Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 12. szám - Gulay István: Életesszé N° 2: Hazámban élek
belülről? Bírni kell és gyakorolni a hatalmat mindenkinek, az oszág legkisebb szegletében is, aki nem visszasírni, de ütni akarja a tőkét József Attila elszántságával? A feladat ekkor a „pappmiskáknak” is valóban nem más, mint országiás volt! Kellett hozzá ez a mondabeli hit, erő, már-már fantasztikus elszántság, ami megállít a nyílt pályán egy gyorsvonatot! 2. Hazámban élek, dús ágú cseresznyefák földjén. Az utak menti bojtorján elnyomja az ízletes füvet, a kikötött tehenek nem laknak jól, csak megszomjaznak a tűző napon. Az almafák teljes erőben teremnek. A cseresznye lassan elpiroslik a tehenek feje fölött. A fák törzsére fehér mésszel különböző jegyeket festettek az útkaparók vagy mások: háromszögeket, kereszteket, köröket. Lekáderezték a fákat is. A társadalom szervezettsége, bárhol jársz a világban, az útmenti gyümölcsfák törzséről leolvasható. A jelöletlen fák alighanem mit sem érnek. A jelöletlen kövek sem. A jelöletlen emberek sem. íme: 1939. Ellenzéki lapnál dolgozik. (Azt mondják: kommunista.) 1945. Kertész Kopáncson. 1948. Kommunista újság munkatársa. 1950. Kérdőív: Mi volt 1945 előtt? Mi a foglalkozása most? — Válasz: újságíró. (Eszerint: befészkelte magát a reakció a népi demokrácia testébe.) 1952. Valakinek feltűnik a a szerkesztőségben, hogy a felesége mossa a fogát\ „Te is mosod a fogad, Sz. elvtárs?” „Igen.” (Megfeddik kispolgári mentalitásáért.) 1956. október. Bár alakulnak más lapok, a kommunista újság munkatársa marad. 1956. november. Beírják a káderlapjára: „Nehéz helyzetekben megbízhatatlan”. 1960. A kommunista újság megbízott főszerkesztője. 1975. Nyugalmazott főszerkesztő-helyettes. Mit érdekli a fát, mit meszelgetnek a törzsére?! 3. Nem nagyon találkoztam igazán jó tanítókkal. Maher Lajoson kívül a kerékpár volt legkitűnőbb tanítómesterem. Vásárhelyről kikarikázva a Kutasi útra, esetleg Mártély felé, vagy csak ide a papok volt földjére, a Paperébe, többet tudtam meg a világról, mint az iskolában lekotlott esztendők alatt. A magyar történelem tanításához — meggyőződésem — a földgömbnél célszerűbb szemléltető eszköz a kerékpár. Kortárs mesélőink közül sokan így indítják a történetet: „Egy kerékpáron kezdtük az életet. ..” Ezzel máris érzékeltették, hogy az eset mikor játszódik, kik a hősei. Felvázolják az élethelyzetet. Mai mesélőink szájában történelmi zamatú ez a szó: kerékpár! Elcsöndesedünk, figyeljük az öreget, őszinte, naiv izgalommal várjuk a folytatást. — Egy kerékpáron kezdtük az életet... Az asszonyt mindenki a vázon vitte bálba, mulatságba, meg haza is. Hát hazafelé mentünk mink is a sötétben. De egy ember keresztbe feküdt az úton. Átmentem rajta asszonyostul, biciklistül, persze eldőltünk. Odaugrottam az emberhez: „Te, Gábor! — kiáltok rá. — Keljél fel!” Azt hittem, halott. De nem: megmozdult, rámnézett, aztán felugrott, fejibe nyomta a sapkáját: „Kelők, elnök elvtárs, kelők! Rakom a hámot a nyakukba, oszt mán mögyök is!. ..” Mert a fogatosuk volt. A hallgatóság kacag, kacag Gábor, a lógós fogatos is. Látom, a mesélő felesége szelíden elmosolyodik. Nem a történeten, azt már ezerszer hallotta. A bolond életen. — Megvan még az a bicikli, te? — kérdi a mesélő az asszonytól. Az megrebben, bizonykodva mondja: — Megvan, ott az eperfánál, az volt az, kifordult az eleje. 15
