Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok: részletek
Na. Hát akkor el lehet gondóni, hogy mennyire szerettek engemet ott a kórházba! Takarittónő vótam — de vót nekünk ott munkahellyi kisvizsgánk is. Előtte a Terézke főnővír mindenkinek adott egy kis papírt, arra vót ráírva hogy hányadiknak következünk, mit fognak kérdezni, mit kell rá mondani, ez oda lett adva hogy tanuljuk meg jól — na én meg elhattam az enyimet! Énvelem nem tudta Anikó megtaníttatni a beszídemet, mer elhattam a cédulát! Megyünk vizsgára. De én máj meg eszem kezem-lábomat, ollyan ideges vagyok! Jó, mondom, hát éngemet lehet hogy nem is szólít az igazgatói főorvos úr, mer azír hogy én cigán vagyok. Hátha nem is szólít! Ülünk — egymás után felálligassák a nípet, beszíl e is, beszíl a is, eggyik a másik után — hát vótunk háromszázan csak takarittónők abba a hatalmas kórházba! Egyszer oszt aszondja az igazgatói főorvos úr: — Na most má sokmindenkit hallottam beszílni — aszondja —, de még a Károlyinét, a Juliska nénit nem hallottam! — mer tudta hogy én csak úgy értek hogy „Juliska néni”. — Most magát kérdezem Juliska néni! Felálltam — de én majnem elájultam. Annyira filtern! Hogy istenem, hát mit mondjak. Itt a háromszáz ember előtt, meg az összes doktorok előtt! Mikor egy SZÓT se tudok belőle! Felállók, mondom neki: — Hát, igazgatói főorvos úr — mondom —, én bizon nem szóllok egy szót se. Mer nem tudok! A kis cédulámat, amire fel vót minden írva, elhattam, úgyhogy nem tudok én semmit se. Zavarjon el ha úgy gondolja az igazgatói főorvos úr, de én nem mondok egy szót se! — mondom neki. — Mer nem tudok én beszílni! — Ma-GAA?? — aszondja az igazgatói főorvos. — Dehát magának van itt a legnagyobb szótehetsíge! — Énnekem bizon nincsen — mondom. — Mer én iskolát nem jártam! — Hány osztályt járt Juliska néni? — azt kérdezi az igazgatói főorvos. — Eggyet se — mondom —, EGGYET SE! — Nem érdekel — aszondja az igazgatói főorvos —, akkor is magának van itt a legnagyobb szókincse! Julis néni — aszondja —, azt mondja meg nekem, hogy hogyan szokott maga takarittani? Mondja el elejitül vígig, elkezdve reggel! Persze mind kacagott, mind a háromszáz nevetett! — Hogy ÉN, hogy hogyan szoktam takarittani, igazgatói főorvos úr? Elmondom! Hát úgy — mondom —, hogy elősszöris reggel bemegyek, köszönök mindenkinek hogy „jóreggelt kívánok!”, jó hangossan! Akkor megyek mindjár az ablakho, kinyittom! Minden ablakot, minden ajtót kinyittok, csinálok egy jó kereszthuzatot! Hogy gyöjjík-menjík a levegő! Akkor fogom magam, kisepregetek, összeszedem a szemeteket! Azután készítek a vederbe egy jó kórmeszes vizet! Oszt avval a jó kórmeszes vízzel felmosok mindenütt, jó bű vízből, hogy a szekrínyek alól is kihozzon mindent ami ott van, morzsa vagy ev vagy a! Mind nevette közbe, hogy aszondtam hogy „jó bű vízből” — nem bánom, na, nevessetek! — ÚÚGY van Juliska néni! — aszondja az igazgatói főorvos úr. — Még hogy MAGA nem tud beszílni?! Hát pont ezt várnám mindenkitől! És el is hiszem, hogy maga így takarít! Namost azt mondja meg minekünk, hogy eggyik ember a másikát hogyan fertőzi meg a leghamarább! — Hát — mondom — úgy, hogy ha megy a buszba vagy a villamosba! Oszt ott mind fogják azt a lógós valamit, közbe meg egymásra tüszkölnek meg köhögnek! így fertőzi meg eggyike a másikát a leg hamarább! — NAGYON hellyes! És — aszondja — MI fertőzi meg legjobban az embereket?! — Legjobban — mondom — a légy! Aki szemétdombra, szarra, húgyra, mindenre rászáll! Őszt hordja a fertőzíseket erre-arra! — ÍGY van, drága Juliska néni, ÍGY van! Odamegyek utánna a Terézkéhe, a vezető főnővírhe, súgom neki: — No, hányás? 68
