Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok: részletek
— Oszt nem tudtatok cserélni? Mír nem tudtatok? — Máj megtudod, csak eredj be! Bemegyek, — Jónapot kívánok! — Jónapot lelkem! — Szomjas vagyok — mondom —, adjanak má egy kis vizet! — Tudom mír gyöttil lelkem — aszondja az asszon —, nem vízír gyöttíl te! Biztos mondták amazok hogy rossz gúnyákat mutattam nekik! — Hát — mondom — mondták. De azír én is megnízném azokat a ruhákat! — Óó — aszondja —, nem mutatom meg, úgyse annál írté semmit! — Hátha mégis! Nem lehet előre tunni! No megmutatta akkor. Vót benne három pongyola, kövír pongyolák, most lenne pont rámvaló — de TISZTA új mind! Csak a varrásán vót szíjjelmenve. De MESEBELI szípek! Meg három férfiing. Meg eggy igen finom kabát! Meg tudja isten má mik még! Otthattam írtök egy tízforintos vázát. Ászt csak a pongyolákat ÖTVEN forintér adtam tovább darabját! Na íllyen okossak vótak a barátnőjeim! Hogy éngemet bekűdtek nevetve! Hogy kibasz- szanak velem, hogy csak nízegessem ami őnekik nem kellett! — Most jót nevettetek rajtam — mondom nekik. — Ászt tudjátok mit hoztam ki? LEGalább HÁROMszáz forintot! Egy tízforintos vázáír! Pedig nem vót több tapasztalatom nekem se mint nekik! Csak űk a tisztát kerestík, nekik csak a vasalt kellett! Én meg: kimostam, megvarrtam, kivasaltam — GYÖNYÖRŰ lett! Csak úgy KAPKODTÁK el tűlem! Úgyhogy vót azír pízem nekem ebbül, kerestem én azír! Mer egy virágvázát megvettem tíz forintér, meg HAT forintér — oszt elcseréltem SZÁZAT írő ócskáír! Meg SZÁZÖTVENET írőír! Mer ügyes vótam! Oszt így csak vót pízem! Mer vót Karcagon híres fazikas, a Kántor — de az drágán adta, ahho nem mentem. Meg vót Mezőtúron a Badár, mesebeli edínye vót — de hiába: míregdrágán adta! Hanem aszondja egyszer a Rózsi, az uramnak az ídestesvírje: — He! — aszondja. — Gyere má! Menjünk el a Potyesz Ferusho! Annak van jó ócsó vázája, nízzük má meg! Mer annak ollyan vázája vót ami nem sikerült. Hogy nem fogta meg jól a festik, körbe lefolyt. Oszt ideadta nyóc forintjával, meg hat forintjával, meg vót ollyan hogy két-három forintír ideadta! Megníztük hárman is — de amazoknak nem kellett. Hogy aszondja nem szíp! — DEEhonnem szíp — mondom —, ípp ez lessz a divat! Megyek be velők a házho: — Jóreggelt kívánok, kezicsókolom nagyságosasszon! Gyönyörüszíp batikolt vázájaim vannak! — mondom. Hogy hogyan tanáltam ki hogy „batikolt”, hogyan nem, én nem tudom! — GYÖNYÖrü batikolt vázájaim vannak, tessék má megnízni! Nízi. — Hát — aszondja —, íllyet még nem is láttam! — Azt elhiszem! Mer ez BATIKOLT kezicsókolom! Ezt Direkt ÍLLYENre csinálták! Ritka ez nagyon, mer sokkal nehezebb megcsinálni mint az egyfinyüt! — Igaza lehet! — aszondja. — Hogy adja? — Óó, csak egy kis használt ruhát kérek írté! Egy kis ringyér-rongyér odadom! Szedtík oszt össze a ruhát, HATALMAS batyuval-----Bevásároltam egyszer százötven forintér virágvázát, felszálltam vele a vonatra, mentem ócskázni — bandába persze, gyött a többi asszony is mind, Mari, Etus, Perzsi, Lidi — hát, a füredi állomáson: detektívek, rendőrök! Körbevettík az egész csapatunkat! Hogy bekísírnek, elveszik a vázákat! Hínye a jó mindenit neki! Utósó pízem vót az a százötven forint! Mondom ott az eggyik detektívnek: — Ki magoknak a fejők? — Amoda gyön ni — aszondja. — Mír, mit akar vele? — Legyenszíves híjjá mán ide! — mondom. — Hagy beszílgessek vele egy pár szót! 63
