Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Kerékgyártó T. István: Hernádi Miklós: Ünneplő társadalom: [könyvismertetés]
Némedi Dénes írta le először (s valószínűleg nem utoljára), hogy a népi mozgalom „nem a nép mozgalma volt”, sikert jórészt csak a középosztálynál ért el (5.), illetve: „A népiesek mögött nem állt ott a paraszti osztály” (7.). Ez azonban így semmiképpen nem igaz. Egyrészt a mozgalomban közvetlenül megjelentek a parasztság parasztnak maradó képviselői is, pl. Veres Péter, Szabó Pál, Sinka István, Nagy Imre, Sértő Kálmán s a különböző lapok paraszti levelezői. Másrészt a mozgalom egy-másfél évtizede során számottevő mennyiségű paraszt, ill. parasztfíatal került a mozgalom sodrába, s lett a mozgalom „aktivistája”. De ha tekintélyi érv kell, hivatkozhatunk Lukács Györgyre (s közvetve Erdeire magára is, aki pedig foltétien tekintély Némedi Dénes előtt): „Erdei Ferenc helyesen emelte ki — írta Lukács egy régi cikkében —, hogy a népi irodalom két irányzat összefonódásából jött létre: egyrészt felléptek benne magának a parasztságnak ideológiai képviselői, másrészt az értelmiségi középosztály ama tagjai, akik megérezték, hogy a fejlődés túlhaladni készül a hagyományos magyar történelmi formákat, s akik ennek megfelelően új tájékozódást kerestek.” (Lukács: Új magyar kultúráért. Bp. 1948., 107.) Lukács talán nem minősül narodnyiknak. Van néhány tárgyi tévedés a kopfokban is. Buday György pl. a Szegedi Fiatalok mozgalmának nemcsak „informális vezetője” volt (11.), de formailag is ő volt a vezető: a körnek is, a Művészeti Kollégiumnak is elnöke. Erdei Ferenc nem 1901-ben született (vö. 56.), hanem 1910-ben. (Ez valószínűleg „csak” sajtóhiba, de ilyen kiemelt szedésben ez durva hibának számít.) Reitzer Béláról szólva azon lehet vitatkozni, hogy hozzátartozott-e a népi mozgalomhoz (68.), vagy inkább csak egy reformtörekvés megtestesítője volt, az azonban mindenképpen téves, hogy Szabó Zoltánról írott kritikájában „ún. urbánus értékrendet” képviselt (91.). Reitzer, amennyire megállapítható, olyan, sajátos belső szövetségi politikát megvalósító csoport tagja volt, amelyet egészében leginkább prené- piesnek lehet tekinteni, de amelyben az egyes tagok közt lényeges különbségek is lehettek. Reitzer maga a Huszadik Század körének folytatója s a népi mozgalommal rokonszenvező modem társadalomtudomány híve volt, a polgári radikálisok egy részének urbánussá válását sohasem követte. Azok közé tartozott, akik Gáspár Zoltánt is lebeszélni igyekeztek a Szép Szóhoz való csatlakozásról, s aki — állítólagos urbánus kritikája után — még szociográfiai gyűjtőútra ment Ortutay Gyulával s részt vett a Szegedi Fiatalok dudari falutanulmányozásában. Urbánussá avatása durva torzítás (vagy az alkalmazott fogalmi apparátus csődje). Méltánytalanság volna mindazonáltal, ha e kis kötetnek egyoldalúan csak szeplőit hangoztatnánk; erényei számosabbak. S egy antológiában nem is a szerkesztői kommentár, hanem a közölt szövegek a fontosak. Ezek kiválogatásában pedig Némedi Dénes jó munkát végzett, s hasznos müvet bocsátott rendelkezésünkre. (Népművelési Intézet, Budapest 1984.) Lengyel András Hernádi Miklós: Ünneplő társadalom JL -A. mindennapok világában élő egyén számára mindig is különös élményt jelentettek az ünnepek, ám csak akkor, ha képes volt kiemelni és kollektív emlékezetben rögzíteni mindazt, ami jelentősnek, értékesnek, megőrzendőnek bizonyult. Nem illúziókeltette boldogságélményként, s nem is pillanatnyi megfeledkezésként az oly sokszor monotonnak és iszonyúnak érzett mindennapi életről, hanem az emberi összetartozás ritkán adódó lehetőségeként. Katartikus és feloldó hatást sem az ámító és önámító hazugságok közmegegyezéses rendszere teremti meg, hanem a személyes részvétel valódisága. Minél kevesebb lehetőség nyílik ugyanis az igazi ünneplésre, annál szegényebbnek érezhetjük magunkat. Más kérdés, hogy a teljes felőrlődés előli menekülés az ünneplést is látszatszerűvé és hazuggá formálhatja. Olyan „feloldódássá”, mely valójában a mindennapi élet valóságos hiányainak hamis meghaladását mutatja. Nem kell túl messzire mennünk annak megállapításához, milyen sok ünnepi manifesztáció és demonstráció merül ki az összetartozás illúziójában. Az ünneplés is lassanként a hétköznapok kiüresedő kellékei közé tartozik, melyet éppúgy jellemezhet az önkéntesség és a kényszer, az önfeledtség és a kelletlenség, mint az élmény és a formalizmus. Amiből azonban mégsem következhet holmi ünnep tagadás. Mert hát lemondhat-e az ember (és a társadalom) az ünnep semmivel sem helyettesíthető élményéről? Semmi esetre sem. Hiszen az eddigi történelmi fejlődésnek nem csupán elválaszthatatlan kísérő 47
