Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Kósa László: A "Kis-Európa" eszme a magyar néprajzban
Kosa László A „Kis-Európa” eszme a magyar néprajzban* l 0 A magyar néprajztudomány története, mint általában minden tudománytörténet, több szempontból kiindulva vizsgálható. Annak az alapgondolatnak a kiemelése, melyet előadásom tárgyául választottam, a teljes problémakört tekintve természetesen éppoly önkényes, mintha bármely másik, hasonlóan központi kérdéssel ugyanezt tenném. Mégis, a néprajzi gondolkodás folyamatából kiszakítva és az idő rövidsége miatt csupán két XIX. századi csomópontot fölmutatva, a hol szembefeszülő, hol összefonódó alapelvekre utalva jellegzetes és fontos szemléleti kérdésekre lehet rávilágítani. 2. A magyar néprajz az európai néprajzi irányzatok közül ahhoz a saját népet vizsgáló típushoz tartozik, amelyet legkorábban kialakuló és alapvető német változatáról Volkskunde típusnak szokás nevezni. Ismeretes, hogy a Volkskunde a felvilágosodás és a romantika változatos eszmevilágában gyökerezve elsősorban azokhoz a népismereti érdeklődést tanúsító gondolati irányokhoz kapcsolódik, amelyek a népek, nemzetek, nyelvek egyedi sajátosságait, a lokális egységek kultúrájának fontosságát hangsúlyozták. A XIX. században Európa nagy részén, az északi, a középső és a keleti területeken a Volkskunde egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő, nemzeti változatai alakultak ki. Abban azonban megegyeztek, hogy központi céljukat az illető nép korai történetének, az írásos forrásokkal nem vagy alig megközelíthető időszaknak a rekonstrukcióját a kortársi parasztkultúrákra támaszkodva próbálták elérni, s e célból fakadóan nézőpontjuk eredendően etnocentrikus volt. A másik alapvető tudománytípus az Európán kívüli népeket kutató, angolszász és francia súlypontú etnológia, amelynek szintén több változata alakult ki, és az emberi viselkedés, erkölcs, szokások, magatartás általános formáit vizsgálva vont le következtetéseket az emberiség őstörténetére, legkorábbi társadalmi formációira vonatkoztatva. Külön kérdés: vajon at elsősorban saját népet vizsgáló magyar néprajztudomány kebelén belül mikor és miként jelentkeztek olyan kezdeményezések, amelyek több-kevesebb joggal az etnológia körébe sorolhatók, vagy legalább irányába mutatnak. Ezzel azonban most nem foglalkozhatom. Mégis utalnom kell a problémára, mert van olyan értelmezés, amely az előadásom tárgyául választott gondolatot a magyar néprajz születése idején (1810 —20-as évek) a két eltérő európai irány csírájának fogja föl, pedig amint látni fogjuk, a Volkskundén belül jelentkező eltérő folyamattal állunk szemben, az általánoson belül egy különös elképzeléssel. 3. A múlt század elején megsokasodó magyarországi népleírásokat elsőként Csaplovics János próbálta összegző tanulmányokban és könyvekben földolgozni. Mai ismereteink szerint ő alkalmazta először az ország- és népismeretre Magyarországon az etnográfia szót, egyúttal el is tért az addig használt, de ekkortól egyre inkább mást jelentő, nemcsak adatokkal, hanem számokkal dolgozó statisztikától. * Előadásként elhangzott Bécsben a 2. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson 1986. szeptemberben. 41
