Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Márkus István: Egy élet társadalomrajza (I.): Túri Janka, nagyanyám (és a Túryak)

kezd az ilyen? Vásári kupec-féle lett, de az is csak olyan hánya-veti módon, „nem becsülte az még a pénzt se”. „Tekergő lett.” „Elitta az eszét, senkiházi volt, az is maradt.” így parentálta el Nagyanyám ezt az öccsét, akiről azt sem lehetett tudni, él-e még, meghalt, vagy tán kivándorolt. Eltűnt a társadalom fenékrétegeiben.

Igen, ebben, ilyenekben Nagyanyám kérlelhetetlen volt. Nem ő, Túri Janka, Hörömpő Elekné hozott szégyent a famíliára — az emberiségre! — koron és talán rangon is aluli házasságával, hanem az a hitvány. Az a munkakerülő, az a korcsmatöltelék. „Az az aljas.” Ritkán esett szó a családnak erről a szégyenfoltjáról, és ha igen, szigorú intésképpen: „Olyanok ne legyetek!” Ellenpólusként máris megidéztetett Józsi bácsi, a jegyző, a jó tanulás, a tisztes pálya, a megérdemelt tekintély, az élethossziglani jó lelkiismeret példaembere. A másik, az a „gonosz ember, aki nem átallotta meglopni a tulajdon apját” a róla történt megemlékezések alkalmával még a keresztnevétől is megfosztatott. Ez, gondolom, a családból való visszavonhatatlan kirekesztés végső jele.

Kitagadták-e ezt a Gézát (?) formálisan is, a megfelelő jogi eljárás szerint, elütve őt mindennemű családtagi jussától? Vagy csak úgy szó, szidalom, tett és tettlegesség által történt kilöketése? Akárhogy volt, leválasztották a beteg részt az egészséges testről. A Túriak és Túryak elhatárolták magukat.

Volt még egy lány is, Nagyanyámnál pár évvel idősebb. Krisztina? Jozefina? Ilyen úrias neve volt. Valójában Janka-Johanna is az. (Ám tudjuk, hogy ilyenszerű nevek, olykor földesúri körökből leszállva, elterjedhettek jobbágyok, zsellérek között is. Néhol egyenesen parasztdivattá lett, ilyen-olyan előkelő keresztnévvel cifrázni fel az ártatlan csecsemőt. Akár a keresztszülőnek felkért uraságnak és nejének kegyét keresve, akár csupán a mindennapi rangkórság okán vagy már éppen a másik paraszt példája után ügetve. így nevelkedtek nádfedél alatt mezítlábas Leontinák, Alfonzok, Eufrozinák és Ervinek. Nem mindenütt, de többfelé. Én még találkoztam a kiskunmajsai tanyavilágban egy Bak Arisztiddal, Írástudatlan, fogatlan bácsika volt, akinek, ha igaz, vérbeli gróf volt a keresztatyja; a tanyaszomszédok belenyugodtak ebbe is és egyszerűen Riszti bácsinak szólították a vén Bakot.)

Túri Krisztina (vagy Jozefina) ugyancsak jó nevelést nyert. Az elemi után „ismétlőbe” járatták, meg valami varró-hímző tanfolyamra is, „cseregyermek” is volt — mint később a húga — Pozsonyban, ami — láthattuk, felért akármi polgári leányiskolával, abban a korban.

Elég az hozzá, a család e leányzó kikupálása érdekében is megtette a magáét. Eredményesen. Ez a lány nem hagyta elnyúlni hajadonkorát, hamar hozzáment a legidősebb bátynak, ama Józsefnek cimborájához. Mindjárt jegyzőné lett a Dunántúlon. Azt a falut Nagyanyám név szerint nem emlegette. A sógorát sem. Talán összekülönböztek? Oda nem hívták nyaralni. Krisztina-Jozefina fiatalon meghalt, ennyit tudok. De már azt sem, maradt-e utána gyermek, s ha igen, milyen nevet viselhetett. Ez az ág eltűnt szem elől.

Tény, hogy ezt a Túri-lányt is feljebb juttatta a család — egy fokkal? kettővel? — a társadalmi hierarchiában. Mi kellett ehhez? A leányzó személyes készségén, némi tanulékonyságán túl kétségkívül az otthoni nevelés igényessége. A nevelés kultúrája. Nem okvetlenül úri vagy polgári neveléskultúra.

Parasztok, kézművesek és más kétkezi dolgozók, a vasúti és más szolgálatok alsóbb posztjain munkálkodó „egyszerű emberek” széles rétegeiben elevenen élt az igény az ilyesmire. Felhalmozódott — nyilván több nemzedék élete során, folyamatos, lépcsőzetes feltörekvés és példakövetés gyümölcseképp — a képesség is ehhez, Vagy, hogy kerüljük a túlságos általánosítást és szűkebbre, konkrétabbra vonjuk az érintettek körét: ezeken a nagy rétegeken belül sok tízezer család ápolta már magában gyermekei feljebb segítésének szándékát és szerelkezett fel mindazon anyagiakkal és szellemiekkel — életelvekkel, normákkal, pedagógiai módszerekkel —, amikből (sok más mellett) egybeáll, szerencsés esetben következetes és hatékony szisztémaként, amit a nevelés kultúrájának emlegetünk.

56