Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló
tudni, nővérke, én összepiszkolom ám a ruhámat napközben, valahol át kell öltöznöm, arra kell nekem ez a szekrény.” A nővérke helyeselt — s elvonultak. Én meg odamentem a szekrényhez, s megnéztem, benne van-e még a lakatzárban a gyufafej, amit beköltözésem után való héten beletörtem? Benne volt, most is benne van. Egyébként az I. épület gondnoknői-takarítónői egy csinosan berendezett szobát tartanak fenn maguknak, itt a mi szobánk szomszédságában, ahol a napi munka fáradalmait — precízen beillesztve természetesen a munkaidőbe — kipihenik. Annyi munkát, amennyit Rozika is végez — egy álló hétig nem tette be a lábát hozzánk, én mostam fel a szobát kétszer — muszáj is azon melegében kipihenni. A. bácsit utolérte a totális leépülés, következésképp egyre kiállhatat- lanabb és egyre használhatatlanabb. Azt mindenki természetesnek veszi, hogy munka közben folyton alszik — kivéve a lakókat, akik intelmeim ellenére felköltik és heccelik az öreget —, de az már annál terhesebb, hogy amikor felébred, mindig tevékenykedhetnék je van, s állandóan beszél. Alkalmam volt már megtudni, hogy hajdanán taxisofőrként, teherautó-sofőrként és buszvezetőként is kereste a kenyerét (Foglalkozás II: gépkocsivezető). Elmesélte, hogy volt textilügynök és motorszerelő, valamint mozigépész (Foglalkozás: III—IV—V: textilügynök, szerelő, mozigépész). Ez rendkívül szórakoztató lenne, ha: nem sztentori hangon (süket, hát hangosabban beszél, mint más ember), munka közben mondaná, ha nem a munkába igyekvő lakókat tartaná fel vele, s ha nem ismételné meg egyik-egyik műszakonként háromszor. Nincs kinek panaszkodni rá, nem is akarok, mert hallottam, hogy otthonról szinte zavarják dolgozni. — Sejtem, azért, hogy ne otthon beszéljen folyton. S.-sel, sovány kollégánkkal is baj van. Valami anyagi ügye volt az egyik lakóval, s annak hazatérte után felment vele a szobába. U. néni utána küldött, de én nem találtam meg. Reggel háromnegyed ötkor jött le, összeszólalkozott U. nénivel, szemmel láthatóan ittas volt, a mama jelentette a főnöknek, az nem szólt S.-nek egyetlen szót sem, S. erre tüdőgyulladást kapott, most táppénzen van. Egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy Nagyfőnököt a világon semmi egyéb nem érdekli, csak amit rólam pletykálnak, azaz: amilyen híreket szállít neki a szobánkból Rozika. Eleddig kétszer hívott be a szobájába, mind a kétszer akkor, amikor Rozitól kértem a szekrényt. Azt még nem kérdezte meg, mit szólok a munkához, hogy érzem magam a munkatársaim között, meg egyéb ilyesmiket, amiket minden normális helyen megkérdeznek egy új dolgozótól. Nem, az ő központi problémája az én ágy alatt elhelyezett öt-hat pár cipőm. Izgalommal várom már, mikor száll le a törülközőim elhelyezéséről, mert mihelyt bármilyen más csatornára vált, támadásba lendülök. A múlt héten két pozícionált emberrel beszéltem, mondták, kerestek telefonon, Manóka letagadott — egyeztettem az időpontokat, dolgoztam, csak ki kellett volna szólni értem a telefonközpontból. De erőteljesen érdeklődött aziránt, hogy mi dolga van velem a hívónak? A hívások másnapján mindkettőjüket férfihang hívta, őt is csak az izgatta, hogy mit akar velem, aki hívott. Határozott, udvarias visszautasítást kapott. Puszta kíváncsiságból a szoba szabad ágyán elhelyezett papírjaim közül néhányat — jó bélyegzőkkel, ismert nevek aláírásával — szemmel látható helyen „felejtettem”. Nem ugyanazon helyzetben voltak pár óra múlva. Mit vétettem én ennek az embernek? A munkámra egyetlen szó panasza nem lehet. Észrevettem, hogy fárasztja a beszéd, köszönésen kívül nem szólok hozzá. (A helyetteséhez még ennyit sem, minden második alkalommal szokott visszaköszönni; én is szigorúan második találkozásonként köszönök.) Akármi baja van, nem egyenes ember, különben megmondaná, vagy más baj van. Nem, ez még most nem aktuális. G. Oszkár a minap — fizetés utáni napok egyike volt — úgy került haza egy késő este, hogy kettő-öt-tízforintos nagyságú zománchiányok voltak a képén. Nem először láttam ittasnak, nem szóltam neki. Másnap kérdeztem rá, mondja: aszfaltmérgezés. így most már azt is tudom, hogy van ilyen betegség is. Oszkár egyébként elég trehány alak, amint hallottam, kifelé áll a szekere rúdja, sokat iszik. Egyébként nem tudok rájönni, hogy milyen rendszer szerint távolítja el a fegyelmi bizottság a szállóról a lakókat. Volt már, hogy olyan lakót tiltottak ki, aki engem akart megütni, de nem hívtak meg a fegyelmi tárgyalásra. Van olyan ember a mi épületünkben, aki hetente háromszor issza magát merevrészegre — nyolc éve lakik itt. Egy II. épületbeli fiút három berúgást követően 60
