Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Gellért Sándor: Emlékeim Gulyás Pálról
testvéreim a csillagok, táncoljunk csillag-ligetben. Az egyetlen jelentésű szavak egyetemes jelentésűvé válnak. Gulyás Pál tehát poéta natus volt, nem pediglen poéta doctus, amint Parancs János állítja róla. A poéta doctus Babits volt. Babits ilyen sorokat képtelen lett volna Schillerről leírni: Egy puszta gyermeke kiáltja a németek felső fiát, a magyar puszta délibábja lengeti most Germániát. A Nap, a Hold és a Csillagok. Már maga ez a dolog is elgondolkodtató:a sámán attribútumai, a magyar Vipunené, aki visszamegy a „kezdetleges mély kútfőkig.” Gulyás Pál révületbe esett sámán. Az ő versei azonban nem könnyű versek. Csokonai és Arany János után még egy ilyen nagy műveltségű költőnk nincs. Ki ismeri a görögrómai, a germán és a finn-ugor népek mitológiáját? Az ő verseinek megértéséhez azok is kellenek. Azután a világirodalom nagy eposzainak hősei is ott vannak azokban. Egy példa találomra kikapva az Itáliához című versből: Itt állok az Alföld csendjében, nem ismerek embert, barátot s látom a nemzeteknek sorsát, közelednek a látomások. Most szúrja át Sigurd szivét Högni nehéz, éles vasa s most kukorékol a Föld belsejében Hel éjfekete kakasa! Vagy vegyük a magyar irodalom egyik legszebb lírai gyöngyszemét: A LÁMPA A lámpa olyan mélabúsan vetette árnyékát szobámra ... Először csupán azt gondoltam: egy lámpa, egy parányi lámpa. Aztán meghasad a plafon, a padlón megjelent a mélység — felettem zúgó csillagok, alattam tátongó sötétség. S a lámpa, a parányi lámpa megvakította a szemem — s olyan vagyok mint vén Homérosz: nem látok, csak emlékezem. Emlékezem az ős tájakra, melyekkel a lelkem tele — forog az Okeanosz habja, süvölt Hadesz roppant szele! 35
