Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló
ötödikén késő este igen piásan került elő —, elaludt, G.-ék nem költötték fel, T. volt ügyeletes, aki viszont a valós helyzetet regisztrálta a főportán, nekem írta be a szabadnapot. (november 13.) Nagyfőnöknek sikerült kibillenteni rezignált állapotomból. Kilencedikén értesült róla, hogy vasárnap N. nem jött be helyettem, s így csak G. és R. néni dolgozott. Azonnal sztornózta T. munkanaplóbeli bejegyzését, s nekem igazolatlan napot írt be, G. szerint azzal a szöveggel, hogy nekem akkor is igazolatlan lenne a 6.-ám, ha N. bejött volna. Nekem mind a mai napig egyetlen szót sem szólt! Ha szólt volna, biztos vitatkoztam volna vele, de lehet, hogy belenyugszom. így viszont — ha már ő megkezdte a levelezést — csinos kis beadványt szerkesztettem a munkaügyi osztály vezetőjének, kijelentvén benne, hogy Nagyfőnök eljárása önkényes, s kérem korrigálni. Nem a napi bérem izgat, nem az igazolatlan nap következményei, hanem az, ahogy őkelme a dolgot, s amilyen szöveggel kísérte. A munkaügyi osztályvezetőenk megindokoltam azt is, hogy miért tagadtam meg novemberi szabadnapjaim betervezését. Kétszáztizenhat órát dolgozom egy hónapban, novemberben összesen két (!!!) napon nem kell bejönnöm. Ha én bármilyen időpontot is beírok — ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden napommal a munkaadóm rendelkezik. Ahol van annyi ember, mint nálunk is, bőven elegendő 24 órával előtte bejelenteni a szabadnapigényt. — És ha történetesen a berajzolt napra nem kapok színházjegyet? ... vagy meglátogatom a gyermekem? No, nem! Ez aztán már tényleg nincs benne a 2500 forintban! Tegnapelőtt, pénteken, reggel léptem le, délig aludtam, amint kijöttem, látom a portán, hogy L. Jóska levelet kapott az NDK-ból. Előző este beszéltem vele, mondta, hogy nem jön be a szállóra a munkahelyéről, megy muzsikálni Pomázra, onnan meg tárgyalásra Nyíregyházára. Elkértem a levelet E.-től, Lajossal kimentünk. Elkéstünk, Jóska már nem volt a vendéglőben. Visszaútban az őrült kölyök leszállított a HÉV-ről, hogy menjünk a Rómaira vacsorázni. Ott disco volt — én otthagytam a srácot, a megállóban ott árválkodott egy nagydarab, hosszúhajú lány, kellemes három órát töltöttünk egy Bécsi úti lakásban. Taxival értem egy óra körül a szállóra. Amint belépek, látom, hogy Hunyori néni, a kopasz meg a másik portásnő ciháinak egy hullarészeg lakót. Mondja a kopasz: „Vidd fel ezt az embert, nem tud magától felmenni!” „Te, apa! Én fél hattól dolgozom, majd én holnap nappal cipelek részegeket, ez a te dolgod!” Reggel látom ám, hogy benne vagyok a későn jövők könyvében, azzal a megjegyzéssel, hogy: ittas. (Novemberben még nem volt szeszes ital a számban!) Legyen nekik karácsonyuk — de az utolsó! Délelőtti szolgálatom alatt elkaptam egy embert, akinek két belépője volt, s egyiket idegennek adta oda. Az egyik belépőt bevontam, de N. üzengetett hátra a főportáról, hogy vonjam be a másik belépőt is, az ilyesmi fegyelmivel jár. T., a süketnéma volt megint a vezetői ügyeletes, neki mondtam meg, hogy kopogjon be a III. épület 21-be, a földszinten, s aki ott van, attól kérje el a belépőt. Jön vissza, hogy benézett a kulcslyukon, s az ágyban ketten vannak. „Hűha — mondom — homokóra van?” Odamentem, kopogás után kinyitotta a legény az ajtót, szőke lány feküdt az ágyban. Elkértem a személyijüket, egy jó negyedóra múlva kijöttek maguk is. T. jegyzőkönyvet vett fel, az úr udvariasan elkísérte a hölgyet, aki úgy nyilatkozott, este fél nyolc körül jött be. Tehát elsétált Hunyori néni és csapata előtt! (november 16.) Délelőtt egy hölgy volt itt a vállalat munkásszálló osztályáról — kivizsgálni a beadványomat. Érdekes módon Nagyfőnök szemétsége alig érdekelte; az iránt viszont érdeklődött, hogy szokott-e az asztalon lenni a lábam éjszakai szolgálat alatt, igaz-e, hogy olyankor olvasok is? Este — szolgálatban vagyok — két munkatársamat beidézi Kisfőnök — mind a 27 kilójával —, akik ezeket jegyzőkönyvbe diktálják. Ez nagyon természetes, G.-nek ott a felszarvazott, beteg férje, meg a két gyereke, az alkoholista N. ha itt nem dolgozhat-lakhat, akkor az árokparton szedi össze magát. Behív engem is, felolvassa a jegyzőkönyvet, mondom, hagyja, szemét munka az egész, miért nem hívott be engem is, amikor faggatta őket? Egyébként — teszem hozzá — bennem a legjobb munkatársukra találtak volna, ha emberszámba vesznek, ha beszélnek velem. „Nekem arra nincs időm!” — mondja. „Akkor bújjon vissza az anyjába, ott nem kell beszélni senkivel, 65
