Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Surányi Dezső: Az ősi magyar hitvilág növényei
Surányi Dezső Az ősi magyar hitvilág növényei Z. -».finnugor népek őshazája az Ural-hegység vidékén helyezkedett el; némelyek úgy gondolják, hogy az i. e. 6. évezredben az őshaza még Nyugat-Szibériában (az Ob és Jenyiszej folyamok alsó folyásánál) volt. Ezt a növénynevek eredete, a kérdéses vidékek palinológiai (virágpor) analízisei valószínűsítik. Ebben az időszakban az uráli és finnugor nyelvekben megtalálható a legfőbb fenyőfajok (szibériai vörösfenyő, cirbolyafenyő, nehéz- szagú boróka) és az európai lombosfák (kocsányos tölgy, juhar, bükk, keleti gyertyán, szil, fűz) neve. A 4. évezredben a finnugorok a Pecsora és a Káma folyók galériájában éltek, a pontos elkülönülésük, a szomszédos népcsoportok helyzete nem rekonstruálható már azért sem, mert a rokon népek szétválása ebben az időszakban meggyorsult. Az Ural keleti oldalán maradtak az ugorok, vagyis a vogulok, osztjákok és a magyarok, a nyugati oldal kedvező részeit a periek foglalták el; a Volgától a Baltikumig az erdős vidékeket a volgaiak és a finn népek özönlötték el. Ebben az időszakban drámai változások következtek be az éghajlatban. Száraz és meleg klíma jellemző a 2. évezred első felére, ami a félnomád életmód elsajátítását is szükségessé tette: a háziállatok kezdetleges tartása, tenyésztése és a primitív földművelés termékei és terményei az eddigieknél jobb táplálkozási feltételeket, nagyobb népszaporulatot, végeredményben az adott nép, populáció erősödését eredményezte. Felbomlik az ugor törzsszövetség, a száraz kiima megnehezíti a fölművelést, így ismét az állattartás kerül előtérbe. A steppei növénytakaró és klimatikus viszonyok miatt a táj népességeltartó képessége csökkent, a szállásterületek nagysága megnövekedett. A Dél-Urai vidékén az i. e. VI. században jött létre az egységes vaskori műveltség, amely az eleinkre is — természetesen hatott: a fegyverzetük és eszközeik minőségileg javultak. Innen a magyar törzsek Levédiába húzódtak, amely a Don és az Azovi-tenger közötti területen keresendő. A kutatók a magyarok itteni tartózkodását 2—300 évre becsülik, amely rendkívül fontos korszak volt mind gazdasági-politikai, mind vallási-ideológiai szempontból. A magyarok élénk árucserében és gazdasági (növényfajok, állatfajták, termesztési és tenyésztési ismeretek) kölcsönhatásában álltak a szarmatákkal, a bolgárokkal és néhány kisebb népcsoporttal, akikről Hérodotosz is megemlékezett. Megjegyezzük azt is, hogy előbb, Baskíria területén már mód nyílott a magyar népcsoportnak az ekés földművelés elsajátítására, ami a terméshozamokat jelentősen megemelte. A volgai átkelés nem csupán a hatalmas folyam akadályának leküzdését jelentette, hanem a levédiai legelők, a kisfolyók menti ligeterdők elfoglalását is. A nagy folyamkultúráktól eltérően, részben azért azokhoz hasonlóan, a száraz évszakokban a víz közelsége rendkívül nagy fontosságú volt az állattartás és földművelés szempontjából. Levédia vallási, állampolitikai értelemben is döntő hatást gyakorolt az elődeinkre. A keresztény és mohamedán vallást itt ismerik meg, a kazár fennhatóság bizonyos tekintetben államszervezési modell is lett, s a kazár judaizmus a honfoglaló magyarokra sem maradt hatástalan. A szaltovói kultúrától pedig a legfontosabb belterjes földművelési módszereket, a kertészeti növények ismeretét kapták, így kétféle ekét, kaszát, sarlót, boronát; metszőkést is 54
