Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9. szám - Herceg János: Móricz Zsigmond és a Bácska

tízegynéhány év múlva Károlyi Mihály nemzeti tanácsának alelnöke lett, amikor ő már a földosztásra váró somogyi parasztok között jelent meg. Rég fölébe nőve megyei praktikáknak, s lázító művekkel sürgetve a társadalmi megújulást Magyarországon.

De Bácska történetének megírása idején, még mintha minden figyelme ide kötné. S ha nincs is bizonyítékunk rá, hogy személyesen itt járt volna, két remek néprajzi cikke a bácskai szlovákokról és ruszinokról mégiscsak azt a gyanút kelti bennünk, hogy megfigyeléseit a helyszínen szerezte. Főként a szlovákokról szóló tájékoztatója fontos és minden részre kiterjedő. Talán azért, mert a felesége családja révén Felvidéken alkalma volt megismerni közelebbről is ezt a népet. Érezhető szeretettel ír a „tótokról” — ahogy akkor nevezték őket — a legcsekélyebb nemzeti elfogultság nélkül. Mert nacionalizmusa, mint maga mondja, még gyerekkorában örökre kioltódott belőle, amikor egy isten háta mögötti román falura mondott valamit, mire a nagynénje bölcsen rászólt: „mi bajod neked a románokkal? Azok nagyon szegény emberek ...”.

A kor a liberalizmus kora volt, s a fiatal Móricz Zsigmond úgy állt a maga korában, hogy fejhosszal még ki is magasodott belőle.

A szabadságjogok követelésére mindenütt felfigyelt. Nem maradt meg a hazafiasság látszatánál, amelyben a Bécs-ellenesség mindennapi retorikája nyilvánult meg. Bács- Bodrog vármegye belső viszonyaiban is a liberális szellem érvényesülését kereste. Visszatért például ismét a betyárvilág s a vármegye avval a gondolattal foglalkozott, hogy megszervezi a megyei rendőrséget, mert a községi rendfenntartó közegek nem elég erélyesek. S erre a krónikás Móricz Zsigmond érezhető örömmel jegyzi fel, hogy a „községek ez ellen erélyesen tiltakoztak, s hatvanöt fellebbezést nyújtottak be autonómiájuk megsértése címén.”

Az autonómia szent dolog volt abban az időben. Már csak azért is, mert a vármegye szintén abból élt az országos kormányzat uralma alatt, hogy önkormányzati jogaira hivatkozott. De mint láthattuk, ritkán esett meg, hogy valamiről más véleménye lett volna, mint a kormánynak. „Ugocsa non coronat!” — jelentette ki önérzetesen a Kárpátok aljára bújt csöppnyi vármegye, szembeszállva a királlyal, amin aztán sokáig derült az egész Magyar- ország. Bácska legmagasabb közjogi testületé azonban feltűnően tartózkodott mindenfajta kuruckodástól, s a Móricz Zsigmond által tárgyalt negyven év alatt csak egyetlenegyszer fordult szembe a kormánnyal. „Végre elérkezett az idő, amikor a vármegye színt vallott” — sóhajt fel a krónikás, mint akinek már elege volt a megyei mamelukok meghunyászkodá- sából. Báró Fejérváry úgynevezett darabont kormánya ellen foglalt állást a vármegye nyolcvankét szavazattal nyolcvan ellenében, mivel a magyar képviselőház elnapolásával az alkotmányt látta megsértve, kijelentvén, hogy az adók tényleges behajtását és az újoncok megajánlását meg fogja tagadni”. Itt az embernek kedve lenne együtt örülni a történetíróval, kicsit még meg is irigyelve a mesebeli időt, amikor ilyesmi lehetséges volt, de sajnos, egy hónappal később a közgyűlés korainak nyilvánította a radikális magatartást.

A hosszú huzavonát unalmas követni, bár Móricz Zsigmond minden fontosabb dolgot feljegyez, nem mulasztva el azonban, hogy közbe ne szúrja a Bácskát az alkotmánysértésnél is jobban érintő eseményeket. Hogy a vármegye gazdasági egyesülete és a gazdaszövetség fuzionált. Akkor nem volt szükség magyarázatra, ma viszont meg kell mondani, hogy a nagygazdák és a törpebirtokosok érdekszövetségéről volt szó, amiben természetesen az előbbiek győzelmét kellett látni. Ez lett volna a megoldás a gazdasági bajokra, a „szédületes arányú kivándorlásra”? Ezt csak a vármegye kiáltja diadalmasan világgá. A történetíró szkeptikusan teszi hozzá, hogy bárcsak így lenne, miközben az igazi okokra célozva kijelenti, hogy „azok vizsgálatára már nem jogosult a mai napok krónikása.” Azzal unottan tesz eleget a kötelező beszámolásnak, hogy a zombori születésű Városy Gyula kalocsai érsek lett, s a beiktatási ünnepségen „a vármegye nagy fénnyel vett részt.” Ez és hasonló jelzői egy nagy történelmi körkép ecsetvonásai.

Mert nem lehet úgy visszanézni a régi Bácskára, Móricz Zsigmond krónikáját lapozgatva róla, hogy meg ne jelenjék az ember előtt egy színes és attraktív világ. Egészen egyéni tenyészetével az itteni régi társadalomnak. Micsoda felvonulás ez negyven év alatt! Jön31