Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Varga Domokos: Hangok és hangulatok
Letye-petye-lepetye Ha végignézzük a fenti listát, szembeötölhet, hogy sok pejoratív szóban találunk cs, illetve ty hangot is a szókezdő p mellett. Érdemes ezen a nyomon továbbhaladnunk. Kezdjük talán a ry-vel, idézve Weöres Sándor idevágó, Pletykázó asszonyok című versét. Juli néni, Kati néni — Letye-petye-lepetye! — Üldögélnek a sarokba, Jár a nyelvük, mint a rokka — Letye-petye-lepetye! — Bárki inge, rokolyája — Letye-petye-lepetye! — Lyukat vágnak közepébe, Kitűzik a ház elébe — Letye-petye-lepetye! — Nyilván nemcsak hangfestésről van itt szó, hanem pejoratív indítékú hangulatkeltésről. Számos más szavunk hangalakja is erre vall. Sőt talán még az a negatívum is, hogy az atya szót mostanára teljesen kiszorította az apa. De maradjunk egyelőre a minősítő mellékneveknél, illetve a jelzőként is használatos egyéb szavaknál, ezek lévén a legárulkodóbbak. Tehát: betyár, fattyú, hetyke, kelekótya, kótyagos, kutyaházi, lotyka, lotyó, petyhüdt, pityókos, potya, ramaty, szószátyár, szutykos, totyakos, tutyimutyi.. . Ellenpéldát nemigen mondhatunk mást, mint a jelzőként is használatos patyolatot. Az igék között ellenben sok a semleges — főleg a hangutánzók java része —, a torlódásos pitymallik meg akár ellenpéldának is tekinthető. De akad azért pejoratív hangulatú is elég, mint a már említett fitymál, kotyvaszt, pityereg, pittyeszt, potyázik, zötyköl, vagy a még nem említett kutyálkodik, elkutyul, összekutyul, összezatyul, kamatyol, megkettyent (e két utóbbi közösülést jelöl), szuttyongat, battyog, sattyog, szotyorog, tötyörög-mötyörög, lötyög (munkátlanul), lötyörög, fortyog, pityog („síró, pityogó ...”), ketyeg, karattyol, lefetyel, motyog, motyorog, sutyorog (sugdolózik), rötyög (csendesen röhög), elszontyolodik . . . Említést érdemel néhány határozószó is, mint a suttyomban, sutyiban, rapityára, vagy akár a tréfás óf potyóresz. Néhány kifejezésben, állandó szókapcsolatban szintén fokozza a hangulati töltést a ty hang. Például ezekben: fittyet hány; mint a pinty; egyfityingem sincs; fityisz az orrodra; hogy ityeg a fityeg; röhög, mint a fakutya, tengeri herkentyű; öreg szatyor; vén szipirtyó; vén trotty. Vagy a tréfás fenyegetésben: „Vigyázz, fiam, mert úgy pofon kenlek, hogy kitakony az orrodból a szotty!” Még néhány főnév sajátos — inkább játékos, mint rosszalló — hangulatát is erősíti a ty hang: batyu, motyó, betyárbútor, retyerutya, pereputty, egyepetye (étvágy), etyele-petyele, dutyi, kulipintyó, vityilló, mütyürke, satyak, tutyi, lutyi (lutheránus), lötty, poronty . .. Ne feledkezzünk meg persze a fityfenéről, afityfirittyiől, a bakfittyről, a kótyomfittyről, a tyuhajról és a helyretyutyutyuról sem, melyek mind a ty hang által kiváltott hangulati többletről vallanak. Egyéb vonzások A cs keltette hangulat már ellentmondásosabb. Diminuatív hatására a -cs, -esi, -cska, -cske kicsinyítőképzők is utalnak (pl. uracs, szopcsi, fácska). De az efféle — igen különböző eredetű és értelmű — szavak is, mint a csöpp, csip-csup, csekély, csökken, csökön, csenevész, csücsök, csöcs, csecsemő, csemete (csimota), csibe, csirke, csikó, csacsi, csecsebecse, csiribiri, 77
