Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Kőhegyi Mihály: Tűnődések Szabó Kálmán életéről
A m. kir. belügyminiszter úrhoz jóváhagyás végett felterjesztett tervezetet természetesen elfogadták a felsőbb hatóságok. Hogyisne fogadták volna el, amikor nyilván jó előre meg volt beszélve velük a dolog. Az újonnan kinevezett Szabó Kálmán ekkor még nem tudta, hogy bizony furcsa egy mesterség vidéken régésznek és múzeumigazgatónak lenni. Kifelé talán némi tekintély és milliomnyi haszontalan dolog tudója; befelé szívós, fegyelmezett, beosztott munka. Ásató és írnok, megfizethetetlen kincsek kezelője és magarubrikázta papiroson krajcáros ecsetek és az ásatásokhoz szükséges zacskók számadója; kisdiákok útbaigazítója iskolai dolgozatokhoz való puskák gyártásában és főiskolás, egyetemista hallgatók szakdolgozataihoz anyagszállító. Köszönőleveleket kap külföldi tudományos egyesületektől, akadémiáktól, kollégáktól és „meghiányolásokat” a szigorú számvevőségtől. Alapvető tudományos művekhez kémek adatokat világszerte ismert tudósok és pénzbírsággal fenyegeti a helybeli társadalombiztosító intézet, mert Kanyó Józsefnek csak 3%-ot vont le fizetéséből 4% helyett. Szegény, egyszerű emberek, kétkezi munkások és az íróasztal pereméig éppen csak fölérő gombszemű kisiskolások ingyen, nagy örömmel, néha kis elfogódottsággal hozzák be messze falvakból a „régiségi leleményeket”, s hetekig kell nyakára járni doktori címet viselő értelmetlen értelmiségieknek, hogy nem baj, ha habókosnak, vagy netán bolondnak nézi is, de csak adja neki azt a bronzkarikát, amit a disznók túrtak ki a földből. De Szabó Kálmán mindezt győzte erővel és hittel. Először is tervet készített, melyet természetesen főnöke terjesztett fel a Főfelügyelőségnek. A néprajzi gyűjtésnél különös súlyt kívánt fektemi a Kecskemét város határában lévő puszták pásztoréletének összegyűjtésére és feldolgozására, mert ez az ősfoglalkozás kiveszőiéiben volt. A halászeszközök felgyűjtését is célul tűzte ki. Főleg a Tisza és Holt-Tisza környékén kívánt dolgozni és az állóvizek mellékén. Örömmel jelenthette az év végén: 492 darabbal gyarapodott a gyűjtemény 1912-ben. Ez tetemes mennyiség, hiszen az elmúlt 13 év alatt mindössze 2200 körüli tárgyat hoztak be a múzeumba. Az egész anyag (1912. év végén 2748 db) a városháza első emeletének egy termében és a város egy másik épületének nagy földszinti helyiségében volt elraktározva. A gyűjteményt teljes egészében beleltározta. Az újonnan bekerült tárgyak rajzos katalógusa is elkészült, a régebbieké munka alatt van. Ritka ez az 1910-es évek vidéki múzeumaiban. 1913 tavaszán a kecskeméti zsibvásáron nézett körül Szabó Kálmán. Vett is tárgyat bőven: karikás ostor, tűzütő acél, sütővas, tülökvágó, reszelő, fűrész, tülök, metszőolló, borotvatartó, szíjgyártó prés, taplózacskó, régi ezüst tallér, hombár, gyertyatartó, tok- mány, kereplő, vasvilla, kaszaörv, sulyok, sósgurgulya, csat, koppantó, puskaportartó, pálinkás butella s még tucatnyi tárgy szerepel a számvevőségnek benyújtott elszámolási listán. (Öreg éveiben is szívesen járt ki a zsibpiacra s szerezte meg a múzeumnak még hiányzó tárgyak százait.) Életének nagy fordulóját jelentette, amikor a Néprajzi Társaság évi közgyűlését Kecskeméten tartotta 1913-ban. Ez elsősorban Szabó Kálmán lelkes szervezőmunkájának volt köszönhető. A ránk maradt meghívóból látszik, hogy a közgyűlés előadásai nem voltak kiemelkedő jelentőségűek, ám a vendégek tiszteletére adott banketten ismerkedhetett meg a fiatal kolléga azokkal a szakemberekkel, akik azután helyes irányba terelték széles körű érdeklődését. Ezek után már ismerősként, a korabelijeihez pedig jópajtásként vagy vidám cimboraként kopogtathatott, ha segítséget kellett kérnie. Az 1914 nyarán szervezett néprajzi és ősrégészeti tanfolyamon elméleti tudását is gyarapitotta. A néprajzi gyűjtésekkel és vásárlásokkal egyre szaporodik az anyag, a múzeum építésének ügye azonban nem haladt előre. Megoldására félig alkalmas, vagy eleve halálra ítélt javaslatokkal álltak elő a városatyák. Az egyik ilyen kezdeményezésről Szilády Károly 12 oldalas beszámolójából értesülünk, melyet a városi tanácshoz juttatott el. A helyi újságból szerzett tudomást arról — írja —, hogy Héjjas Mihály és társai javaslattal álltak elő a múzeum és könyvtár elhelyezésére vonatkozóan. Szilády csak a Kecskeméti Közlönyből értesült erről, s ezt — joggal — fájlalja. „Többször kifejeztem a városi tanács előtt, ... hogy gyűjteményeink számára megfelelő elhelyezkedést kell keresnünk, mert a mostani 42
