Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Vasy Géza: Illyés Gyula költői világképe (1950-1983): Izsák József monográfiája: [könyvismertetés]
József önéletrajzain és életrajzi fogantatású sorsképein, Kós Károly, Faragó József, Nagy Olga, Kallós Zoltán, Jagamas János, Salamon Anikó, Vő Gabriella, Szentimrei Judit néprajzi gyűjtésein, Cs. Gyimesi Éva, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Láng Gusztáv, Kovács János irodalomtörténeti vizsgálódásain keresztül el egészen Szabó T. Attila monumentális Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár-áig. Gáli Ernő nem törekszik a felsorolásban teljességre, inkább csak arra ügyel, hogy minden irányzatból említsen néhány jól ismert nevet. Tüzetesebb elemzést alkalmaz (a magyar olvasóra való tekintettel) a román önismereti gondolkozás bemutatásában. A globális kérdések és a nemzeti érdekek viszonyát bogozó Mircea МаЩа-tól a nemzet internacionális szellemi kapcsolatait vizsgáló Dumitru Ghi§e-n keresztül a nemzetkarakterológiák kelet-európai elfogultságainak román megnyilvánulásait bíráló Henry H. Stahl-ig elég részletesen bemutatja néhány nagy román gondolkozó nézeteit ahhoz, hogy a témában járatlan olvasó is elfogadhassa kelet-európai dimenziókra kiterjesztett következtetését: „az elfogulatlan nemzeti önismeretek e táj etnikai-társadalmi szervezeteinek egymáshoz való közeledését, a jobb kölcsönös megismerést szolgálhatják.” Gáli Ernő, ébresztők jó utódaként, rendületlenül hiszi, hogy ez a türelmes közelítő törekvés növelheti a kölcsönös megértést, s idővel tán „segíthet az egymást kölcsönösen feltételező és felerősítő nacionalizmusok meghaladásában”, e táj népeinek viszonyát oly régóta mérgező anomáliák megszüntetésében. Gáli Ernőt természetesen nem csábítják semmiféle „daloló holnapok”. Jól látja a nagyon is reális gondokat s nehézségeket. „A történelem, a közelmúlt és a jelen tapasztalatai nem engedik, hogy illúziókba ringassuk magunkat, és minden aufklärista vállalkozás valószínű kudarcával eleve tisztában vagyunk. Az egymásra utaltságot tudatosító — tudomány és az utópia határmesgyéjén érvényesülő — törekvésről mégsem mondhatunk le. Navigare necesse est. ..” De vajon lehetséges? És meddig? Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a ’45 utáni erdélyi magyar értelmiség távozó nagy nemzedéke Gáli Ernőben megtalálta a maga politikájának érzékeny és becsületes megfogalmazóját. Ezzel a kötetével Gáli Ernő csatlakozott a magyar politikai gondolkozás nagy áramához, amely a reformkor szellem-óriásaitól tart Jászi Oszkáron keresztül Bibó Istvánig és tovább . .. (Kossuth Könyvkiadó, 1987) Illyés Gyula költői világképe 1950—1983 Izsák József monográfiája A magyar irodalomtörténet-írás a hetvenes és a nyolcvanas években sokat törlesztett felgyülemlett adósságaiból. Érvényes ez a huszadik század kutatásaira is, s azon belül az 1945 utáni korszakra különösen. Mégis, nagyok maradtak a hiányok is, s az utókor aligha fogja érteni, vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy például Illyés Gyula vitathatatlanul meghatározó jelentőségű életművét évtizedeken át inkább csak kerülgették a szakemberek. A tanulmányok bővebb árama is csak a hetvenes években indult meg, önálló monográfia, pályaképvázlat azonban még akkor sem született. Illyés Gyula nyolcvanadik születésnapjára jelent meg 1982 végén Izsák József monográfiájának első része, amelynek most a második felét is kézbe vehetjük. A közben eltelt két esztendőben a szakma és a könyvkiadás is sokat pótolt mulasztásaiból. Illyés 1983 tavaszán bekövetkezett halála óta megjelent az Illyés Gyulaemlékkönyv, Tüskés Tibor pályaképe az Arcok és vallomások sorozatban, s most legutóbb Béládi Miklós pályaképvázlata Az én világom sorozatban. Illyés Gyula már életében klasszikus lett. E szokásos közhelynek az ő esetében különös jelentősége van. Nemcsak azt takarja, hogy már a harmincas években remekműveket alkotott, s nemcsak azt, hogy hosszú életének eredményeképp megélhette, hogy valóban klasszikus legyen, kihagyhatatlan tananyag, hanem azt is, hogy az irodalmi élet, pontosabban szólva az irodalmi létezés középponti alakja volt évtizedeken keresztül, igazi írófejedelem, akinek rangját nem címek és kitüntetések adták, hanem művek és a belőlük sugárzó magatartás. Nem véletlenül beszélnek oly sokat mostanában arról, hogy Ily- lyés halálával lezárult a magyar irodalom egy 84
