Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló
ilyen vagy olyan okkal már láttam, bizonnyal ez a harmadik. A kisházak fölött toronyházakat látok a vibráló hőségben, arra megyek, úgy ötszáz métert kell sétálnom. A többségükben kilencemeletes, hat-tíz lépcsőházas épületek földszintjén garázsokat, villanyszerelő, cipész, gumijavító kisiparos műhelyét, elképesztően bűzlő szemétkonténereket, szétrugdalt kartondobozokat, emberszart, több mázsányi dinnyehéjat, több tucat üres Technoko- los tubust, háromlábú, afrikját hullató fotelt találok. A csenevész, csámpásra taposott bokrok között rongydarabok, papírzacskók, törött üvegek. Lapos-széles lépcsőkön fel- menve egy patyolatüzletet kerülök el. Néhány lépés után a sétány kiszélesedik, a betonöblöt három oldalról körülvevő, épített ülőpadon két, nyálát csorgató részeg csókolgatja egymást, kezükben egy-egy félliteres barackpálinkás üveg. ABC-áruház ajtaja előtt haladok el, a sétány túloldalán megalvadt marhavér színűre festett, egyemeletes, kevés ablakú épület, fehér vaskerítéssel. Valami iroda, vagy egy új raktár — gondolom, s elindulok, hogy körbejárjam. Az utóbbi, azaz raktár. Gyerekeket tárolnak benne reggeltől estig, az épület ugyanis bölcsőde—óvoda „komplexum”. Mikor veszi (veszik) már ki a kezéből annak a tervezőnek a körzőt, az engedélyezőnek a bélyegzőt, akik ilyen épületbe gyermekeket kényszerítenek? Ha rajtam múlna, már egyikőjük sem volna szabadlábon, legalábbis egy időre. Átvágok egy autóbuszok is járta úton, ismét a már ismert lapos-széles lépcsők, nagy iparcikküzlet. Bemegyek, gondosan megnézek mindent. Lentiben, Pásztón, Mezőhegyesen gazdagabb a választék, itt viszont mindenből több van. Egyetlen ing tetszik meg, azt meg is veszem. Presszó, két nyitott ajtóval. Egyetlen ülőhely sincs benne, pedig jólesne egy kávé, de nincs bátorságom bemenni a sok részeg közé, nem szeretem, ha a nyakamba rókáznak. Posta, totózó, aztán egy igen furcsa épület, libafosszínű, keskeny, fehérkeretű, rácsos ablakokkal, kilencemeletesek közé zárva, földszintesen. Esküdni mernék, hogy valami honvédségi objektum — a rácsok, s a feltűnően keskeny ablakok miatt gondolom —, de akkor hol az őrség? Tévedtem, ismét. Orvosi rendelő. így aztán már nem csodálkozom azon, hogy a minisportcsamokos, úszómedencés iskola épületei oly szeszélyesen, minden célszerű logikát nélkülöző módon vannak szétszórva a kerítésen belül, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz. Kőbánya-Újhegy, 1983.... avagy modern magyar lakótelep a XX. század utolsó előtti évtizedéből? Az egészben annyi jó, hogy az OTP mellett kicsiny üzletében Nagy Mihály cukrásziparos kitűnő oroszkrémtortát ad viszonylag olcsón, meg, hogy autóbusszal mindkét nagyobbik metró elérhető átszállás nélkül. Meglátogatom E.-t, döntök, s miután egy Kecskeméti utcai élelmiszerboltban feltankoltam, meg is teszem. Hat óra múlik, de még világos van, amikor visszamegyek a szállóra. A htmyori asszonyság tölti be a portásfülkét, látom az összehúzott szemén, hogy nem ismer meg. Még egyszer bemutatkozom, beszélgetést kezdeményeznék, de annyira taszítón löki a szót, hogy sebesen odébbállok. Felderítem a hátsó portát, elsétálok a büfé előtt. Két férfiút találok odalenn, egyik jó hatvanas lehet, dús ősz hajjal, hegyes, de az egészébe beleülő orral, kék munkaköpenyben. A másiknak nincs sokkal több haja, mint egy biliárdgolyónak, enyhe pocakja van, apacsinget, kék nadrágot visel. Szinte gépiesen, de azért érthetően mondom el a nevem, kézfogás közben, a fiatalabb, a kopasz felkapja a fejét, kiderül, valaha egy mammutcégnél dolgoztunk, de csak igen keveset és ritkán egy munkahelyen. Én nem emlékszem, ő is csak a nevemre, ennek mindenesetre örülök, valaki van hát itt is, akivel szót lehet váltani, azonnal tegezve folytatjuk a társalgást. Figyelem a munkájukat, dekoncentráltnak tűnnek, hozzám beszélnek, de szemük folyton a nagy számban ide-oda hullámzó lakókon. Amint érzékelem, minden belépőt megnéznek. Egy negyedórát tölthetek ott, visszaútban a büfében tíz doboz Kossuthot vásárolok. A lány csodálkozik, hogy ezt a cigarettát szívom, szeretem az egyértelmű dolgokat válaszolom neki, ha nikotin, akkor legyen nikotin. Különben is, akárhányszor filteres cigaretta kerül a számba, mindig olyan érzetem van, mintha zokniban mosnék lábat. Mosolyogva válunk el. Amint letettem a cigarettát a szobába, beállók a vacsorázok sorába. Káposztáskocka, két adagot eszem, majd kimegyek az utcára, mert módfelett izgat, mi lehet a végén? Közben elhaladok a mi vállalatunk központi karbantartó üzeme mellett, a BVKM egyik telepe előtt, a negyedik s egyben végső építmény ugyancsak 53
