Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Bernáth Béla: "Felakasztom a füstre": a boszorkányhitről, rontásokról és azok gyógyításáról - kísérlet e hiedelmek magyarázatára
a cselekvéssel vissza is csinálhatja akár az, aki azt elkövette, akár más, aki ért hasonló cselekvésekhez. Ezt a törvényszerűséget mutatja az a babona is, mely szerint ha valaki egy fekvő gyermeket átlép vagy átugrik, s azzal megrontja — nem nő tovább —, de ha visszaugorja, nem lesz semmi baja. Magától értetődik, hogy az átlépés vagy átugrás is coitus értékű, nemcsak az afrikai baganda törzsnél, hanem nálunk is.2 A rontás ilyen értelmezéséből következik, hogy a boszorkányok rontás céljából egyebek közt egy forgó tüzes kerék vagy láng alakját öltik fel. A kerék ugyanis a női nemi szerv jelképe (régen a prostituáltak cégére), s forgása az aktus megjelenítése. Ezért mondja a táncszóban a férfi a nőnek: „Édes kedves kerekem, / Fordulj egyet előttem”. A régi és a népnyelv szerint ugyanis a férfi fordít vagy forgat, a nő fordul vagy forog. A nőben ég a tűz, melytől a régi szólások szerint meggyullad a pendele vagy begyullad a kóc (a pubes). Rontás végett gyakran sebezhetetlen vagy megölhetetlen állatokká is változnak, s ilyenkor nemcsak alvilági színű fekete kutya vagy macska képét öltik fel, hanem, mint Barna közli, tarka macska, borjú és tehénét is, melyek szintén alvilági lények, mint a közmondás tartja: fekete kutya, tarka eb, mind egy ördög. Előszeretettel tartózkodnak boszorkányaink olyan helyeken, melyek szimbolikusan szintén a női genitálét jelentik: ellepik a kerékküllőket, de veszélyes hely délben a barázda vagy az ereszcsurgás (a szeméremrés jelképei a tető szimbolikáját 1. később), este a szemétdomb, melyen — tudvalevőleg — két kakas (két férfi) nem fér meg (vő. más szemetén kotorász: ’más feleségét szeretgeti’), a keresztút, mely az angol szlengben a vulvát jelenti, s ahol Hekatét, az alvilág úrnőjét tisztelték valamikor; a mezsgye és a (hármas)határ, melyek az ókorban pogány tiszteletben részesültek, s ahol népünk hite szerint a „rosszak” jártak; s a határcsóvára (és a barázdába) lefekvőnek Szentgyörgy-éjszaka kiszedték csontjait— ugyanakkor az öregasszonyt is még nem régen, Dugonics idejében „vén határkő”-nek nevezték, ahol a „határkő” a nemi szervre utalt. Kedvenc mulatóhelyeik voltak a dombok és a hegyek, a már nevükkel is a Vénuszdombra emlékeztető Lyukashalom, Feketehalom (a pubestől fekete); táncolni pedig a Gellérthegyre, a Tokaji hegyre, a Szársomlyóra jártak, melyek éppen azért kopárak, mert ahol ők táncolnak, ott fű, fa nem terem (a németek boszorkányhegye, a Blocksberg is kopár). Tevékenységük ideje természetesen az éj közepe, de a varázscselekmények fő ideje a hajnal, közvetlen a napkelte előtt, s ez népdalainkban a szerelem klasszikus ideje is. S ha az évet egy nagy napnak tekintjük, akkor a tél felel meg az éjszakának, s a Szentgyörgy-nap előtti idő a hajnalnak (Szentgyörgykor hívják ki a napot: „Jöjj fel nap, Szentgyörgy-nap”), ilyenkor tombolnak legjobban a boszorkányok, ekkor legerősebbek a füvek, s eddig hatásosak az alvilág hideg állatai: a gyík, béka, kígyó. Amint a dél boszorkányos idő, úgy az év dele, a nyári napforduló is, akkor forgatják a tüzes kerekeket a démonok ellen s tisztítják magukat emberek és állatok tűzzel és füsttel. A boszorkányság tanulásakor a jelöltnek valamilyen próbát kell félelem nélkül kiállnia. Ezek közt gyakori volt a Hortobágyon is ismert próba: egy dongó (vagy darázs) lenyelése. E dongó voltaképpen az ősök erejét megtestesítő szellem. Mesékből ismeretes, hogy valamely hatalmas szörnyeteg ereje egy másik állatban van, melyben egy tojás, s a tojásban pedig dongó vagy darázs található. Ha ezt megölik, elvész a szörnyeteg ereje. Ez az erő költözik a dongót lenyelőbe. Teljesen hasonlóan járnak el az equadori jivoro indiánok sámánjai. Ők is apró rovarokat nyeleinek le a sámánjelöltekkel, mely rovarok „tsantsako- kat”, szellemeket tartalmaznak. Ezek a jelöltben maradva segítik őt varázslataikban, képessé teszik őket mások „lelkeit” elfogni, lenyelni (Láng J.: A mitológia kezdetei 417). Hogy a dongóban is szellem van, jól mutatja egy 1584-beli boszorkányper adata: „Egy dongó bogár (...) mene az szájába és mindjárást kezde szólani”. Természetesen a szellem szólt rajta keresztül, mint ahogy a primitív népek zúgattyúiban is az ősök szelleme szól; s ne feledjük, hogy a dongó is „zúg”. Más boszorkányjelöltnek azt kellett kijelentenie, hogy „imádom a fazekamat, tagadom az istenemet”. A fazék, mint minden edény, a női genitáliát jelentette. Említésre méltó az az eljárás is, melynek segítségével a boszorkány állattá tudott 34
