Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Beke György: Egy elfelejtett erdélyi publicista: Kurkó Gyárfás pályája
ta sajtó egyik legfontosabb hetilapjának irodalmi és publicisztikai anyagaiból. A Cuvintul liber (Szabad Szó) munkatársai valóban állandó életközeiben, sőt harci készenlétben éltek és alkottak, és 1934—1935 között megjelent írásaik máig őrzik frissességüket, irodalmi és publicisztikai értékeiket, mert az élet — Philippide szavai szerint — „egészséges, tiszta, hamisítatlan táplálék” volt a hetilap szerzői számára ... Az antológia ismételten tudatosíthatja a sajtótörténeti vizsgálódások, tanulmányok, válogatások fontosságát a romániai magyar irodalom vonatkozásában is. Nemcsak „hivatásos” írók részvétele az újságírásban a két háború között és az 1944-es sorsfordulat után kínál nélkülözhetetlen tanulságokat, de 1944 után egy új jelenség is nyomon követhető: a közélet oldaláról, harcaiból érkező publicista és szépíró jelentkezése. Ezeknél az alkotóknál a szenvedélyes társadalmi érdeklődés, tettvágy és konkrét cselekvés válik az írás mozgató rugójává, a magukkal hozott tapasztalatok kívánkoznak egyszerű újságcikkekbe vagy igényesebb publicisztikába, s néha, a legtehetségesebbeknél, szépirodalmi alkotásokba is, hiteles tanúságot téve egy korszak tényleges történelmi mozgásairól. A romániai magyarság írói, újságírói, közéleti szereplői közül az immár regényíróként is megismert és elismert Kurkó Gyárfás (1909—1983) pályaképe kínálkozik fel leginkább példának a fentiekre. Honnan szépirodalmi kötetében a nagy közéleti tapasztalat, a publicisztikai sodrás? Milyen előzmények után s milyen indításra ült le asztala mellé egy brassói fémmunkás, hogy regényt írjon a gyermekkoráról? S ezt a regényt bizonyára újabb, művészetileg még kiérleltebb művek követték volna, ha Kurkó Gyárfás közéleti, közírói és egyben szépírói pályája 1949-ben nem törik oly tragikusan ketté! Nehéz kenyér A regényíró Kurkó Gyárfás szemléletét, élményrétegeit, stílusának jellemzőit — közéleti harcának tükröződését —, egyáltalán a szerző helyét a romániai magyar irodalomban elmélyült s ugyanakkor vallomásos-szenvedélyes tanulmányban jelölte ki, értelmezte Mé- liusz József a Nehéz kenyér című Kurkó-regény 1970-es, második kiadásának élén. Ez az előszó az idő és a táj, a nép és a történelem igen széles koordinátarendszerébe helyezi bele ezt a „székely regényt”, amelyet hol dokumentumregénynek, hol kordokumentum erejű önéletrajznak, máskor meg hiteles népi memoárnak nevez. Tamási Áron műveivel, illetve ezek angyalszárnyú székely világával állítja egy síkba a székely szegénység Kurkó ábrázolta hajdani kemény életét, de nem az ellentétet hangsúlyozza elsősorban mégsem Tamási és Kurkó között, hanem sokkal inkább a párhuzamot állítja fel, talán merésznek tetsző párhuzamot, amelyet azonban a teljesség és igazság feltétlenül igazol. Méliusz a közeli barát és munkatárs biztonságával érzékeli a regényben, miként Kurkó Gyárfás egész közéleti pályafutásában is, a kitörölhetetlen emlékezetű nemzetiségpolitikussá nőtt csík- szentdomokosi székely legényke, a munkásmozgalomba bekapcsolódott brassói vasmunkás életelvét: „Az igazat, csak az igazat, a tényszerűt, a valóságot mondjuk ki a magunk sajátos szellemében önmagunkról.” Kurkó Gyárfás ezt az igazmondást vallotta és vállalta közéleti vezető férfiúként, a Magyar Népi Szövetség országos elnökeként, íróként, publicistaként és magánemberként is, fényben és árnyékban, próbák tüzében, országos nyilvánosság előtt vagy egyéni drámájának lélekszorító magányában. Az igazmondás annyira építő anyaga volt életének, jellemének, hogy regényírás közben is egyedül ez vezette tollát, szóljon örömről, bánatról, reménységről vagy villantson fel tréfás epizódot. A közéleti küzdelmekben nem egyszer nagy képzelőerőt mutató Kurkó Gyárfás — gondoljunk arra, hogy valósággal „megálmodta” a székelyföldi iparosítást! — regényében mindvégig a szigorú valósághűséghez ragaszkodott, szinte már görcsös következetességgel. A mai olvasónak — kissé az utókor távlatából — olyan érzése is támadhat, hogy a Nehéz kenyér egy életharc folytatása, más síkon, más eszközökkel, mint addig: az önkifejezés kényszere munkálta ki mondatait, a szolgálat töltötte el írás közben is, mintha továbbra is közügyekben, nemzetisége sorsáért, jövőjéért 42
