Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény, II. rész)
— Unoka? — Van kettő. — Képed nincs? — Bent van a szobámban. Kértem még vodkát. Megitta. De ezután még kevesebbet beszélt. Pár perc múlva fel is állt. — Mennem kell. — Hová? — Dolgom van. — Milyen dolgod? — csodálkoztam. — Sokféle. Mindjárt ebédet osztanak. Van két kosztosom, akiket én etetek. — Majd megeteti más! — Rosszul értetted. Mással nem esznek. Csak velem hajlandók enni. Felálltam. — A fiad hol lakik, — kérdeztem mikor már az utcán voltunk. — Messze, — mondotta. — Nem látogat meg? — Nem. — Te se őt? — Én se. Kétségbeesetten éreztem, hogy egyre jobban bezárkódik. Semmi értelme annak, hogy lejöttem. A tényen kívül mást nem tudok meg róla. Persze lehet, hogy nincs is más tudnivaló. — Add meg a fiad címét — mondottam, mielőtt elváltunk volna. — Miért? — Fel akarom keresni — mondottam. Hangja ezúttal a régi volt. Az a bársonyos, érzékeny, érzelmi árnyalatokban gazdag, de mégis fájdalmas férfihang. — Ne keresd. Nem találod. Kiszökött az országból. — Tehát ezért jöttél... — Nem ezért. Még az anyja életében kiment. — És hol van. — Nem tudom. Nem érdekel. — Mégis, hisz a fiad. — Ez majdnem olyan, mintha azt mondtad volna, hogy szereti a szülőföldjét. Biztos, szereti is, csak éppen elhagyja. Az apját is szereti, de magára hagyta. Kezet nyújtott. — Isten áldjon meg! Köszönöm, hogy felkerestél. Megszorítottam a kezét. — Áldjon. Akkor holnap várlak ugyanannál az asztalnál. Meglepődött. — Én ide be vagyok épülve. Nekem dolgom van. — Stimmel, — feleltem — egy óra pihenés neked sem árt. Tehát holnap tizenegykor. És magára hagytam. Egy fordulóban láttam, hogy az ajtóból néz utánam. * * * Másnap már ott volt, amikor én megérkeztem. A snapsz is várt, nemcsak ő. — Alig aludtam valamit az éjjel — mondotta. — Min gondolkoztál? — Az erőszakosságodon. Mondhattam volna tapintatlanságot is. Idejössz és felforgatod az életemet. Felforgatsz mindent, amit én rendbe tettem. Ahogy falun láttam, hogy 55
