Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - "Iszonyú rendet vágtam": beszélgetés Simonyi Károly Kossuth- és Állami-díjas professzorral: az interjút Staar Gyula készítette

ban, az élők világában, a társadalomban, a családban, felismert helyzetünkből adódó attitűdünk anyagi környezetünkhöz és embertársamhoz, vagyis esztétikai és etikai érték- rendszerünkből fakadó cselekvésünk: ez mind a műveltséghez tartozik. Röviden a műveltség: általános viszonylatrendszerek (mint történelmi folyamatok) ismerete — annyi konkrét tényanyaggal, amennyivel az általános elveket a valósághoz lehet rögzíteni, de cselekvési norma, etikai tartás is. Most már talán megérted habozásomat: ezt a jelzőt, művelt, nap mint nap ki kell érdemelni.

— Családszerető ember vagy?

— Az 1956-ban visszakapott káderlapomon ez áll: „Magánélete rendezett, feleségét, gyerekeit szereti”. Számomra az otthon munkahely, de menedékhely is volt egyúttal. Feleségem velem örült, velem bánkódott. Két fiam kissé értetlenül szemlélte a körülöttem zajló eseményeket. Azt hiszem, nem voltam jó apa, túl kevés jutott belőlem a gyermekeimnek. De mintha ezt nem is nagyon igényelték volna. Nagyon hamar formálódtak önálló egyéniséggé. Nagyobbik fiam 17 évesen már egy dán cég fejlesztő laboratóriumában dolgozott, saját erejéből végezte a Berkeley-i egyetemet és doktorált Stanfordban. Teljesen beintegrálódott az amerikai tudományos-, ipari-gazdasági életbe és egy hasonlóan hosszú interjúban fejti ki nézeteit a világról, gyerekkoráról egy, „A programozás fejedelmei” című, most megjelent kötetben. A másik fiam, az arab világban, magyar állampolgárként kamatoztatja mérnöki diplomáját és kivételes nyelvérzékét. Azonos etika, de más gyakorlati értékrend vezérli őket. A másság tiszteletét, elfogadását a közvetlen érzelmeken keresztül, ezt nekik köszönhetem . A két unokámnak jó nagyapja szeretnék lenni. Nem tudom, maradt-e elég erőm a szeretetük kiérdemlésére.

— Végül már csak arra lennék kiváncsi, ha most visszatekintesz munkásságodra, ahogyan haladtál előre, milyen rendet vágtál?

— Nem is tudod, milyen jót kérdeztél! Ha nem ismernélek, azt hinném, kérdéseddel csapdát állítottál nekem. Emlékezz vissza, elmondtam, az aratáskor iszonyú rendet vágtam, ami azt jelentette, túlbecsültem erőmet. Nagyra szabtam lépteimet, nem vágtam ki jól a rendet, így az utánam jövőnek nehézséget okoztam. Most pedig arra kényszerítesz, hogy átgondoljam, hányán szenvedtek miattam, akik velem, utánam jöttek. Az az érzésem ugyanis, hogy mindig erőmet meghaladó feladatra vállalkoztam. Mert a mi teljesítményünk, ugyanúgy mint az aratás, csapatmunka eredménye. S bár az én csapatom egyre zsugorodott, ez mégsem jelent mentséget a felelősség alól. Mert, ha csak a családomra gondolok, feleségemre, a mindvégig lelkes munkatársamra, ő vajon mennyit szenvedett miattam? Feleségem, aki erősen humán beállítottságú, mivel érdemelte ki ezt? Amikor belenyugodott, hogy jó-jó, ezt a könyvet még megírja a férjem, de addig én állandóan „belebotlom a rosszul kivágott rendbe”, kevesebbet járok színházba, koncertekre... Egy életen, az egyetlen életen keresztül.

— Professzor úr, akárhogyan is vesszük, a rendet mégiscsak levágtad. Nem is akármilyent! Tiszteletet parancsolót. Ebből most generációk meríthetnek tudást, tanulságot.

— Meglehet, a mentségem csak ennyi.

Az interjút készítette: Staar Gyula

24