Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Pozsgay Imre: Helytállás Magyarországért

— ha a népnek a túlélésre kell is berendezkednie, akár harc révén, akár másképp — vezető egyéniségeinek olykor a teljes önfeláldozásra és erkölcsi helytállásra is példát kell adni, mintegy a közösség egésze helyett is, s annak nevében. Ez a „racionálisan” ítélő elme szempontjából is értelmes cselekedet kell legyen, mert értelmét megintcsak történelmi tapasztalás igazolja, s ha nem is minősülhet hasznosnak egy ilyen erkölcsi vállalás a primitív pragmatizmus szempontjából, annak minősül a történelemben, mert ott nem a pragmatista szeme, hanem a közösség szelleme méri a cselekedeteket.

Ezek után is él azonban a fenti kérdés egy része: hátha többet használt volna Bajcsy- Zsilinszky Endre a magyar népnek azzal, ha túléli még azt a rövid időt az ország teljes felszabadulásáig, s részt vesz a felszabadulás után a magyarországi politika alakításában, a kormányzásban, az akkori koalíciós kormány valamelyik fontos posztján. Valóban, Bajcsy-Zsilinszkynek biztos fontos szerep jutott volna az új Magyarország létrehozásában, az újjáépítésében, a népi demokrácia magyarországi megformálásában. De vajon hogyan és meddig? Ki tudja mennyi gyakorlati haszonnal, mennyi eredménnyel dolgozhatott volna a koalíciós korszakban, s hogyan végződhetett volna 1948—1949 táján az ő politikai tevékenysége? Ne kezdjünk bele a „mi lett volna ha . . .” kezdetű történelmi találgatásba! Valószínűleg Veres Péternek van igaza, aki úgy vélte, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre „betöltötte hivatását”, vagyis az életmű lényegében teljes; ha tragikus véget ért is, az ötödik hadoszlop nem tudta megakadályozni hivatása teljesítésében azzal az esztelen sopronkőhidai gyilkossággal sem.

Tűnődhet ki-ki az önfeláldozás és az erkölcsi példaadás hasznáról vagy hiábavalóságáról, az önfeláldozás értékét mindig annak közösségi eredete és célja adja meg. Egy félreértésen, egy rossz ügy melletti elkötelezettségen alapuló mégoly fennköltnek tűnő önfeláldozás is, legfeljebb csak sajnálkozást válthat ki a közösségből, de sohasem igazi együttérzést, megbecsülést és emelkedettség-érzést. Bajcsy-Zsilinszky mártíriumának értékét és értelmét az adja, hogy a nép, a nemzet érdekében, a humanitás jegyében, a társadalmi haladás oldalára állt még akkor, amikor — különösen neki — nem volt könnyű dönteni, de már dönteni kellett, mert a hazai és a világpolitikai események választás elé állították a politizáló embert.

Zsilinszkynek nemcsak a jelleme, de életútja és politikai-eszmei fejlődése is kivételesnek mondható. Az egykori ifjú huszártiszt, Tisza István rajongója, a Szegedről Pestnek induló Horthy Miklós ifjú tisztelője és Gömbös Gyula barátja, a fajvédő mozgalom egykori tagja, résztvevője, a vitézi rang birtokosa, aki születése és neveltetése folytán világnézetében, politikai eszményképeiben a korabeli magyar dzsentri eszmevilágához állott a legközelebb, egyszercsak szembesülni kényszerült a magyar valósággal és megbirkózni azzal a kiábrándító felismeréssel, hogy ennek az úri Magyarországnak nincs semmiféle érdemleges válasza az egész Magyarország, a magyar nép életének egyre nyomasztóbb kérdéseire. Rá kellett döbbennie arra is, hogy ennek a nyomorúságnak, a nagy kérdések megoldatlanságának legalábbis egyik fő oka éppen ennek az úri Magyarországnak a létezése, az úri vagy urizáló politikai irányítás anakronizmusa, önáltatása és bűnös tehetetlensége vagy éppen közönye a legsúlyosabb közösségi gondokkal szemben.

Az már ismét a jellem, a gondolkodási készség és az erkölcsi tartás dolga volt, hogy a számára olykor szinte feloldhatatlannak látszó ellentmondások, a súlyos bajok, a megrendítő nyomorúságok láttán, s azok tudatosulása során nem elfordította a fejét, nem félrenézett, mint annyian, hanem szembenézett ezzel a valósággal. És nemcsak szembesülni mert a valósággal, de tudott választani is, képes volt a felismerést cselekvésre váltani. Nem az esetleg fényes politikusi-hivatalnoki karrier mellett döntött, hanem egy egész biztosan keservesen nehéz, gondokkal és áldozatokkal terhes életút mellett: a nép ügyei mellé állt, a közösség ügyeinek képviseletét választotta, ezzel pedig a szembehelyezkedést azokkal az uralmi körökkel, ahová tartoznia egyébként igazán könnyű lett volna.

Az egész felnőtt életet meghatározó döntés, illetve döntések sorozata volt ez és vitathatatlanul tudatos választás. Nemcsak erkölcsileg-érzelmileg, de intellektuálisan is meghatá3