Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Írások az első generációs értelmiségi létről, tudatról - Varga Csaba: Önkritika, kevés elfogultsággal

évesen) a rák vitte el; anyám csak a harmadik férj mellett talált megnyugvásra. Családi konfliktusok miatt már a gimnázium idején jóformán a magam ura voltam. A második osztálytól egyedül neveltem magamat, a nagyszülői-szülői értékek, eszmények alig hatottak rám. Körülbelül tizenhét évesen már tudatosan szembefordultam a mindenekelőtt pénzszerző, fogyasztás-központú, politika-mentes, politikát utáló családi értékrenddel; ha volt egyáltalán megszilárdult, kikristályosodott értékrend nálunk a hatvanas években. Azt már csak utólag fedezem fel, hogy családunk ebben az időben semmilyen társadalmi nagycsoporthoz nem érezte tartozónak magát; ám valamilyen nemzeti érzést, nemzeti tudatot óvatosan akkor is közvetítettek, amikor az iskolákban ilyesmiről még véletlenül sem beszéltek. Utólag látom azt is, hogy családunkban a legcsodálatosabb ember anyai nagymamám volt, aki valamilyen keresztényi, humanista alapállásból belülről vezérelve mindig képes volt a megbocsátásra, a gondoskodásra, a szeretetre. A folyton másokért élő, másokért önmagát feláldozó feleség, anya és nagyszülő volt. Nagyon szeretném, ha lányomnak 6 lenne a példa. Benne volt leginkább olyan érték, amely elpusztíthatatlan.

A több évtizedes ideológiai sulykolás hatására csak a munkás vagy a paraszti indíttatás tűnik világos, pozitív, karakterisztikus rajthelyzetnek a társadalomba lépés előtt. Pedig nem egy munkás vagy paraszti réteg-környezet ugyanolyan ellentétes, zavaros, tisztázatlan hatás-együttest kínált útra- valónak, mintha valaki a középrétegek valamelyikéből „kapaszkodott” volna ki értelmiséginek. Nem beszélve arról, hogy a széles, nagyon strukturált közép „osztály” hányféle, nagyon eltérő családi klímát jelentett és jelent ma is; ezek közül nem egynek határozott, progresszív arcéle volt és lesz is. Függetlenül attól, hogy a középrétegek tagjainak általában nem éppen stabil az az értékrendje, amely ráadásul akarva, nem akarva erősen s többször módosult a történelmi változások során. Nem tagadható az sem, hogy az elmúlt századokban a népesség nagyobb része társadalomalatti állapotban élt, ezért gyakran egyformán nem alakult ki önálló eszmerendszere, társadalmi programja számos munkás, paraszt- és középrétegnek, csoportnak. Ha viszont léteztek is nézet- és programtöredékek, ezek általában csak „lecsapódásai” voltak a nagy társadalmi mozgások átfogó (megújító vagy fékező) eszmerendszereinek. Egyébként majdnem mindegy, hogy egy-egy középréteg vagy akár maga az értelmiség mit gondol saját helyzetéről vagy a kor viszonyairól, ha tartósan kiszolgáltatott, függőségi helyzetben van és a lényeges döntésekbe alig vagy egyáltalán nincs beleszólása. A mi családunk soha nem volt olyan társadalmi státuszban, hogy a történelemcsináló szférák „pereméig” felnyúlhasson. Még időlegesen sem. Legfeljebb a társadalomalatti állapothoz képest volt viszonylag privilégizált pozícióban.

Ne ítéljünk hát elhamarkodva. Minden történészi, szociológusi erőfeszítés ellenére nincs pontos, részletes társadalomszerkezeti képünk az utolsó nyolcvan—száz évről sem. Nem is nagyon lehet. A társadalmi struktúra állandóan és olykor tíz—húsz évenként gyökeresen változott. A családok többsége egy-két emberöltő alatt többször is más és más társadalmi rétegbe került; ahogy foglalkozást és munkaruhát váltottak, kénytelen-kelletlen úgy cserélték életvezetési elveiket, megmaradási taktikáikat. Ha már azt elfogadjuk, hogy a második világháború előtt kettős vagy hármas társadalomszerkezet volt, egyáltalán nem egyszerű meghatározni, hogy ki honnan jött, mikor melyik rétegből, milyen nézetekkel stb. Már azért is nehéz definiálni, mert csak az a bizonyos, hogy az utolsó ötven évben végképpen nem voltak tiszta osztályok, legfeljebb kisebb-nagyobb rétegek, amelyek így-úgy megközelítették egy-egy osztály ismérveit. Ha nem tudom pontosan, hogy milyen a társadalomszerkezet, nem mérhetem be egy-egy réteg, csoport helyzetét. Ha erre képtelen vagyok, nem sorolhatom be saját családomat sem. Ez a ködös közép „osztály” (vagy középréteg) fogalom sem nagyon használható. Különösen akkor, amikor az ötvenes vagy a hatvanas éveket vizsgálom, mert akkor még a társadalmi struktúrában középtájon elhelyezkedő rétegek létszáma jóval kisebb volt. Ma már — számításaim szerint — az aktív keresőknek majdnem a fele a középrétegekbe tartozik, ha a középértelmiséget is ide számítjuk. Tehát nem fizikai munkás az iparban-építőiparban és a mezőgazdaságban. Ebből persze még nem következik az, hogy középosztály van.

Egy-egy fiatal indulását kutatva is már legalább három időszak látszik meghatározónak: a születés éve, a tizenéves eszmélkedés kora és a társadalomba való belépés ideje. Az utóbbi kettő „összecsúszhat”, ha valaki a nyolc általános után rögtön dolgozni kezd, de a nagy többségnél ez a három időszak általában húsz—huszonöt évet foglal magába. Csakhogy a családok nem kis része az elmúlt két— három évtizedben olykor nem csak egyszer, hanem kétszer is réteget váltott. Például parasztból ipari munkás, majd ipari munkásból értelmiségi lett. Ha valaki a negyvenes években született — mint én is —, akkor egyáltalán nem ritka, hogy — amíg felnevelkedett — családja többször is társadalmi pozíciót változtatott. Ennek alapján nyugodtan állíthatom, hogy számos első generációs értelmiségi — még akkor is, ha nem vegyes családban nőtt fel — egyszerre több osztályból-rétegből jött. S a család

71