Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Írások az első generációs értelmiségi létről, tudatról - Szentmihályi Szabó Péter: Értelmiség - hátrányban és előnyben
a szellemi-cselekvési korlát: dogma, magatartáskényszer, privilégiumkövetelés stb. Kevesebb a készen kapott nézet és készen kapott cselekvési minta. Könnyebben nyit, többfelé tájékozódik, nagyobb a megújulási készsége. Aki valamennyire is szuverénné vált, az maga harcolt meg eszméiért, magatartásrendszeréért, járt-járatlan harcmezőiért. Az első generációs értelmiségre egyúttal jellemző a hevü- lés, a naivitás, az őszinteség; a kifelé fordulás, mert meg kell „ragadni” a világot, abban helyet kell találni. Ezért reformidőkben nagyobb lehet a reformérzékenysége, hátráló korszakban nagyobb lehet a gyávasága. Az első generációsság sem garancia semmire, de a hátrányok olyan előnyökkel járhatnak együtt, amelyeket olykor még megjósolni sem mindig lehet. Ilyen tulajdonságok például: a programkeresés kényszere, a csapatmunka fontosságának az elismerése. Ez gyakran független attól, hogy valaki visszavonuló vagy harcba induló stratégiát választ. Ebből fakad, nyilván ez sem mindenkinél, hogy nem a mindenáron való individuális érvényesülés vágya hajtja. Ugyanilyen előnyöknek érzem azt is, hogy nem keveseknél mostanában növekszik a népi-nemzeti felelősség tudata, olykor szerencsésen összefonódva az egyéni felelősség erősödésével is. Gyakorta ez is független attól, hogy valaki melyik rétegből, faluból vagy városból származik, katolikus, református vagy zsidó indittatású és kultúrájú stb. Eszem ágában sincs utópiákat kergetni, noha hiszek az elérhető utópiák értelmében, továbbá nem gondolom, hogy a nyolcvanas évtized egyelőre tisztázottabb lenne, mint a korábbi időszak, ám az első generációs értelmiségiek is mintha kevesebb öncsalással gondolkodnának magukról és helyzetükről, a kor dilemmáiról és esélyeiről és mintha a felelősség is mind kevésbé csak szólam lenne. Van az úgy, hogy az első generációsság külön erőt, hitet jelent. Szentmihályi Szabó Péter r Értelmiség — hátrányban és előnyben M Jgyre képlékenyebb fogalom az értelmiség. Már régen tudjuk, hogy nem lehet diplomához kötni ezt a fogalmat, bár kétségtelen, hogy diploma nélkül aligha létezik — de diplomával sem mindig. Az Értelmező Szótár értelmiség-címszava sem ad sok segitséget, de fogódzónak jó: „A társadalomnak szellemi munkával foglalkozó (magasabb végzettségű, műveltebb) rétege.” De hát akkor meg kellene pontosan határoznunk, mit értünk szellemi munkán, magasabb végzettségen, és főleg: műveltségen. Ám azért ráértéssel többé-kevésbé mindannyian sejtjük, milyen elemekből áll az értelmiség. Vitán felül ide tartoznak az irók, művészek, pedagógusok, orvosok, mérnökök — de bizony már bajban vagyunk, ha egy állami tisztviselő, egy ápolónő, avagy egy középfokú végzettséggel rendelkező külkereskedő vagy könyvelő státuszával kell megbirkóznunk. A mostani, egyre inkább szellemi-szolgáltató szférába kerülő munkakínálatban egy számítógép-programozó például nem tud sokkal többet, mint régebben egy jó szakmunkás, ám (s némi joggal) ö is számot tart az értelmiségi besorolásra, s az élet szinte minden területéről tódulnak elő emberek, akiknek a foglalkozása többé-kevésbé kimeríti a „szellemi foglalkozású” kategóriát. Az első generációs értelmiség fogalma is — szerencsére — lassan történelmi emlék lesz, hiszen a családokon belül is mind általánosabb a munkás—paraszt—értelmiségi—maszek (GMK-s) foglalkozás-keveredés, és ami a legfontosabb: gyakran előfordul, hogy a fő munkaidejében nem szellemi foglalkozású ember szabadidejében (akár hobbi-jelleggel is) jelentősebb értelmiségi kvalitásokat mutat fel, mint az az „értelmiségi”, aki diplomáját a pénzért folytatott hajszában aprópénzre váltja, s lényegében „feléli” négy-öt-hat évig tartó felsőfokú képzésének privilégiumait. A magam helyzete sem egyértelmű e fogalomrendszerben. Édesapám jogi végzettségű tisztviselő volt, édesanyám négy polgárival ugyancsak hivatalnokként dolgozott, nagyszüleim is csak a „kispolgári” (ugyancsak nehezen meghatározható) kategóriába sorolhatók. Mégsem tekinthetem magam első generációs értelmiséginek, hiszen édesapámnak szép könyvtára volt, több nyelven olvasott, tájékozottsága jóval meghaladta az átlagosat, s édesanyám szépirodalmi műveltsége is jóval meghaladta az 74
