Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - KRITIKAI KÖRKÉP - F. Tóth Pál: Halász ferenc: Arcunkon a történelem: [könyvismertetés] - Szijártó István: "Szabadon szolgál a szellem": Szász Imre: Ménesi út: [könyvismertetés]
Halász Ferenc: Arcunkon a történelem A hosszabb időre elapadt forrás ismét csörgedezni kezdett. A Forrás-könyvekről van szó természetesen, melynek legfrissebb kötete újdonságként hatott az ünnepi könyvhéten. Joggal kérdezheti az olvasó, hogy miért újdonság az, ami valahol már korábban is megjelent. Ezúttal örvendetes és újszerű, hogy a — kellő színvonal esetén — leginkább értékhordozó újságírói műfaj, az interjú került összegyűjtve a könyvespolcra, vagyis a megőrizhetőség állapotába. Halász (Sztrapák) Ferenc Arcunkon a történelem címmel 1974 óta — főként az Élet és Irodalom, valamint a Forrás, a Petőfi Népe hasábjain — közölt írásait rendezte kötetbe. Rendezte, vagyis nem az időrendiség egyszerű folyamatában, hanem inkább a témákból adódó logikai — egymáshoz természetszerűen kapcsolódó — sorrendben vezeti az olvasót valamilyen rejtettebb cél felé. Ezt a célt nem bocsájtja előre tételesen, de hamarosan kikövetkeztethető az interjúalanyok valóság-vallatásából, a feléjük irányuló kérdésekből és a feleletek őszinteségéből. Azt, hogy őszinték a partnerek, a nyílt, kitérők nélküli, a hibákat sem elkendőző válaszokon lehet leginkább lemérni. Mindez annak a jele, hogy az újságíró nem csupán szóra bírta őket, de a bizalmukat is elnyerte. Vagyis megtalálta a kontaktust, s az érdekes emberekhez az ő fantáziájukat is megmozgató kérdésekkel fordult. Lehetne elemezni az interjúkészítés mesterségbeli fogásait — ami a szociográfiának is fontos eszköze —, s azt boncolgatni, hogy a szerző mennyire felelt meg ennek a szakmai várakozásnak. Ennél sokkal érdekesebb az a tapasztalat, hogy az interjúvoltak — legyenek országos nevű vezetők, tudósok, agrárszakemberek vagy valamelyik művészeti ág mesterei, jeles képviselői — valamennyien elfogadták autentikusnak a kérdezőt, bár természetesen tudták, hogy nem szakértője ennek vagy annak a területnek. Bizonyára e műfajnak egyik titka éppen az interjúkészítő felkészültségében rejlik, aki erre vállakozik, egy kicsit polihisztori talentumokkal kell hogy rendelkezzen, illetve mindannyiszor búvárkodnia kell a választott témakörben. Azt hiszem, hogy ez esetben a közéleti jártasság is segített, de ez sem pótolhatja a „naprakészséget” egy-egy személyiség életútjának ismeretében, sőt tudományágának, szakterületének időszerű kérdéseiben. Érdekes volna alkalomadtán annak felderítése is — az írásokat megjelenésük időrendjében egymás után rakva derülne erre fény —, hogy miként fejlődött ez alatt a tíz-tizenkét év alatt az író stílusa, az anyag fölötti biztonsága és az abban való elmélyülési készsége. Annyi bizonyos, hogy a könyv egységes képet ad, s az sem zavaró, hogy néhány írás nehezen illeszkedik a választott műfajhoz, inkább riport vagy esszé. Egységes olyan szempontból is, hogy mindvégig ehhez a tájhoz, a szerző szűkebb pátriájához kötődik, s nem túlzás azt mondani, hogy ennek akar szószólója, hírvivője, többre, jobbra sarkalló mai krónikása lenni. „Társadalmilag nagy dolog, hogy egyre jobbak a »beszélgetések« országszerte. A nyitottság, nyíltság és nyilvánosság akkor is segíteni tud, amikor az akarat önmagában már tehetetlen.” — írja a válogatást lezáró gondolatait is közrebocsátva. Ebből is kiviláglik, hogy elsősorban a közírót üdvözölhetjük az Arcunkon a történelem címmel megjelent kötet szerzőjében, akinek sikerült túllépnie az újságírás szűkreszabott keretein és általában múlékony időbeliségén. Amiből viszont levonható az a tanulság is, hogy a Forrás kiskönyvtár témaköre bizony még számos irányban tágítható. Többek között értékmentő és -őrző szerepe lehet a napi sajtó hasábjain jelentkező, az idők távolában olykor történelmi útjelzőként is szolgáló tehetséges riportok kiválogatásában és hozzáférhetővé tételében. F. Tóth Pál „Szabadon szolgál a szellem” (Szász Imre: Ménesi út) „Ha egy barátom két hónapra megy el, akkor minden egyes pillanatba, mikor távollétére gondolok, a teljes két hónap bele van préselve, ahogy egy kulcslyukba belefér egy egész szoba minden szereplőjével és ablakából való esetleges tengeri kilátással együtt. ..” — Szentkuthy Miklós gondolata válaszol a Szász Imre regényét olvasók kérdésére: vajon belesűríthető-e 237 oldal fikcióba és 150 oldalnyi dokumentumba az Eötvös Kollégium utolsó néhány éve, s a megelőző félszázad? Laczkó Géza és Sőtér István regényei, Jankovich, Féja és mások emlékezései után új regény jelent meg az Eötvös Collegiumról, alapításának 90. évfordulóján. A Ménesi út főhőse Forrai Ádám egyetemi előadó; Madách-kutató; nemzedékkel fiatalabb szerelmének, régi tanítványának mesél hajdani Eötvös kollégiumi emlékeiről. Az olvasó kíváncsian kisérli meg azonosítani magát a negyvenes évek második felének fiataljaival, próbálja megérteni a saját nevükkel, vagy költött nevekkel szereplő alakokat, akiknek többsége a mai magyar szellemi élet meghatározó 82
