Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Vekerdi József: Kincsek Kolozsvár: [könyvismertetés]
kernyül, erre tetszék utalni a fejér zománc köpönyeg peremén a pihe kormozódás, a láng kettőző- dék meg így, lángláng, koromláng. Beleláték a medence méllyen mély mélyibe. Szappanymara- dékba fogott szőrszálak tapadtanak a falra, jól elhatárolható mocsok; no hiszen kicsinyég magasabban, körbe az a circiter 20 cm-es szürkés sáv, sötét öv az talám a múló, igen inkább a megkövesedett üdő vala”. Eltávolít a konkrét történettől az is, hogy az elbeszélő el-eljátszik egy-egy életsorsnak a megírttól eltérő alakulásával (pl. anyjának egy mérnökkel való együttélésével). Hasonló, absztraháló hatású tendencia a Történelem- hattyú-Ъап mintegy időbeli perspektívába állítani a szerelmet, Lilit a magyar történelem és kultúra nagyjaival pajkos álomvízióba foglalva. A valóban egyedi, különös történet varázsa abban van, hogy extremitásai mellett is valamiféle együttérzéssel láncol magához: „Lépve és ga- rádicsonként megy az ember cégéres gonoszra, így mondják.” Valóban így gondolták kezdettől fogva, s ezért van a Lili vonzó, viszolyogtató és megdöbbentő sorsában valami, ami nemcsak idegenkedést vált ki, hanem szánalmat is. Nem mindennapi dolgokról esik szó a regényben, de ezek (végső soron) a mai élet örömei és rettenetességei: élet és halál, szeretkezés és szülés, öngyilkosság és közlekedési baleset, az árvaság és a kiszolgáltatottság rémei, az egyedüllét, az abortusz keservei. Nem kitalált szenvedések ezek! Ez az, amiért ( hagyományos kifejezéssel szólva) szívünkbe zárjuk a kis Lilit, amiért kínjai közel állnak hozzánk. Vágyai és szorongásai mintha valamiféle közös sorsot példáznának: primitív, ösztönös valóságképet és a tőle való menekülést, bűnt, bűnhődést és feloldozást, a sors kiismerhe- tetlenségét, s az erkölcsi törvények megsejtését. A Csokonai neve is ilyesmire célozhat: a mindent felülmúló és betöltő életöröm és szerelem költőjének kecses és mohó, gáláns és vadul erotikus vágyódása itt valami iszonytató borzalom mai változatával sokkolja az olvasót. A halál ott settenkedik Csokonai szerelmi epekedése mögött is, az ő örömének is mélabú és kiszolgáltatottság szabott határt. A pusztán érzéki világ és a végső eligazodást segítő idea-világ kettősségét juttatt- ták érvényre a legsúlyosabb emberi, etikai kérdésekkel látszólag könnyű kézzel bűvészkedő költői-írói trükkök. Valójában fény és árnyék, élet és halál kegyetlen kontrasztja a lét alapvető jelenségeinek kontúrjait emeli ki. (Magvető, 1987). Imre László Kincses Kolozsvár „Kolozsvár Főterén, a gótikus Szent Mihály- templom közelében 1927-ben földmunkát végeztek. A kitermelt földből régészeti leletek bukkantak elő. ... 1943-ban az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársai tervbe vették a Főtéren egy hitelesítő ásatás elvégzését. ... Az ős-Szamos bolygatatlan kavicsrétegéig, a felszíntől 5,60 m mélységig ástunk le.... E rétegsorból kiolvasható, hogy itt az első emberi település a fiatalabb kőkorból származik, továbbá, hogy utána a római korszakig hiányzik az emberi élet nyoma. A római réteg és a magyar temető között is hiányzik a közbeeső kultúrák emlékanyaga, annak bizonyságául, hogy a római uralom bukása után egészen a magyarság megjelenéséig nem volt itt jelentősebb élet.” (Méri István, 1943.) „A Zápolya utcai temető, már az eddigi feltárások alapján is, az ismert honfoglaláskori temetők legnagyobbika. Más szóval annyit jelent ez, hogy a Kolozsvárt megszálló honfoglaló magyarság tekintélyes számú volt, s nem csupán átmeneti őrhelyként foglalta el ezt a területet, hanem tartósan családostul együtt megtelepedve, tényleg a mai város alapjait vetette meg.” (László Gyula, 1942.) „A megindult fejlődésre azonban egyszerre nagy csapást zúdított a Radnai-szoroson 1241- ben betört Kádán mongol vezér hatalmas serege. .... Ezért, amikor IV. Béla Lőrinc vajdát a nagy romlások helyrehozásának feladatával beküldöt- te Erdélybe, ő Kolozsvárra is telepített be német- országi beköltözőket. ... A magyar polgárságnak 1586. esztendei panaszirata ... a többek között azt is sérelmezi, hogy „az Óvár a szászoké s a magyart onnan kirekesztik”. (Herepei János, 1971.) „A középkori címerviselés a Kárpátok vonulatáig terjedt.... A Kárpátokon túl a nyugati lovagi élet nem fejlődvén ki, jóformán csak az uralkodók utánozták a nyugati műveltség körébe tartozó országok címerviselését, elsősorban a magyar királyokét. ... A címerviselés virágkora az An- jou-ház uralkodásának idejében volt. Kolozsvár városa valószínűleg még az Árpád-ház korában felvett címerének is e hatalmas uralkodóház idejéből való az első, királyi okleveles emléke. Nagy Lajos király Besztercén, 1377. május hó 18-án kelt oklevelével Székely Miklós városbíró és Lőrinc fia László városi polgár kérésére Kolozsvár polgárainak jogot ad emberemlékezet óta használt pecsétje további használatára . . . amelyben állítólag három torony képe van bevésve.” (K. Sebestyén József, 1944.) 90
