Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Mezey László Miklós: A "népi triász" és az "újarcú magyarok"
figyelmeztető cikke is, az Etnográfiai szocializmus: „Mi az, mi történik itt? Szabó Dezső pózos frázisai beködölték az agyakat és győztek. Az ifjúsági mozgalomból Szabó Dezső determinálta forradalom lett — irodalom: tömeges szabódezsőizmus.”14 Az bizonyos, hogy hatásának legszívósabban továbbélő eleme nyelvi, kifejezésbeli. Annyira, hogy olyan vélekedésről is tudunk, amely szerint „a triász forradalma a nyelv és a stílus forradalma volt.”15 Ez persze így nem igaz, az viszont igen, hogy évek múltán, mikor a Sarló eljut a társadalmi haladás osztálytudatos szolgálatához, frazeológiájában még mindig fölfedezhetők indító eszményképének nyelvi fordulatai. S amennyire a politikai vitairodalom terminológiáját meghatározza a Szabó Dezső-i nyelvezet, oly kevés nyomot hagy a kisebbség szépirodalmán: Győry Dezső egy-két versén, Darkó István néhány elbeszélésén érződik parasztmítosza és sajátos expressziója. Szabó Dezső neve addig zászlaja a kisebbségi ifjúságnak, amíg mozgalma a „használhatatlan” múlt megtagadásának, az ósdi bálványok ledöntésének, a konzervatív társadalmi dogmák elvetésének szakaszánál tart. Amikor azonban az építés tudatos munkájára kerül sor, a sarlósok fölismerik, hogy útmutatásaiból hiányzik a társadalomelméleti realitás; falura küldő szózataiban az anyanyelv és a népi hagyományok köteles ápolásán kívül nincs konkrét elképzelése, a szociális nyomorúság ijesztő méreteiről sem esik szó — „hasznos destrukciója” már nem lehet elégséges program. Épp ebben az időben jelenik meg Makkai Sándornak az Ady-kérdésben határkő jelentőségű tanulmánya, a Magyar fa sorsa, amely új lendületet ad az irodalmi címkével folyó társadalmi harcnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a következő esztendő májusában rendezik meg Budapesten — Balogh Edgár szervezőmunkájának köszönhetően — az „Ezer magyar diák Ady-estjét”, a négyországi magyar ifjúság első nagy Ady- demonstrációját. Ady Endre több szempontból „vízválasztónak” bizonyul ezekben az esztendőkben, mert aki fölvállalja őt, az a haladó magyar gondolat továbbvivőjének tudja magát. A Szabó Dezsőéhez hasonlóan, Ady műve is közös és meghatározó fontosságú élménye az egész magyar nyelvterület kisebbségi irodalmainak. Erdélyben a Helikon íróközösség, de méginkább az Erdélyi Fiatalok mozgalma merít sokat költészetének és publicisztikájának forradalmi demokratizmusából, Jancsó Elemér Ady Társasága egyenesen a nevével indul. A Vajdaságban is megtartó, tudatosító erőnek bizonyul, elsősorban a Szenteleky Kornél vezetésével szerződő írókörben.16 A kisebbségi kultúra az „ember az embertelenségben” formulázóját tiszteli és követi személyében, a humánumért perlekedő Adyt vallja magáénak, mégis azt kell mondani, igazi hűségesei a szlovákiai fiatalok. Amikor 1919-ben az ellenforradalmi Magyarországon megszakad a látható progresszió szellemi folytonossága, a kétségtelenül demokratikusabb államkeretben élő északi „peremmagyarság” élteti tovább eszméit. „Igen, mi teljességében és egészében őriztük meg és éltük tovább Adyt. A szlovákiai magyarság örökségként, mindent átjáró kötelezettséggel vállalta Adyt, úgy, ahogy ő várta, kívánta és mondta: ’Amit adtam örökség s nem divat’”.17 Ady átütő erejű hatásának okát egyfelől abban kell látnunk — amint Turczel Lajos megállapítja — hogy az életművében megfogalmazott társadalmi bajok időszerűek maradnak a polgári Csehszlovákiában. Másfelől bizonyosan közrejátszik ebben az a tény, hogy a csehszlovákmagyar szellemi „határzár” miatt a magyar irodalom legfrissebb termése nem vagy alig juthat be a kisebbség szellemi életének vérkeringésébe, így az 1919 előtti a legkorszerűbb irodalmi élmény, az utolsó nagy erejű hatás.18 Harmadsorban Ady gondolkodásának egyetemes horizontja, s ennek részeként mélyen átélt magyarsága a leggazdagabb forrása a lehetséges továbbgondolásnak. Mert Adyban ott van már minden: az „örök” falu, a „világtalan” falu, sőt a nemzethalált vizionáló „elsodort” falu, de benne van a reménykeltő „megtartó” falu is. „Furcsa vagy nem: az Ady teremtette mítoszból fakad nem csak a falu felé forduló messiásvárás, de a tevékeny megváltani akarás, nem csak a kékködös szép álmok, de a tényirodalom lázító tárgyilagossága.”19 Nos, ez az a pont, amely világosan mutatja, miért vallja oly szenvedéllyel magáénak a társadalmi-szociális gondokat egyre világosabban fölismerő és élesebben megfogalmazó, a romantikus falumítosztól távolodó, és a kisebbség emberi, nemzetiségi problémáival mind realistábban foglalkozó szlovákiai 67
