Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Czakó Gábor: Ráctánc: elbeszélés
Czakó Gábor Ráctánc v idra Mihály nőmozgalmi titkár vasakarattal tette a dolgát. Felőle összegubancolódhattak az évszakok, nyűgösködhettek a főnökei, elhagyhatta négy menyasszony, életvitelén jottányit sem változtatott, és a maga elé tűzött célokból sem engedett. Higgadtan, tervszerűen járt az élet útján, s mindenekfölött szigorúan. Örökre emlékezetébe véste a ballagási táblaföliratot: „aki másokat ismer: okos, aki önmagát ismeri: bölcs.” Mivel a mondás valami ókori kínaitól származott, és Vidra Mihály nem mehetett vissza évezredeket az időben, modern emberként hajtotta végre a tanácsokat. A metafizikai értelmezés kísértéseit elhessentette, az ismeretszerzés biztos és reális csapásain haladva tette meg a tőle telhetőt. Elsőbben is nem vett magához, nem adott ki a szervezetéből folyadékot mértéktelenül. Ez a szó legszorosabb értelmében értendő. Reggeli kakaóját, délelőtti és ebéd utáni kávéját, délutáni teáját, estéli tejét mércés csészéből fogyasztotta, levese űrmértékéből a benne dagonyázó répák, babok, húsok, grízgaluskák térfogatát igazságosan leszámította (szalvétán, ceruzával, pontosan! összehasonlító adatsor figyelem- bevételével). Vizeléseit nem különb gondossággal végezte. Kagylóba, vagy csak úgy a szélbe — soha! Otthon rovátkás, csonka kúp alakú üvegedényt használt, házon kívül laboratóriumi mércét, melyet légmentesen zárható műanyag zacskóba helyezve hordott a táskájában. Az adatokat Technoimpex föliratú, bőrkötéses noteszában összesítette. Nem csekély gondot okozott neki a mérlegkészítésnél az izzadással, kilégzéssel, székeléssel veszített vízmennyiség megbízható becslése, csakúgy az almák, körték, cseresznyék és hajaj, augusztusban a dinnyék folyadéktartalmának meghatározása. Volt tehát dolga temérdek! Titkárnője hiába számított gyöngyszemnek a szakmában, efféle föladatokat mégsem bízhatott rá. Az anyját sem, így özv. Vidra Jánosné gondozása Mihály Gizi nevű húgára maradt. * * * Özv. Vidra Jánosné rövid, boldognak tudott házaséveit leszámítva magányosan élt. Az utóbbi negyedszázadot a cserenci pártház (volt kulákporta) nyári konyhájában töltötte. Reggelente kisöprögette az irodát, a gyűléstermet, minden szombaton fölmosott. Ősztől tavaszig pattogó akáchasábokkal fűtötte az öreg cserépkályhákat, hetenként kétszer kiha- muzta őket. Gizi lánya és Mihály fia hétvégeken kiruccant hozzá Kisperjés városából. Ilyenkor fölpakolta őket tojással, rántani való csirkével, és hatalmas levest főzött: becsináltat, gulyást, csipetkés bablevest. Hátsó gondolat vezérelte: így lett meleg étele a közönségesebb napokra is. Saját magának sohasem főzött. „Bűn volna”, mondta Gizinek is, Mihálynak is külön-külön, de egyiküknek sem indokolta meg, hogy miért helytelen, ha valaki önmagának főz. „Szegény mama!” — kommentálta a zavaros kijelentést Gizi a fejére mutatva. „Ugyan, ezzel terrorizál bennünket,” dünnyögte Mihály, amikor május negyedikén — kivételesen — együtt poroszkáltak Cserencre Mihály őszi köd színű Trabantjában. 13
