Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - Király László György: Párhuzamos gondolatok Lewis Mumford A város a történelemben című könyvének olvasása közben

településeket, amelyeket e fejlődési szakasz jel­legzetes képviselőjeként mutathattunk be. Persze vannak kivételek is, mint például Lon­don, vagy több más metropolisz, amelyet rész­ben a felhalmozódó anyagi gazdagság, részben a tőkés államhoz kapcsolódó kormányzati-admi- nisztratív szükségletek hívtak életre. A modem metropolisz a legerősebb mágnes és a legna­gyobb tartály a városfejlődés történetében. De olyan mágnes, amelynek vonzó pólusával egyen­lő erejű taszító pólusa is van, és olyan tartály, amelyben a végbemenő folyamatok egyre inkább áttekinthetetlenek és ellenőrizhetetlenek. E városfejlődési ív felvázolása után talán job­ban felismerhetők azok az általános fejlődési tör­vényszerűségek, amelyek meglátásához Mum- ford hozzásegít. Ehhez abból kell kiindulnunk, hogy a városok lényegi tulajdonsága, miszerint — ellentétben a viszonylag monolitnak tekinthe­tő falvakkal — bonyolult, komplex rendszert al­kotnak, akár általában (tehát történelmi-társa­dalmi jelenségként), akár konkrétan (tehát egye­di, helyhez kötött településként) is. Mint hama­rosan látni fogjuk, ez a végső oka annak, amit Mumford az ókori városról mond, (de általáno­sítva igaz a városfejlődés egészére is): a városi „tevékenységeket időről időre válság vagy csúcs­pont felé haladó feszültségek jellemzik.” A bonyolult rendszerek fejlődését ugyanis tör­vényszerűen ciklikusság jellemzi. Ennek oka az a kettőség, hogy miközben a rendszer alapfunk­cióját általános állapotának folytonos (mennyisé­gi) fejlődése közepette látja el, addig az alapfunk­ció megvalósításának módja, a rendszer konkrét célja (vagyis működésének rendezőelve) időről- időre, ugrásszerűen változik. Ez a kettősség szinte állandó konfliktushelyze­tet teremt, aminek az a forrása, hogy a rendszer fejlődésének egyes szakaszain belül kezdetben az általános fejlettségi állapot marad el a megköve­telt szinttől, később viszont az általános fejlettség haladja meg a rendszer konkrét célját. Ez a meg nem felelés a szakasz végén már oly mértékű, hogy kikényszeríti magának a célnak a megválto­zását, hogy aztán — immár a fejlettség egy maga­sabb szintjén — élőről kezdődjenek a konfliktu­sok. Mumford nagyívű áttekintése az általános vá­rosfejlődésről és annak szakaszairól részletesen bemutatja ennek az elméleti konstrukciónak egy gyakorlati példáját. A város, mint történeti- társadalmi képződmény, fejlődésének e szakasza­it egyúttal konkrét városok saját fejlődésének egyes szakaszaként is tekinthetjük. Athén, Ró­ma, Velence, Bécs, Liverpool ma is fontos váro­sok, s jobban hasonlítanak egymásra, mint egy­kori önmagukra. Vagyis eljutottak saját fejlődé­süknek abba a szakaszába, amelyet a mai körül­mények megkövetelnek. (Mezopotámiai nagyvá­rosoknak vagy a görög Delphoinak, pl. ez nem sikerült.) A történelem során azonban volt egy- egy olyan szakasz is, amelyet e városok sajátossá­gaival jellemezhettük. A városfejlődés ciklikusságának belátása és el­fogadása több, mint puszta intellektuális élvezet. A gyakorlati várospolitikában is hasznát vehet­jük, ha belátjuk, hogy ami évekig, évtizedekig jó volt és a fejlődést szolgálta, az egy idő után az előrelépés gátját jelenti. A keletkező konfliktusok feloldásának módja ilyenkor a körülményeknek leginkább megfelelő rendezőelv, egy új városfej­lődési cél megfogalmazása. Másrészt a felvázolt fejlődési modell arra is felhívja a figyelmet, hogy amikor a legkevesebb a konfliktus, a város műkö­dése leginkább megfelel a megfogalmazott cél­nak, akkor kezdődik a hanyatlás, akkor kell(ene) elkezdeni az új szakaszra való felkészülést is. Lewis Mumford persze ilyesmit nem állít, de könyve utolsó bekezdését ezzel a mondattal in­dítja: „A város végső hivatása, hogy a kozmikus és történelmi léptékű folyamatokban tudatos résztvevővé tegye az embert.” Mi ne menjünk ilyen messzire. Elégedjünk meg azzal, hogy a városok történelméből saját lakóhelyünk fejlődé­sére vonatkozó következtetéseket vonjunk le. Nem mint tudatos résztvevők. Mint tudatos ala­kítók. Király László György 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom