hitelességű bemutatására. Előbb a paraszti életről, a falu társadalmi rétegeződéséről, a gazdálkodásról, a férfi- és asszonymunkákról, a mezei és a ház körüli életről rajzol képet, majd az emberélet útját beszéli el a születéstől a halálig, hozzáfűzve azokat a szokásokat és hagyományokat, amelyek az emberélet fordulóit a két világháború közt Ipolypásztón kísérték.-Gyermekkor és gyermekjátékok, párválasztás és lakodalmi szokások, egyházi és gazdasági ünnepek, betegség és halál — ezek a fogalmak adják a könyv szerkezeti vázlatát. Az élő, idős adatközlőktől származó néprajzi-nyelvjárási idézeteket kéziratos forrásokkal és már nyomtatásban megjelent közlésekkel egészíti ki. Legértékesebbek talán az anyanyelv használatával kapcsolatos megfigyelései, a helyi nyelvjárási és nyelvészeti anyag elemzése. Legrészletesebben viszont a lakodalomról és a lagzi körüli eseményekről beszél — láthatóan Ipolypásztó népéletének ez volt a legszínesebben, leggazdagabban megélt eseménye. A falurajznak, a népélet bemutatásának nagy tanulsága: a két világháború közti két évtized volt az „őstermelő” falu utolsó korszaka, azóta ez az élet és hagyományvilág teljesen eltűnt, a régi faluközösség egysége végérvényesen megszűnt, az „őstermelő” falu végképp „fogyasztó” faluvá vált. Zalabai könyve az utolsó pillanatban készült fölvétel a hagyományos magyar paraszti életről, egy olyan korszakot örökít meg, amely ma már csak a múzeumokban és a néprajzi szakkönyvekben tanulmányozható: ez adja írásának érzelmi töltését, megrendítő hangulati tartalmát. A könyv tehát nem száraz néprajzi adatközlés, nem forráskiadvány. Az író a legszabatosabb leírások mögött is az emberi élet morális tartalmait figyeli. A szegénység megfosztotta a falusi gyerekeket a gyárban készült, üzletben vásárolható játékszerektől? „Hajlamosak vagyunk ebben a tényben csak negatívumot látni — írja. — Pedig nem volna szabad megfeledkezni a pozitívumról sem; arról tudniillik, hogy éppen ez: az üzleti játékszerek hiánya késztette kreatív tevékenységre, játékszerteremtésre a gyermeket, felszabadítva és fejlesztve alkotó fantáziáját.” Másik alkalommal a falusi naiv, műkedvelő ízű színjátszásról, a falun előadott csapnivaló színdarabról beszél. Hogy ez jócskán elmaradt a hivatásos színházak, a profi színészek produkcióitól? De volt jótékony hatása is: „Egy-egy nagyobb szereplő- gárdát mozgósító darab színre vitelében a sokféle tennivaló, no és a baráti, rokoni, szomszédi kapcsolatok révén érdekelve volt szinte az egész falu, amelynek népében a színdarabok erősítették a közösségi érzést, az egyazon nyelvhez, egyazon kultúrához való tartozás tudatát.” Említettük, hogy az 1918 és 1945 közötti köztörténet helyi mozgásáról, visszatükröződéséről keveset tudunk meg a könyvből. Az impériumváltásról azt olvassuk, hogy a falu népe „alkal87
