Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Halász Ferenc: Jelenségek könyve: [Ilkei Csaba: Nem hallgathatunk! avagy A Südi-jelenség]: [könyvismertetés]
Südi küldte a saját véleményét, észrevételét, kritikáit, de nem csak azokat, amelyek az ő személyét érintették — ezáltal ugyanis gyorsan elvesztette volna azt az erkölcsi tőkét, amit fokozatosan kovácsolt —, hanem azokról a jelenségekről is írt, amelyek a legtöbb polgárt érintik. Azokból, amit megírt és ami a róla szóló könyvben is megjelent, látszik, hogy ez a fáradhatatlan író azokkal szállt szembe, akik gátolták a demokratizmust, lehetetlenné tették, hogy a tisztességes kapcsolat és munka kifejezésre jusson, azokat támadta, akik mindenki fölöttinek tartották önmagukat, akik mindent megtettek, hogy könnyedén éljenek, akiknek ez volt az életfilozófiájuk, akik korrumpálnak és akik korrumpálhatok. (Milos Gyorovity: Magyaros természet. Minden levél ostoroz. A Südi-jelenség — Egy ember, aki a sajtón keresztül 15 éve támadja a köznapi élet szabálytalanságait és egyesek szimpátiáját, mások türelmetlenségét váltja ki. Politika. Belgrád, 1985. XI. 10.) A könyv elolvasása után vitatkozhatunk nézeteken, mondatokon, az ellenben vitathatatlan, hogy a jelenség és a fölötte támadt közéleti vihar bizonyítja: valamennyi kis és nagy ügy rendkívüli felelősséget ró a sajtó munkásaira. Biztatást kínál mégis, hogy ilyen eseteket, ilyen jelenségeket érdemes vállalni, ilyen tüneteket muszáj művé formálni. Ellenkező eset pótolhatalan mulasztást sejtet. Szigorú szembenézés az efféle elemzés önmagunkkal. Ha erről a lehetőségről lemondanánk, árnyékunkon sem jutnánk túl. Mindenki látja: többről van szó, sürgető kényszerről, gondjainkat, bajainkat le kell vernünk, apasztanunk őket, hogy előbbre jussunk az alkotó közösségek sorában. (V.L.: Néhány szó egy jelenségről. Kisalföld, Győr, 1985. XI. 11.) Mert furcsa paradoxonja az életnek, hogy akinek bármilyen pici pozíciója van, annak már nem érdeke feltárni a hiányosságokat, megtalálni a hibázókat, s a hibákat elkövetőnek sem szokták a szemébe mondani a tapasztalt, még megváltoztatható bajokat — vélik azok, akiknek bármilyen pici pozíciójuk van. Mert ha ezek a küzdelmek egy munkahely, vagy egy település falain belül maradnak, belügyként kezelve őket, akkor az esetleges következmények is kisebbek. Napvilágra hozva őket, mintha mindenkit darázs csípne meg, védekező állásból kezdődnek a támadások... És mégis, ahogy dr. Südi Bertalan példája is mutatja, a közvetlen környezet, amelyik korábban sokáig csak némán rokonszenvezett, adandó alkalommal kiáll amellett, aki addig magányos harcosként képviselte a köz érdekét. Lassú demokratizálódási folyamat részesei és tanúi vagyunk, akik most tanuljuk gyakorolni a küzdelem mellett a toleranciát is. Persze ez utóbbi mindkét fél számára hosszadalmas, és türelmet próbáló munka. Jóllehet, ránk a türelmetlenség az inkább jellemző. (Szűcs: Jegyzet a Győri Rádióban. 1985. XI. 18.) És megdöbbentünk. A látlelet azt mutatta, hogy a felszabadulás óta eltelt negyven év sokunknak nem volt elég ahhoz, hogy nyugodtan elmondhassuk, leírhassuk azt, amit gondolunk, hogy elegendő bátorságot merítsünk kibújni a névtelenség homályából, amikor a környezetünkben naponta tapasztalható negatív jelenségeket tesszük szóvá ... A jánoshalmi tsz párttitkárának sorsa szerencsésen alakult, hiszen környezete idén júniusban országgyűlési képviselővé választotta. Mondhatnánk, győzött az igazság. Ám a Südi-jelenség makacsul tartja magát. Hiszen itt-ott még mindig könnyebb kényelmesen lubickolni a langyos vízben, mint szót emelni a hibák ellen. Ilkei Csaba könyve — amely 81