Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Hideg Antal: Meddő vigília: vers

Hideg Antal

Meddő vigília

Az éj hatalmas szemében gomolygunk eleven ábrák. Egymást nézzük, nézzük egymásban magunk, ó tükrök tükre te éj!

Éj, éj... minden toposz tapasz sebre, sebhelyre, sebhiányra: életre, halálra.

Minden toposz tapasztalat: sejdített csillagállás, vakhit, morfémák szívzöreje, Delphoi délibábja.

A Harmadik titkos tenyeréből mégis jósolni ki képes?

— illata csak az enyém — egy jövőidőtlen nyelv elfojtott zokogásával ne bizonyítsd, hogy a képzelet képezhető.

Inkább a múlt: a szűz tekintet leírt révülete, egy vacokmeleg C°-a, az ujjamra csavart bugyi tapintható legendája.

Sírva, sikoltva, de lágy hullámokban: himnuszod a panell-mennyig fölremeg.

És kevés bennünk az Isten, képtelen vagyok képzelődni.