Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Kőváry E. Péter: Ütött az óránk: elbeszélés

csakhogy a néma madarú kakukkos órát réz lengőjével és mutatóival, rézsúlyaival meglát­hassák. Ennek az ereklye-kereső érdeklődésnek a nagyanyám örült a legkevésbé, mert az ő tiszte volt a rezeket tisztítani hetente. Az mégiscsak nagy szégyen lett volna tudniillik, ha az utcai suttogásokban végül már aranyként szereplő óraalkatrészeken a látogatók zöldülő patina- foltokat fedeztek volna fel. Aztán az ismerősök mellett megjelentek az első műgyűjtők, órások, vándorkereskedők is, különböző tanácsokkal és ajánlatokkal, de apám rendre elutasította valamennyit, ami igazán erős egyéniségre, megingathatatlan önérzetre mutat, hiszen nem egyszer fordult úgy, hogy éppen akkor ígértek nekünk igazán mesébe illő összegeket a két óráért egyszerre, amikor az aput éppen kiemelték az egyik állásából, de nem helyezték még a másikba. Egy-egy ilyen időszak — és elég gyakran ismétlődött — apu érdemeinek nagyságától és súlyától függően két héttől négy hónapig terjedt. A legpróbáratevőbb ajánlat egy ilyen négy hónapos kemény átmenet fekete napjaiban született. Ekkor nyitott ugyanis apu az utolsó pénzünkön egy maszek műszaki kereskedést a Szarvasi úton. Az volt a terve, hogy régi motorokat, szerszámokat, kisgépeket vásárol föl olcsón, és azokat némi feljavítás úton tisztességes felárral áruba bocsájtja. Az üzlet első fele jól is sikerült, nem is álmodta volna, hogy már a nyitás hetében olyan nagy forgalmat bonyolít le. Négy nap után kénytelen volt egy hétre lehúzni a redőnyt, mert az ócska kukoricamor- zsolóktól, szivattyúktól és a kisebb-nagyobb villanymotoroktól nemhogy a raktárhelyiség­ben, de az üzletben sem lehetett mozdulni. Sajnos a felvásárolt műszaki cikkek nagyobb része javíthatatlannak bizonyult, amit pedig úgy ahogy rendbe szedett, csak alacsonyabb áron tudta továbbadni, mint amennyiért átvette. Egy hétig üldögélt még, minden nap újraéledő reménnyel apám a kereskedésben, mielőtt végleg feladta volna. A hét végén kapta aztán azt a rendkívül kecsegtető ajánlatot, ami még őt is megingatta egy pillanatra, mert azt mondta a műgyűjtőnek, jöjjön vissza egy nappal később, még gondolkodik. És talán örökre el is búcsúzunk a két órától, ha a kakukk ebben a végzetes huszonnégy órában meg nem szólal. Ennek a végzetes huszonnégy órának a felező pontján, azon a bizonyos nyári hajnalon történt meg a csoda. Váratlan morajlással érkezett, mintha egy repülőgép érkezett volna nagy sebességgel a föld alatt. A következő másodpercekben megrengtek a házfalak, össze­koccantak a poharak a konyhai kredenc pálmafás rajzolatot őrző tört üvege mögött, lengeni kezdett a csillár, a falon félrecsusszantak a képek, együtt az ingaóránkkal, amely veszett módon ütni kezdte az öt órát, majd úgy maradt ferdén a falon. — Gyorsan egy szeget, meg kalapácsot! — rikoltott az apám, ahogy a család a nagy ijedelemre összeszaladt. S amíg mindenki kiabált, hogy „mi volt ez?!”, földrengés, mint huszonnyolcban, meg, hogy ütött az óránk!, addig apu a megvilágosodottak lelkinyugal­mával beütötte a szeget az óra mellé a falba, hogy a szerkezet ebből a ferde helyzetéből eredeti, de néma állásába vissza ne térhessen. Mi, hárman, gyerekek, túléltük hát életünk első igazi földrengését, amiről eddig csak a tata kalendárjában olvastunk, vagy tőle magától hallottunk, mert neki a mamával együtt ez volt a második csabai földmozgása. Hamar híre ment annak, hogy ütött az óránk. A kamránk asztala rövidesen vekkerekkel telt meg. Még a szomszédos kerületekből is hozzánk hozták elromlott óráikat az emberek, mert úgy hallották, hogy a Sóvágó úr órásüzletet nyitott a Szarvasi úton, s valami ezer éves néma szerkezetet is szóra bírt. Apu nem akarta lelohasztani a kedélyeket, különb dolgokat is megoldott már az életében — mondta és nagyító üveget szerzett, a szeme elé erősítette, úgy vonult el a fáskamrába. Egy nagy, szekrényes órával kezdte, darabokra szedte, két napig próbálta utána össze­rakni, s amikor végképp nem boldogult, egy szakajtóba söpörte a fogaskerekeket, úgy adta át a halálra sápadó ügyfelének. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom