Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény, II. rész)
— Pillanatig sem állítom, hogy lógtál. De ez nem változtat a tényeken. Én a te egész tevékenységeddel kapcsolatban akartam veled beszélni. — Talán nem értettél velem egyet, Júdás? — Nézd Mester — tért ki Júdás a kérdés elől, — ez a probléma nagyon bonyolult. Az alkalom sem a legmegfelelőbb a vitára, beláthatod. — Hát az alkalom az nem megfelelő, valóban — mondotta Jézus és először volt csöppnyi kis gúny a hangjában. — Mindenesetre annyit meg kell mondanom, hogy tevékenységed súlyos veszélyeket rejteget. Olyan súlyos következményekkel járt volna, hogy én nem vállalhattam a felelősséget. Úgy látszik ez már igy van mindig — hajtotta le szomorúan a fejét Jézus, — valahányszor valaki önös érdekekből elárul egy ügyet, mindig elvi magyarázatokat keres rá. Lemondóan legyintett és azt mondta: — Jól van Júdás, ne erőlködj. Azért a harminc ezüstért más is megtette volna. Aztán a tiszthez fordult s azt mondta: — Parancsoljon velem hadnagy úr, állok rendelkezésére. A tiszt azonban abszolúte nem méltányolta a gesztust, szörnyű egy bunkó alak lehetett. És intett a katonáknak, hogy vigyék. Sőt azt is mondotta: — Nyomás! Aztán ottmaradtak a helyszínen egy kis megbeszélésre Júdással. — Ide figyelj apafej, — mondotta a főhadnagy, aki azért nem felelt Krisztusnak, mert az őt ledegradálta, — most visszamész a tanítványokhoz s megjátszod magad. — Erről szó sem lehet, főhadnagy úr drága. Amilyen fanatikusak, képesek agyonütni. — Nyugi, nyugi — mondotta a tiszt. — Túljárunk mi az eszükön. Odemégy és azt mondod: Srácok! Nyomás haza, mert zűrök vannak. A Mester megpucolt a mező felé. Azt hiszem, megsúgta neki az öregisten, hogy katonák jönnek. — És elhiszik ezt nekem? — Hát idefigyelj — jött ki a sodrából a főhadnagy, aki nem szokta meg, hogy szavaiban kételkedjenek — látszik rajtad, hogy egy ronda civil vagy, aki csak arra használja a fejét, hogy időnkint kalapot tegyen rá. Na és ha nem hiszik el? Ide jönnek és mit lámák? Hogy a Mester megjátszotta a kámfort és hogy katonák vannak a Gecsemáni kertben. — Hát ez igaz, — válaszolta Júdás és határozatlan léptekkel indult el abba az irányba, ahol az apostolokat sejtette. * * * Péter épp elhúzódott volt egy bokorba dolgát végzendő s így tanúja volt a Mester elfogatásának. A látottak s hallottak hatására mozdulni sem tudott. Még akkor is a bokorban kuksolt, mikor Júdás az apostol kollégákkal beszélgetett. Csak mikor megvirradt merte elhagyni a rejtekhelyét. Akkor aztán felállt s óvatosan haza indult a Vízközbe, az ősi halásznegyedbe, hogy Görbe utcai kis hónapos szobájának csendjében összeszedje gondolatait. — Mit lehet tenni ilyen körülmények között? — kérdezte magától az ágyra rogyva, miközben szeméből eleredtek a könnyek. — Ha legalább demokrácia lenne, elmennék az ellenzékhez s bepanaszolnám, milyen jogtalanságokat követ el a kormánypárt. Vagy pártot alakítanék: Názáreti Párt — még jól is hangzik. Esetleg néhány helyet is sikerülne kicsikarni a parlamentben. De ehhez legalább az kellene, hogy legyen parlament! Anélkül szart ér az egész. Délfelé már nem bírta tovább a tétlenséget, felöltözött s elindult a belváros felé. Elhatározott szándéka volt, hogy utánanéz: hol tartják fogva Jézust és mi vele a szándékuk. Sokáig ácsorgott a főtéren a rendőrség előtt, de sehogyan sem akarózott bemenni. — Azonnal letartóztatnak — morfondírozott magában — „Ahá, szóval te is a Názáreti tanítványai közül való vagy? Na gyere csak ide, hadd kötözzünk meg!” Tiszta marhaság, 48
