Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Vekerdi László: Kelet-európai írástudók és nemzeti-nemzetiségi törekvések: tűnődések Gáll Ernő könyvéről
gés” fogalmát absztrahálta, egyebek között éppen azzal tűnt ki, hogy közülük a „kifinomult »ráhangolódásnak« és egy, a teljességet megragadó, mozgásban felfogott szintézist kialakító képességnek köszönhetően, sokan a nép oldalára állottak.” Gáli Ernő mindenekelőtt Jászi Oszkár példáját emeli ki, s ez azért is elsőrendű példa, mert nála a parasztság sorsával való törődés szervesen és elválaszthatatlanul ötvöződött a nemzetiségek teljes autonómiájának a követelésével, „magyar gondolat” és „szabad gondolat” zavartalan szintézisét teremtve meg. Gáli Ernőt nem csábítja semmiféle naiv optimizmus; tudja ő jól, hogy a Jászi Oszkár-i gondolkozás ma még (vagy ma már) ritka vendég tájainkon. De például a bukaresti szociológiai iskola magyarországi visszhangjának s e visszhang romániai fogadtatásának föiidézésével arra is figyelmeztet, hogy ebben a kapcsolatban „a népszolgálat valóban kelet-európai dimenziókat nyert, szellemisége pedig a népek közötti megértés és barátság erkölcsével gazdagodott.” Ezt a hid-szerepet részletezi a tanulmányhoz Függelék-ként csatolt két esettanulmány; az egyik Tamási Áron állásfoglalását és helytállását helyezi el (kritikusan és mély megértéssel) az erdélyi népi irányzat kereteiben, a másik a Trianon után kisebbségbe került magyar irodalmak józan és radikális reagálását regisztrálja, az önmagában is beszédes „Ébresztők utódai” cím alatt. Máig érvényesként ismétli meg s hangsúlyozza Gáli Ernő Fábry Zoltánnak 1946-ban, A vádlott megszólal-Ъяп leszögezett figyelmeztetését: „A kisebbségi jog: a demokrácia próbája”, és — a mély rokonszenven és együttérzésen túl — látható egyetértéssel vázolja azt a sok tekintetben „tragikusnak és Don Quijote-inak minősíthető” magatartást, „amely a »búsképű lovag«-ban a reménytelenségből merítő hősiesség jelképét látja.” A II. rész tanulmányai e köré a kisebbségi magyar irodalmakban megvalósult példa erejű magatartás köré kerítenek széles ideológiai hátteret. Otto Bauer elfelejtett műveinek új ráolvasásával Gáli Ernő arra figyelmeztet, hogy mennyire elhanyagolta a marxista gondolkozás a nemzeti-nemzetiségi kérdést, s milyen súlyos következményekkel járt ez kivált a mi tájainkon. A dunavölgyi tragédiák azóta sokszorosan igazolták Bauert, aki a soknemzetiségű Habsburg-birodalom etnikai realitásaiból kiindulva már a századfordulón világosan látta, hogy a kisebbségek beolvadása egyáltalán nem „haladás”, s rendíthetetlenül (és hatástalanul) hirdette, hogy „a nemzeti-kulturális önkormányzat a demokratikus és szocialista jövő elidegeníthetetlen tartozéka lesz." A kelet-európai értelmiségszociológia szempontjából külön kiemeli Gáli Ernő Bauemek a nemzeti ébredésben kimutatható intellektuel-teljesítményhez fűzött magyarázatait: „A történelem azt bizonyítja, hogy az értelmiség oroszlánrészt vállal a harcból, amikor a nemzeti érdekek ütköznek össze. Az írástudók érzékelik ugyanis a legelviselhetetlenebbnek az idegen uralmat, s ők azok, akik a legérzékenyebben reagálnak a nemzeti nyelv, kultúra, történelem és »becsület« megalázására.” De a marxista Bauer nem elégszik meg az eszmei-érzelmi tényezőkkel. Látja jól, „hogy az iskola és a nyelv kérdését zászlajára tűző értelmiség gazdaságilag is érdekelt a nemzeti kultúra fejlesztésében, s ilyenképpen az iskolákban és a hivatalokban használatos nyelvért folyó harc mélyén az értelmiségen belüli konkurencia húzódik meg.” Nagyon lényeges ponthoz érkeztünk, tán nem is annyira Otto Bauer, mint inkább Gáli Ernő gondolkozásában. Ahogyan az erdélyi marxista gondolkozó ezt az azóta annyiszor kijátszott ellentétet áthidalja, az a természetesség és magától érthető egyszerűség ugyanis paradigmatikus erővel jellemzi egész értelmiségszociológiáját. „Ha az írástudók — írja — nem valamilyen transzcendens küldetéstől hajtva, hanem szakképzettségüket működtetve védték és pallérozták a nyelvet, s úgy kezdeményezték iskolák, színházak, akadémiák és tudós társaságok létesítését, hogy közben helyet és megélhetést biztosítottak maguknak a társadalmi munkamegosztás bővülő keretében, ez a körülmény a nemzeti-nemzetiségi célok, eszmények és érdekek létjogosultságát még nem teszi kétségessé. Ellenkezőleg: eszmények és értékek a szociális-nemzeti érdekek, törekvések eszmei közvetítői. Nem puszta tükröződések, hanem a valóságalakító cselekvés stimulensei. Az érdekek rendszerint az értelmiségiek elméleti-általánosító képességeinek és tevékenységének köszönhetően 81
