Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Laczkó András: Tengerbe dobott kulcsok?: vonások Lengyel József portréjához
kibonyolódása a kívánt irányban. Függetlenül Reisigtól van lebonyolítva a nemi probléma. Reisignak egy halvány — csak utólag bemondott — viszonya van Globitznéval, amiből a világon semmi sem következik (leszámítva az egészen csekély GPU-bonyodalmat.) Ha Maga a nemi problémát ebben a regényben tárgyalni akarja, akkor Reisignek szenvedni kell ettől a viszonytól, valami másra kell vágyakoznia, s akkor, de csak akkor van jelentősége a Xenia és Arvid, Nina és Imre között lejátszódó szerelmi dolgoknak. A főhőstől függetlenül a problémák érdektelenekké válnak. Hogy a problémák nem függnek össze a főhőssel, az egyrészt a főhőst, másrészt — Wechselweirkimg mit umgekehrtem Vorzeichen — a problémákat halványítja el.” Hogy vezethető mindez, egyetlen fókuszon, a főhősön keresztül? — kérdezte Goda Gábor. — Ez egyszerű. Nem szabad a „Gestaltung” elvét, amely Jerovkáig keresztül van víve, ott egyszerre a „montázs”-zsal fölváltani, hanem tovább is „gestantolni” kell Reisi- got. Dacára annak, hogy a környezetet — nyilván — nagyon kényelmetlennek tartja és elkezdi a munka érdekelni, ezen keresztül, lassanként, emberek és intézményei is. Amíg a környezet puszta és unalmas volt számára, viszonyt kezdett Globitznéval, utóbb, amikor a munka már érdekli, ez a viszony, üressége, az asszony körüli ellenforradalmi levegő és mások elkezdik zavarni. Küzdelem az üzemben a vregyityelsztvóval. Amikor már Reisigot érdeklik, jönnek a melléktörténetek, amelyek, mert már foglalkoztatják, hatnak rá. Hogyan? Ha ezt megmutatta volna a regény, akkor fejlesztette volna Reisigot s a végén csakugyan internacionalistává válik. így csak kiemelt egyet, ott és akkor, amikor szükséges volt. Helyes írói megoldás a megtett külső és belső út részletes felmutatása lett volna. Ez a kritikus véleménye szerint nem történt meg, olyannyira nem, hogy Reisig már nem is élő ember, hanem csak árnyék vagy báb, aki sodródik. Ezzel a kifogással tulajdonképpen egy elmélet, ideológiai tétel vált a megítélés alapjává. A marxista művészetfelfogás kulcskérdése, hogy a geselltschaftliches Sein (a társadalmi tudat) és a Bewusstsein (az értelmi tudat) milyen viszonyban, kölcsönhatásban van egymással. A körülmények fokonként megváltoztatják az egyén tudatát, amiből az is következik, hogy az én kezdi másként látni a társadalomban tevékenykedő önmagát. Ezt Reising alakjában törekedett ábrázolni: amíg a környezet, a munka csak unalom volt számára, addig viszonya volt egy asszonnyal (Globitzné), de amint az előbbiek (főleg a munka) érdekesek, a kapcsolat elkezdte zavarni. Nem arról van szó, hogy deklaratív kijelentéseket tett volna, de a kortársi vélekedés szerint az író nem ábrázolta a változások miértjét és hogyanját. Ezek a kifogások Goda Gábor hosszú levelében (1933. augusztus 20.) olvashatok: „A malheur Jerovkánál kezdődik. Onnan kezdve kezdenek a bevezetett figurák a főhőstől függetlenül élni s csak bizonyos csomópontokon hozza össze őket a főhőssel s állítja, hogy ilyen és ilyen hatással vannak a főhősre. De a bizonyítása ennek éppen a processzus felmutatása lenne. E nélkül az eredmények nem meggyőzőek, s ennek következtében a főhős innen nem élő ember, hanem csak árnyék, ami annál élesebben kijön, mert a többi figurák, csaknem valamennyien, élők, sokkal-de sokkal élőbbek auf alle Fälle, mint a főhős. Például a Petersen nevű figura fejlődése pártonkívüli külföldiből párt-emberré sokkal inkább benne van a regényben, mint a főhősé. Egy csomó egészen eleven figura él a regényben, csaknem minden vonatkozás nélkül a főhősre.” Rendkívül érdekes, hogy Jerovkától kezdve éppen a főhősnek nincsen cselekvénye, holott a személye körüli eseménynek kellene a regény vörös fonalát képezni. Arvidnak, Zahn mérnöknek van cselekvése, Globitznak is van: Reisig csak mellékalak ezekben. Az ügyben elméletileg a következő a probléma. Tanúnk szerint a Bewusstsein a gesellschaftliches Sein következménye. Nem egy általános gesellschaftliches Seiné, hanem azé, akinek a Bewusstseinjáról szó van. A gesellschaftliches Sein folytonos Wechselwirkungban van annak Bewusstseinjával, aki ezt a gesellschaftliches Seint megélte s ebből jön az egyén fejlődése. Ha a gesellschaftliches Sein megváltoztatta (ez fokonként történik) az egyén Bewusstseinjét, akkor az egyén elkezdi másképp átélni a gesellschaftliches Seint, és az megint másképp hat vissza rá. Ezért kifogásolható, hogy Lengyel Jerovkát, csaknem 18
