Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Halász Ferenc: Jelenségek könyve: [Ilkei Csaba: Nem hallgathatunk! avagy A Südi-jelenség]: [könyvismertetés]
szociográfiája, hanem a Südi-jelenségé. Südi Bertalan országgyűlési képviselő ezt bizonyára meg fogja értni. S megérti azt is, hogy az emberek — a tisztességesek is — félnek a sajtó nyilvánosságától, mert a fogyatékos demokráciára nemcsak az a jellemző, hogy bátorság kell a sajtóban való bírálathoz, hanem jellemző az is, hogy a tömegközlés eszközeinek egy része nem a tájékoztatást szolgálja, hanem kilépve szerepéből, a megfellebezhetetlen igazságszolgáltatás és ítélet-végrehajtás szerepét vállalja.” Ennyiben hát ez a kötet kórképe írójának, főszereplőjének és a társadalomnak. (Murányi Gábor: Szocialista népmese? Könyvvilág, 1986. 1. sz.) Kettejük egymásra találása tehát nem csupán emlékezetes tévéműsor-perceket jelenthetett sok millió néző előtt, hanem — témája szerint — közéletünk, mi több, politikai mechanizmusunk számos égető kérdését törekszik emberközelbe hozni egy új könyv formájában is. A MUNKA szerkesztőségébe is érkeztek olyan olvasói levelek, amelyek Südire hivatkozva, egyfajta motiváltságot, s ennek nyomán őszinte kiállási vágyat árultak el. Miközben a „Südi-jelenség”-re hivatkoztak, felvették a demokratikus részvétel olyan közéleti formáit, amit Südi csinált és csinál, s amit Ilkei Csaba, mint könyvíró messzemenőkig felkarolt. (— kt —: Olvasásra ajánljuk. Ilkei Csaba: Nem hallgathatunk! Avagy a Südi-jelenség könyve. Munka 86\1.) Úgy véljük, mind az egy esztendővel ezelőtt sugárzott „Feladó: dr. Südi Bertalan, Jánoshalma” című tv műsor, mind pedig ennek kapcsán a közelmúltban megjelent könyv hasznos tanulságokkal szolgálhat a fogyasztási szövetkezetek vezetői, tagjai, a községi, városi, gazdasági, társadalmi szervezetek vezetői számára is, akik egyaránt vallják, de sajnos nem kevésszer más- és másképpen értelmezik a szövetkezeti demokráciát, a helyi közélet nyitottságát és tisztaságát. Az utóbbinak pedig fontos építőeleme a gondolkodás és a cselekvés minősége a vezetésben. (Véleményünk szerint. Szövetkezeti Kereskedelem 1985. 6. sz.) Az adás után Südi Bertalan is, Ilkei Csaba is százával kapta a leveleket, táviratokat, amelyekből kendőzetlenül kibontakozott: másutt is micsoda kárt tudnak okozni a bürokraták, a közélet tisztaságának megcsúfolói, a hatalomtól megrészegült helyi kiskirályok ... Ámde minden középszintű ellenreakció végül hiábavalónak bizonyult, 1985. januárjában a Petőfi Tsz kommunista kollektívája — mint korábban is mindig — egységesen kiállt mellette, és negyedszer is újraválasztotta párttitkárnak. Áprilisban az országgyűlési képviselői jelölőgyűlésen dr. Südi Bertalant közóhajra harmadikként felvették a jelöltek listájára. A harmadikból első lett: Bács-Kiskun megye 12. választókerületében 56 százalékos többséggel országgyűlési képviselőnek választották. Júniusban, az új Országgyűlés alakuló ülésén Pozsgay Imre is sok sikert kívánt neki, majd hozzátette: az írást nem szabad abbahagyni. A sokoldalú véleménynyilvánítás nem ellenkezik a képviselőséggel. (Szergényi Pál: Közéleti elkötelezettséggel Magyar Rendőr, 1986. I. 4.) És máris a Südi-jelenség központi gondolatkörében találjuk magunkat. Nemcsak az Ilkei által készített televíziós riport kapcsán vetődött fel igen élesen, de Südi sajtóreagálásaiban is gyakorta helyt kapott az a rendkívül káros és sajnos korántsem ritka pedagógiai gyakorlat, miszerint a tanulóifjúság körében piedesztálra állíttatik a meghunyászkodó alkalmazkodás, a környezethez való „tökéletes” idomulás, mint az érvényesülés egyedüli 84
