Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Andritoiu, Alexandru: Derék ifjúságban élek: A kovács: A cremonai hegedű: versek - a fordító jegyzetével: Tóth István fordításai
Alexandru Andritoiu versei A vaskói születésű költő — Mihai Beniuc mellett — a Mócvidék legjelentősebb költője, és — mint a váradi Família című művelődési folyóirat főszerkesztője — a város legtevékenyebb irodalmi szervezője is. Tanulmányait Belényesben, Kolozsvárt és Bukarestben végezte. Első verseskötete: A Mócföldön megvirrad (In fara mofilor se face ziuá) 1953-ban jelent meg. Azóta több mint egy tucatnyi kötetet közölt. Többszöri beszélgetésünk során kifejtette, hogy ifjúkori, forradalmi romantikától áthatott kötetei közül A költészet csillagképe (Constelafia lirei) címűt tartja a legjelentősebbnek, amely 34 éves korában, 1963-ban jelent meg. Erre a szakaszra talán Mihai Beniuc költészete hatott a leginkább. Későbbi kötetein, hogy csak a legjelentősebbeket említsük: A vágy csúcsa (Virful cu dór, 1964); Szimmetriák (Simetrii, 1970) és az Új versek (Poeme női, 1984), kiegyensúlyozott szerkesztés és fokozott műgond uralkodik, mint Tudor Arghezi újklasszicizmusában, amely belülről újította meg a vers anatómiáját. Saját bevallása szerint — nemzedéktársai közül — Ion Horea, Aurel Ráu és Stefan Augustin Doina$ egyensúlyra törekvő költészetét érzi a legközelebb magához, mert — úgy véli — ez az alkotói módszer szilárd alapot biztosít a tehetség megnyilvánulásának. Ennek a költői eszménynek A cremonai hegedű című verse az ars poeticája. Mint főszerkesztő szívesen biztosit helyet a „Famíliá”-ban nemcsak román kollégáinak, de Horváth Imre és Fábián Sándor értékes gondolati lírájának és Robotos Imre cikkeinek is. Sokat fordított a magyar költészetből, jelenleg egy Horváth Imre-kötet átültetésén dolgozik. (A FORDÍTÓ) Derék ifjúságban élek Träiesc o tinerete Derék ifjúságban élek én, amelyben a kés a kenyérért van, és a tiszta vér célja szerelem. Minden alkotó mozdulattal a színt új pályákra röppentem, suttogva: lobbanj fel, mert vár a végtelen. Ifjúságom folyton kutatja az anyag sok-sok szakadékát, s ha rajtuk át titokhoz érek, falából kihullnak a téglák. Felméri bölcsen a világot egy mérnök szigorú szemén át, lírikusabb és álmodóbb is az ifjúság, mint a poéták. 65
