Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - KRITIKAI KÖRKÉP - F. Tóth Pál: Halász ferenc: Arcunkon a történelem: [könyvismertetés] - Szijártó István: "Szabadon szolgál a szellem": Szász Imre: Ménesi út: [könyvismertetés]

Szász Imre keserű-indulatos hangú nyílt levelében nehezményezte is az Élet és Irodalom hasábjain.

Nemzedéki regénynek látom hát elsősorban Forrai Ádám történetét. A fordulat éve körüli zűrzavarban emberi-történelmi igazságot kíván tenni és mert ezt nyíltan vállalja, érthető, hogy indulatok középpontjába került ez a műve is, s érthető a hiányérzetünk is. Rögtön a műfajnál maradva: — már hallottam olyan véleményt is, hogy új műfajt teremtett Szász — én hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez inkább a vállalásból következő irodalmi spanyolcsizma. A formai újszerűség — beleértve szereplői beszélt nyelvét, a meghökkentő stílusfordulatokat — a mondanivalót hitelesíteni remélő írói szándék Prokrusz- tesz ágya. Szellemi izgalmat hozott a Ménesi út, hiszen nem az a sápasztó kór figyelhető meg a regényben, amit a mindenáron megörökítés vágya jelent, nem szalvéta- és gyufacímkegyűjtő szenvedélyhez hasonló napló jegyzetek előránga- tása ez; hanem egy világos és határozott ívű regény.

A regénytől — mint fikciótól — természetesen számonkérhető mindaz, ami a világirodalom nagy regényeinek jellemzője, ez azonban csak még jobban összezavarna kritikust és olvasót. A regény egy jól körülhatárolt korra — az 1945 és 1949 közötti időre — való jelenkori visszaemlékezés. Szereplőinek életét is csak az emlékezésből ismerjük meg, s az író többnyire főhősét beszélteti, — mindenki csak annyi fényt, színt, életet kap, amennyi az ő emlékező szavaiból rávetül —, aki ifjúsága 4 évével és egy 6 hónapos jelenidejű szerelmi történet főszereplőjeként áll előttünk. A szerelmi szál lezáratlansága nekem természetesnek tűnik. Nagy szenvedélyeket nem mindig sikerül gyufaskatulyába, palackba, könyvbe préselni. Más kérdés, hogy Forrai és Román Anna szerelmének — elsősorban testi örömeinek — naturalista leírása a regényben főszállá vált, s talán az írói szándéktól függetlenül temette maga alá az Eötvös kollégiumi emlékezés fonalát csakúgy, mint annak bemutatását, hogyan és miért alakulhatott ki máig ható erejű nimbusza az Eötvös Kollégiumnak? Milyen volt az a szellemi légkör, melyben oly sok kitűnőség nevelkedett? Ettől persze a regény még lehet érdekfeszítő, s a negyven év előtti fiúkollégium kaszárnya- stílusa csakúgy, mint a jelenbéli szeretkezések leírása — újabb olvasórétegeket is vonzhat. A recenzens bevallottan mérsékelt lelkesedéssel olvasta ezeket a sorokat; — Illyés véleményét osztva úgy hiszi: eldurvult korokban a szépirodalomnak nem biztos, hogy mindent mindig azonnal néven kell neveznie. Nem prűdségnek tartja, s itt ebben a méltatásban is szükségesnek látja leszögezni, hogy a trágárság, az obszcenitás nem nélkülözhetetlen velejárója az életnek, s nem az irodalomnak.

Szász Imre jelentős írásokkal gazdagította a kortárs irodalmat; műfordításai, kritikái, szociográfiái bizonyították, hogy társadalmunk fontos kérdéseivel szembenézni igyekvő író. Forrai, miként Bányai, Gyetvai, Szijjártó, Borbíró Öcsi — szándékosan csak a fiktív neveken szereplőket említem — magukban hordozzák ma is hajdani megcsalatottságukat, csalódottságukat — hogy a kollégiumot nemcsak kintről lehetett összezúzni, de belülről is ott voltak a megszüntetők. — Ez a nemzedék életreszóló tragédiája lett, s ebből törvényszerűen következik a magyar értelmiség egy részének (intellektuálisan legjobban képzett részének) tudathasadásos állapota, jobb esetben morális válsága.

A kollégium hagyományos értékei a kritikai szellem, vitakedv, jellemformáló összetartozás, demokratikus önkormányzat, értéktisztelet, világra nyitott ablak — nem kellettek az 1940-es évek végén az ország vezetésének; ma döbbenten látjuk a lelki megrokkanás következményeit.

Függelék

— avagy mi történt a Ménesi út 11—13. alatt

1950-től napjainkig? (v. ö. regény és dokumentum.)

1950. 55 év folyamatos működés után az Eötvös Kollégiumot megszüntették; az épületet a Tanfolyamellátó Vállalat vette át kezelésre.

1955. Március 15-én az itt lakó diákok felvették újra az Eötvös Collegium nevet. A létszám ekkor 3—400 fő.

1957. Az ELTE Rektori Tanácsa a diákok kérését jóváhagyta.

1958. Tóth Gábor igazgató szakkollégiumot szervezett. A hatvanas évektől a létszám fokozatosan csökkent; háromszor tüntették ki „Kiváló Kollégium” címmel.

1986. 124 bölcsész és természettudományi szakos — elsősorban tanári pályára készülők — tanul itt 12 szakvezető tanár és nyelvtanár irányításával. Több mint 30 szemináriumvezető tanár (elsősorban volt kollégisták) és 4 külföldi vendégtanár segíti a kollégisták munkáját. (Az egyetemi képzést kiegészítő, részben helyettesítő órákkal.) Intenzív idegennyelv-oktatás folyik. Előzetes válogatás után kerülnek ide a legjobbak; — az itt tanulók egyetemi eredménye jeles.

A 150 000 kötetes MTA Eötvös Könyvtárában valamennyi kollégista szabadon kutathat. Évente újraválasztott erős diák84