Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - A hazai agrárvilág - átmeneti korban: Fekete Gyula válaszol Pál Gyula kérdéseire
raszti sorban élő hétszilvafások, akik bizonyosan erősen hatottak a jobbágyi közgondolkodásra . .. 5. Nagy Jenő, a Fejér megyei Hírlap főszerkesztője az utóbbi időben végigjárva a mezőföldi pusztákat, azt írja: „Az a rend, az a fegyelem, amelyet a régi pusztán mindenkinek szigorúan be kellett tartania, már a múlté. Az intéző, a pusztagazda pontosan előírta, hogy hol lehetnek a cselédek ólai, akólai, kazlai, hol a zöldséges kert, a WC stb. Előíratott továbbá a meszelés, takarítás, fertőtlenítés rendje . . . Miután azonban az utóbbi években senki sem írja elő, senki sem ellenőrzi, az egyes pusztákon a legszörnyűbb káosz és összevisszaság alakult ki.” Az Ön véleménye szerint miért zsúfolódnak a pusztákon ma elképesztő rendetlenségben a hajdani cselédházak előtt és mögött 2—3 méterre az ólak, akiok, szénapajták, fészerek? — Attól tartok, ez annak a jele, hogy a cselédi közérzettől, gondolkozástól még mindig nem szabadultak a puszták lakói. S ami ebben figyelmeztető: nemcsak a hajdani cselédek, de azóta felnőtt gyerekeik, unokáik sem szabadultak tőle. Annak idején, a földosztás után, mindössze néhány kurta évig birtokolták a juttatott földet, iga híján, szerszámok, munkaeszközök híján, kellő gazdasági tapasztalat híján, tömérdek küszködéssel. Túlságosan rövid és túlságosan viszontagságos volt az a háromnégy esztendő ahhoz, hogy kinevelje bennük a gazda-tudatot, igényt, felelősséget. Az életképes, egészséges termelőszövetkezet pedig a gazda-tudatú és felelősségű emberek önkéntes szocialista társulása volna. Akikből nemzedékeken át hiányzott ez a tudat és ez a fajta felelősség, s akik olyan kevés ideig lehettek önálló újgazdák, úgy tetszik, sokan közülük a termelőszövetkezetekben sem szerezték meg az önnállóságot, a gazda-tudatot. Bizonyosan voltak olyan hajdani uradalmi cselédek, akik az ötvenes-hatvanas évek termelőszövetkezeteiben nem érezték a nagy történelmi sorsfordulót a múltbeli uradalomhoz képest. Itt is megvoltak a nagy földterületek, a nagy istállók, megvoltak a gépek — az ötvenes évek gépparkja, állatállománya sem igen volt fejlettebb, mint a harmincasnegyvenes éveké —; voltak, akik parancsoltak, napról napra utasításba adták, hová kell a trágyát kihordani, hol, milyen munkát kell elvégezni. Bár az igaz, ezek az új emberek nem fegyelmeztek úgy, mint a régiek. Vagy épp sehogyan sem fegyelmeztek. Én mégis azt mondanám: nem a fegyelmezés, a tilalmak, a kötelező előírások hiányoznak itt. Valószinű, lehetne javítani a helyzeten lebontási határozatokkal, tilalmakkal, pénzbírságokkal — ahogyan a tüneti kezelésnek rendszerint van haszna, eredménye. Végtére ez csak egy tünet: szigorú előírások, tilalmak, fegyelmezések híján a volt cselédházak körül az újkeletű rendetlenség, és csupán az egyik tünete annak a — szolgai? cselédi? alattvalói? — gondolkozásnak, magatartásnak, amelynek a törvénye: ha tessék-lássék is, de az utasítások és a tilalmak szerint kell cselekedni. Utasítások és tilalmak híján viszont elbizonytalanodik az alattvalói lelkületű ember, nem tud mit kezdeni magával, az életével. Bizony, ennek az alattvalói gondolkozásnak még sokkal-sokkal károsabb tünetei is lehetnek, mint a ház körüli rendetlenség. Egy letűnt életforma utóhatása, tehetetlenségi üresjárata ez. Hiszen a mai középkorúaknak már nem voltak cseléd-élményeik, az ő gyerekeiknek pedig már az emlék is csak afféle szájhagyomány. De az életforma szívós tenyészet, valamilyen öröksége még a megváltozott körülmények között is nemzedékről nemzedékre száll. Megrázó élmények, erős hatások, vagy ezek híján idő, idő, idő kell ahhoz, hogy társadalmi csoportok a gondolkozásukat, az igényeiket, az életmódjukat a korhoz igazítsák. Maga az együttélés is konzervál a hajdani társadalmi közegben, pusztai környezetben. A falvak arculata például szembeötlően másképp alakul. Sok az új építésű ház, a rendben tartott udvar, a diszes kerítés stb., egymást figyelik és titkon versengenek egymással a falubeliek — tehát az effajta igényekben óriási a fejlődés egy-két évtized óta. A szellemi igényekről ezt már nem mondhatnám. 6. Alapvető axióma volt az esztétikában az a relativisztikus felfogás, hogy: De gustibus non est disputandum — az ízlésről nem lehet vitatkozni. Az utóbbi években tapasztalható, hogy még a zárt etnikumban élő idős parasztasszonyok is könnyedén eladják népművészetileg 5
