Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9. szám - Kőhegyi Mihály: Tűnődések Szabó Kálmán életéről

Az általa bemutatott gyűrűk, párták, övék ugyanis nem az egész temetőre jellemzőek, hanem a temető sok száz sírja közül egy-kettőben voltak csak megtalálhatók. A melléklet nélküli sírokra nem fordítottak gondot, azokról még feljegyzés, térkép sem készült. A bemutatott tárgyakból levont következtetések kétségtelenül helytállóak, de csak részben általánosíthatók. A könyv ennek következtében lényeges kérdések tisztázásával (időrend, összehasonlítás, összefüggések, temetők benépesedésének üteme, iránya, folyamata, gazdag és szegény sírok aránya, össznépesség, kiterjedés stb.) adós maradt. Hiba volna természetesen mindezért egyedül Szabó Kálmánt elmarasztalni, hiszen ásatásai nagyjából-egészéből kora színvonalán állottak, szemléletmódja pedig bizonyos vonatkozásokban — éppen néprajzi iskolázottsága folytán — még az átlagon felül is tudott emelkedni. Az alföldi pásztorok és falusi pajtások között felnőtt kutató első pillantásra felismerte a kiásott tárgyak rendeltetését, meghatározásaira a mai kutatás is támaszkodik. Ez a tény önmagában meghatározza e könyv alapvető jelentőségét.

Mint minden olyan ember, aki munkája helyességében hisz: eredményeit írásban és szóban egyaránt terjeszteni igyekezett. Azt hisszük, elsőnek tartott vetített képes előadásokat a múzeum céljáról, néprajzi gyűjtésről, régészeti ásatásokról. Ezek szövegét stencilez- tette és fillérekért — szegényebbjének ingyen — osztogatta. Szabó Kálmán előadásainak híre volt, a termet mindig zsúfolásig töltötte meg a hallgatóság. Nem csoda, hiszen előadása az egykori élet egészét ölelte fel, kifejezései mindenki számára érthetőek és élvezetesek voltak. Bizonyságul álljon itt az egyik vetített kép kísérőszövege: „Törvény- könyveink keveset foglalkoznak a névtelen nép életével, verejtékes munkájával. A Kecskemét környékén levő, a török hódoltság alatt elpusztult községek ásatása derített fényt az alföldi magyar nép életére és műveltségi színvonalára. Az ásatások a háztartás, a gazdasági élet sokféle szerszámát hozták napvilágra. Ez a kép az előkerült tárgyak alapján készült, s azt mutatja, amint a Felsőszentkirályon eltemetett vitéz a falusi kovácsnál lovának patkóját igazíttatja és közben nézi, miként verik az épülő templom bordatégláit. Oldalt egy juhász főzi ebédjét a 12., 13. századra jellemző edényekben.”

A múzeumépület elkészülte után számtalan kiállításon mutatta be az eddig kiásott régészeti leleteket és a gyűjtött néprajzi tárgyakat. Az állandó kiállításhoz írott vezető közérthető stílusával, jó ábráival, a néprajzi és régészeti részt szervesen összekapcsoló magyarázataival úttörő jellegű kiadvány volt a maga idejében. Az 1941-ben átrendezett kiállítás avar termében kelet-turkesztáni falfestményeken érzékeltette Szabó Kálmán az egykori viseletét. Hatalmas táblaképen mutatta be a sírokból előkerült tárgyak használatát, rendeltetését. A jobb megértést segítette a földdel együtt kiemelt (in situ) avar ló csontváza. A néprajzi részben a tiszai halászat és a bugaci pásztorélet értékes tárgyai kerültek kiállításra. Ugyanitt kapott helyet a fából készített, embermagasságú malom is.

Szabó Kálmán előadásai, a sorra rendezett kiállítások számtalan hívet szereztek a múzeum ügyének hivatalosok és kétkezi munkások körében egyaránt. Ásatásai, tudományos cikkei, könyvei országosan ismertté tették nevét. A Néprajzi Társulat 1935-ben tíztagú vidéki választmányának sorába választja meg; s hogy a vidéki múzeumok ügyeivel való törődés terhes feladatait, problémáit köztetszésre oldotta meg, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1938—40 között, majd 1940—41 között ismételten a vidéki választmány tagjai sorában találjuk, sőt 1941-ben a Társaság alelnöke lett. A Társaság fél évszázados fennállása óta nem volt példa arra, hogy alelnöke vidéki múzeumigazgató lett volna. 1939-ben a Katona József Társaság elnökévé választják, melyet 1942-ben újabb három évre hosszabbítanák meg a Társulat tagjainak egyhangú véleménye és szavazata alapján.

1942-ben főtanácsosi címmel tüntették ki. A kitüntetés híre a legőszintébb örömet keltette városszerte — írja a Kecskeméti Közlöny, majd így folytatja: „A halászatot, a

46