Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Lipcsey Ildikó: Kortársunk Közép-Európában: Balogh Edgár nyolcvanadik születésnapjára
Lipcsey Ildikó Kortársunk Közép-Európában Balogh Edgár nyolcvanadik születésnapjára ^ -Ä. most 80 esztendős Balogh Edgár ahhoz a szerencsés korosztályhoz tartozik, amelynek megadatott a többféle emberi cselekvés lehetősége — mozgalmi élet, írás, lapszerkesztés, egyetemi oktatás, politika —, sőt mindezt fél évszázadon keresztül azonos időben, minden poszton teljes emberként, felmorzsolhatatlan energiával, s ami a legjellemzőbb rá: határtalan optimizmussal tette. Egyéniségéhez a közéleti szereplés nyilvánossága állt a legközelebb, minden izgalmával, merész, szónoki fordulataival: gazdag képzeletvilága egyaránt szabadon szárnyalhatott a szónoki emelvényeken, a katedrán. Élete „élő népszolgálat” volt. Vallomásaiból, emlékirataiból — Hét próba, Szolgálatban — ismert, hogy tudatosan vállalta, választotta magyarságát (akárcsak az újraalakult Korunk című folyóiratban szerkesztőtársa, Gáli Ernő) — a temesvári születésű szász Kessler Edgárból ugyanis 20 éves korában lett Balogh Edgár. A marxista-leninista világnézet juttatta el a társadalmit-nemzetit harmonikusan ötvöző, egyetemes igazságtudathoz. Mint publicista, a Prágai Magyar Hírlap, Az ÚT című lapoknál, továbbá a Sarló mozgalomban szerzett hímevet; 1935-től a romániai magyar baloldal egyik szervezője, a Brassói Lapoknál, a Korunknál s a MADOSZ-bzn. A második bécsi döntés után a magyarországi Kelet Népe és a Kis Újság munkatársaként, nemcsak a magyarság, hanem a magyar—szláv—román összefogást hirdetve, a közös jövőt is körvonalazta. Ő volt az, aki egész életében kereste, kutatta a kelet-európai összefogás, a Duna-völgyi gondolat szellemében: kikkel lehetne párbeszédet folytami? S ha nem talált ehhez partnert, ha a levegőben magányosan megállt a barát után kinyúlt keze, ha visszhangtalan maradt szava, akkor is fenntartotta, hogy „újra és újra meg kell kísérelnünk román barátok, a szláv barátok megszervezését, újra és újra meg kell találnunk, ha csalódásoknak vagyunk nem egy esetben kitéve, azokat, akikkel szót tudunk érteni, és akiken át magunk kultúráját az ő kultúrájukkal kicserélhetjük, az egész nemzet és az összes felsorolt nemzet javára.” (Id. M. Kiss Sándor „... hivatást számított ki magának a történelmi helyzetből” Interjú Balogh Edgárral. Bp. Műv. Kút. Int. 1981.) Balogh Edgár, aki Lenin nyomán vallotta, hogy úgy a nemzet, mint a nemzetiség lehetőségei a szocializmusban teljesedhetnek ki, 1945 után Romániában nemzetiségi politikusi mivoltában sem csak a magyar nemzetiség sorsa, hanem mindig az országok feletti közös haza, Kelet-Európa népeinek jelene-jövője foglalkoztatta. És attól kezdve, hogy az 1944. augusztus 23-i romániai fegyveres antifasiszta nemzeti felkelés másnapján elvtársai, barátai, Demeter János, Jordáky Lajos hívó szavára otthagyta vargyasi önkéntes száműzetését, a dualizmus kori Magyarország és a két világháború között a szomszédos államok kisebbségi politikájának negatívumai, rossz tapasztalatai alapján óva intett mindenkit attól, hogy a többségi nemzet létének kiteljesedése a kisebbség vagy nemzetiség rovására menjen végbe; mert mint ahogy a nemzet érdeke, úgy a nemzetiségé is ugyanaz: az összes értéke őrzése, védelme és a legmagasabb szinten történő reprodukálása. Tagja lett az 1944. szeptember 12-én megalakult Erdélyi Magyar Tanácsnak, amely — többek között — kérte a magyar kormányt, azonnal hagyjon fel a nemzetvesztő háború1
